Van, hogy a sorsod kísért C.L.

15.

Hétfő
- Basszus, Bia, ezerszer rosszabbul vagyok, mint tegnap- ültem fel nyöszörögve- ma te vezetsz hazáig.
- Argh, szuper. Szerzünk neked valami gyógyszert, ha akarod, ha nem.
- Hagyjál már! Nem szedek be ilyeneket, kiütnek fél napra...
- Ha ennyire szarul vagy, muszáj- kezdett el felöltözni- tegnap még csak fejfájás volt...
- Tudom, de most már a torkomnak is annyi... Jó, lehet kéne
- Megyek, veszek neked valamit, annyival később indulunk, addig maradj így!
-Nem mintha sok máshoz lenne kedvem- nyöszörögtem

Végül nagy nehezen útnak indultunk a drága barátnőmmel Genova felé, aminek az időtartamát majdnem teljes hosszában végig is aludtam.
-Na, kiszedjelek? Vagy megy magadtól is?
- Szívem szerint itt maradnék éjszakára a kocsiban, de nyugi! Megyek magamtól. Asszem.

A lakásba természetesen Bia is jött velem, segített cipelni a cuccaim. Lakásba beérve azonnal szellőztetni kezdtem és lekapva a nadrágom bebújtam az ágyamba és vártam, hogy Bia elmenjen.
- Ha holnapig nem leszel jobban el kellene menned teszteltetni, hátha koronás vagy- húzta el a száját
- Jobb a békesség szerintem is- sóhajtottam. - Elkísérsz majd?
-Persze. És Lau, hallod. Beszélj Charlessal és Nate-tel is. Gondolkodj sokat, de ne túl sokat, csak beszélj velük, oké? Ha segítség kell tudod, hol találsz. -kacsintott
- Jó, csak ne kacsints! - kiabáltam utána
Ez is csak a hülye Leclercre emlékeztet

Hanyatt fordulva két kézzel dörzsöltem a halántékomat, miközben próbáltam kiverni minden gondomat a fejemből.

Kellemes fájdalom nyilallt a fejembe egy pár másodperce, ami nem kíván megszűnni. Az éjjeliszekrényhez nyúlva megfogtam a telefonom és a név elolvasása nélkül szóltam bele
- Igen? - mondtam fájdalmasan rekedten
- Jaj, Lau, aludtál? - szólt bele aggódva
- Egy kicsit lehet
- Bocsi, csak Bia szólt, hogy hazaértetek délelőtt, és hogy rosszabbul vagy, csak tudni akartam, hogy jobban érzed-e magad
- Nyugi, anya, pár nap és túl vagyok rajta, de inkább elmegyek egy PCR tesztre holnap, hogy biztosak legyünk benne. Ha már beszélünk, kíváncsi lennék a véleményedre. Van egy kis időd?
- Rád persze- hallottam a hangján, hogy mosolyog- mielőtt elkezded, láttam, Charles szakított a barátnőjével
- Igazából erről szerettem volna beszélni veled. Erről is- húztam el a számat
- Civódás?
- Igazából olyan mintha választás elé kényszerítenének. Charles, ha nem is kimondottan, de olyan mintha miattam szakított volna vele. De közben meg nekem ott van Nate, mint egy ideális ember.
- Charles nem ideális?
- Keresztben van az ő és az én életem. Én egyetemre járok, tanulni akarok, megállapodni egy helyen, míg ő a szenvedélyének él, egész évben a világ legtávolabbi pontjait utazza át. Ő ezt szeretné, ami mellé én nem biztos, hogy beférek.
- Miért lenne pont Nate az ideális?
- Egyezik az érdeklődésünk, egy egyetemre járunk, közel élünk egymáshoz, aranyos, rendes, okos, nem sok, de vicces is. Mellette lehetne egy biztonságos, fix életem.
- Laure, egyáltalán nem vagy még idős ahhoz, hogy ilyeneken gondolkodj. Honnan tudod, hogy erre Charles nem képes? Nehéz összeegyeztetni az életeteket, de nem lehetetlen egyáltalán. Sőt, csak akkor nehéz igazán, ha csak az egyikőtök akarja. Nate azért viszonyul most egy jobb döntésnek szerinted, mert nem lenne nehéz. De, ha nem szereted úgy, mint Charlest, akkor semmit nem ér az egész. Ha szereted egyáltalán Charlest.
- Azt hiszem még mindig szeretem, akármennyire is próbáltam ellene lenni az elmúlt években
-Ez lehet a ti időtök, ne félj a kihívásoktól. -lágyult el a hangja.
- Beszélek vele a következő futamon
- Ez a beszéd. Azért beszélj erről Nate-tel is. Megérdemli.
-Tudom. - sóhajtottam, majd egy hatalmasat korgott a hasam.- Viszont azt hiszem, ideje lenne vacsoráznom egyet- húztam el a számat.
- Igen, hallottam- nevetett anya- jó gondolkodást!
-Szeretlek!
-Én is, Lau-mondta

Idegesen sétáltam fel-alá a nappalimban, míg vártam, hogy Austin végre felvegye.
-Szia, Laure! Miben segíthetek?
-Szia, van egy kis probléma... Valószínűleg a hétvégén Monacoban, vagy előtte valamikor elkaptam a vírust, most hét elején jött ki, elmentem teszteltetni, 2 tesztem is pozitív lett. Karanténban vagyok minimum 2 hétig, nem tudok futamra menni.
- Uhh. Szuper, a fél stáb pozitív igazából, beugrós operatőreink vannak, nem tudunk több embert beszervezni. Arra lenne mód, hogy otthonról küldd az e-maileket? Kérlek legyél folyamatosan kapcsolatban Aprillel, ő adja le az infókat, csak beszéld le a csapatokkal. Az interjúkat megpróbálom én vinni. De ugye semmi komoly bajod nincs?
- Csak borzasztóan fáradt vagyok és gyenge, de semmi komoly köhögés vagy bármi.
- Ne is legyen! Szükség van rád! Jobbulást, Laure! - mondta, majd meg sem várta, míg elköszönök, le is rakta.

Szar ez a covid, az egyetemi csoportom is karanténban van, de legalább semmiről nem maradok le, mivel online óráink vannak. Éppen az egyik órámon csücsültem, mikor rezdült egyet a telefonom az asztalon. Talán valahol mélyen reménykedtem benne, hogy Charles az, de nem. Nate volt. Akinek a hétvége óta nem válaszoltam egy üzenetére sem. A közös óráinkra nem léptem be, nem akartam még a nevét sem látni. Nem miatta, csak borzasztóan szégyelltem magam, amiért ezt csinálom vele. Még is sokkal könnyebb volt elmenekülni ez elől, mint a szemébe mondani bármit. Fájt, mert éreztem vele pillangókat, izgalmat, amiket Charlesnál nem éreztem soha. Valamiért még is Charles felé húzott a szívem.

Ebédet főzőcskéztem, mire nagy meglepetésemre Lando nevét jelezte a telefonom, hogy FaceTime hívást kezdeményezett. Nagy mosollyal vettem fel a telefont a kedvenc brit pilótámnak
-Landoooo
-Lalaaaa
- Miért hívtál?
- Nem hívhatom fel csak úgy az egyik legjobb barátomat
- Lando, mindjárt meghatódok- nevettem el magam
- Elég szarul nézel ki, azért jobban vagy?
- Ezerszer, de azért kicsit nehezen bírom. Órákat alszom napközben is
- Amint kilábaltál ebből elviszlek müzlizni! - ígérte meg.
- Szavadon foglak! Többiek hogy vannak? - kérdeztem
- Daniellel szoktál beszélni, nem?
-De, majdnem minden nap- mondtam összehúzva a szemöldököm
-Áhh, szóval Charles érdekel- állapította meg, mire kínosan lesütöttem a szemem.
- Vagy a családod, Zak, a mérnököd?- soroltam kínosan
- Jaj, ne erőltesd Lau, szar vagy benne. Amúgy meg elvan, várja, hogy elmúljon a média találgatása, mert még mindig nem erősítették meg, hogy szakítottak, szóval teljesen elvonult inkább a két futam közötti időre. Vele nem beszéltél?
- Írt, hogy jobbulást, én meg megköszöntem. Ennyi. - vontam vállat mosolyogva
- Több, mint a semmi
- Mesélj inkább, Lando, milyenek az új beállítások? Mondtad, hogy vannak új ötleteid, jóváhagyták? - váltottam témát, amiért hálás vagyok, hogy sikeres volt. Ugyanis Lando bármikor és bármennyit tudott beszélni ezekről az autós izékről, mindig is tiszteltem benne, hogy ekkora alázattal és fejlődésvággyal van a sportja felé.

Izgatottan léptem be a hotelbe 3 hét kihagyás után egy szerda délután a bőröndömet magam után húzva. Szokatlanul lelkes voltam az előttem álló napok miatt. És hogy miért? A karanténnak hála kicsit magamra maradtam és beismertem magamnak pár dolgot. Például azt, hogy Natehez a biztonságos jövőképen kívül semmi nem köt és nem szabad ebbe beleragadnom, úgy, hogy nem ez az életstílus vonz még ebben a korban, valamint ennyire nem kell előre gondolkodnom. Így elengedtem Nate kezét. Próbáltam szépen azt, amit nem lehet szépen, de borzasztóan haragszik rám, amit meg is értek. Mindemellett a magam társaságában töltött idő alatt rájöttem, hogy a többiek üzenetei és hívásai közül valójában egyet hiányolok csak. Azét, aki miatt minden egyes pittyenésnél izgatottan kapom fel a telefonomat hátha ő az. De sosem ő volt. És kicsit talán fájt is. Viszont annál jobban fájt beismerni magamnak, hogy egy tizenévest megszégyenítő lelkesedésem nem múlt el, talán sosem. Annyira akartam, hogy így legyem, hogy elnyomhassam magamban és lezárjam az életem azon szakaszát. De a sors kísért.

Miután Biaval megosztottam az elméletem szimplánközölte, hogy ő tudta mindvégig. Daniel és Lando régóta sejtik már, bár nekik amai napig nem is ismertem ezt be, csak folyamatosan kóstolgatnak ezzel. Viszonttudom, hogy minden döntésemben támogatni fognak.
Tisztában voltam vele, hogy beszélnem kell vele, rajtam van a sor.