Van, hogy a sorsod kísért C.L.

4.

Reggel a könyvemmel keltem, és csoda, hogy időben felkeltem, mert ébresztőt elfelejtettem állítani. Persze jó nagy késésben voltam, így hajamat csak egy egyszerű copfba kötöttem, fogat és arcot mostam, smink gyanánt csak púder és szempillaspirál mellett döntöttem.

Felkaptam egy fekete szakadt farmert a conversemmel és mivel ma elég rossz idő van, egy bővebb kötött garbót vettem fel a Netflixes pólóm felé. Valószínűleg nem fognak örülni neki, hogy nem a „céges" pulcsit vettem fel, de mivel csak most kaptam meg őket azt már nem mertem megkockáztatni, hogy kimosom a szobámhoz tartozó fürdőszoba csapjában, mert lehet, hogy soha nem száradt volna meg. Ahogy kiléptem a hotel ajtaján fejemre toltam a szemüvegem. Keveset aludtam és a tegnapi iszogatás üdítő kombója eléggé látszott az arcomon. A reggelit a késés miatt ismét a pályán kell lebonyolítanom. Ahogy megérkeztem, egyenesen az étterem felé vitt az utam. Nem voltam nagyon éhes, de ölni tudtam volna egy kávéért. Belépve azonnal megpillantottam Landot és Danielt, akik a speckó kajájukat várták biztosan, mert nem volt előttük semmi. Szerencsére csak ketten voltak, így nem volt kérdés, hogy hozzájuk ülök majd, de szigorúan azután, hogy szereztem egy kávét.

- Jó reggelt! - köszöntem nekik

- Neked is, Lulu- mondta Daniel

- Jóóó reggelt- köszöntött Lando is

- Mindjárt jövök- mondtam, majd elmentem szedni valami ennivalót, jó sokáig tartott, mivel nem kívántam semmit, de muszáj ennem valamit. Mire végeztem és már elindultam az asztalunk felé megérkezett Charles is. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de mikor leültem a helyemre kicsit elkapott a félelem amiért még mindig felénk közelednek. Igen, közelednek. Egy gyönyörű, alacsony, de nálam magasabb lánnyal lépkedett kivirulva felénk Charles. Szóval érte ment tegnap a reptérre. Mondjuk ez egyértelmű volt. Viszont az már nem, hogy ők ide fognak ülni. Mármint persze az volt, de a lehető legjobban próbáltam hinni benne, hogy mégsem az. Életem napja elkezdődött Újra és még hol a vége...

- Sziasztok! Jöhetünk? - kérdezte Charles kivirulva

- Ez kérdés, haver? - vágta rá Dan

- Sziasztok! - köszönt a lány is, majd rám nézve elmosolyodott- Veled még nem találkoztam, Charlotte Siné- nyújtotta felém a kezét még mindig mosolyogva.

- Laure Conte- fogadtam el szintén mosolyogva. Túl aranyos ez a lány. Charles tanul a hibáiból.

A többiek beszélgetni kezdtek a mai nap menetéről, amibe nem tudok beleszólni így elkezdtem kenni az egyik szelet kenyeremet... vajjal.

- Csak nem másnapos vagy, Audrey? - kérdezte Charles rejtett mosollyal, tudtam, hogy szívatni akar.

- Miből gondolod? -sütöttem le a szemem.

- Csak a vajas kenyér- szóval emlékszik- meg azért elég szarul nézel ki

- Kössz...- nevettem fel kínosan

- Tuti nem másnapos, alig ittunk pár pohár bort- kelt a védelmemre Dan.

- Igen, csak nem igazán tudtam aludni aztán tudod a bor meg ott maradt én meg megiszogattam még egy keveset belőle... Jó igazából elfogyott, de még mindig nem tudtam elaludni, úgyhogy kivettem a minibárból is a bort, tudod, amit beleraknak, bár az elég szar volt amúgy- merengtem el mire válaszul mindenki kiröhögött.

- Jézusom, azt hittem csak én tudok egyedül berúgni- vihogott Daniel

- Nem rúgtam be! -védtem magam egyből -Csak iszogattam, nem ugyan az. - tartottam fel a mutatóujjamat- Ráadásul szemüvegben és könyvvel a kezemben aludtam el, ébresztőt meg nem is állítottam, úgyhogy csoda, hogy felkeltem, bár kurva nagy késésben voltam, valószínűleg emiatt soha nem fogok a hotelban reggelizni. Ráadásul a futásom is kimaradt így. -mondtam csalódottan.