Elcsábítva

1. Rész

Meredten néztem a szemben lévő falon felhelyezett naptárra, Március 12. Ma 2 éve, hogy hivatalosan is elváltunk Carter-től. 2 éve, hogy a bíróság kimondta a válásunkat. Keserves íz kavarod a számban, és elönt az undor, ha arra gondolok, mit tett velem az a féreg. Akkoriba nagyon gyenge, naív, és érzékeny, na meg persze szerelmes voltam. Szerelmes voltam egy férfiba, akiről azt hittem, hogy életem hátra levő részét vele élhetem majd le, hogy az érzelmeim nem viszonzatlanok. Elvégre is házasok voltunk vagy mi a szar.
Amíg én a múltban történteken rágódom és magányos napjaimat élem, ő velem ellentétben vígan éli életét. Azóta újra nősült, nem is akár kivel. Azzal nővel, akivel rajta kaptam az irodájában hancur közben.

Gondolataimból szőke barátnőm Emma ránt vissza a valóságba. Bal kézfeje a jobb vállamon pihen, míg a jobban egy tálca helyezkedik, rajta pedig egy pohár narancslé és egy juhar szirupos palacsinta.

-    Minden rendben drága? – tekintete arcomat fürkészi, de én érzelem mentes arccal állok és bámészkodom. Tudom, hogy érdekli őszintén a problémám, de mivel ő is részese volt a múltnak, persze csak pozitív értelemben, így úgy éreztem, hogy nem avatom bele ebbe a kis kellemes ábrándozàsomba. Hisz azt hinné, hogy szenvedek a sérelmeim miatt. De ez nem így van.

-    Hm?... persze, persze csak... tudod elmerengtem – arcomra villantok egy halvány mosolyt miközben felé fordulok

-    Rendben. Ne feledd munka után én nem megyek veled haza, meglátogatom a szüleimet a hétvégén. Szóval még a szombatot egyedül kell végig vinned, a beugrós sem tud jönni most nem rég szólt. - szóval megint cumi helyzet. Fantasztikus. De megértem Emmát, hisz ő anyukája miatt megy haza majd nem minden hétvégén, hisz nem valami fényesek a körülmények.

-    De jó.- vettem egy mély levegőt, majd kifújtam azt.- De legalább csak egy napot kell így kibírnom, vasárnap úgyis zárva vagyunk és végre pihenhetek – eresztettem meg egy vigyort, jelezve, hogy nincs gáz.

Rám mosolygott majd ment is tovább.

*** 2 órával később ***

Haza fele tartok a szokásos útvonalon, kabátomat összébb húzva magamon. Hiába március közepe , még azért elég hűvös az idő így este 7-kor.
Az utcák üresek, majd nem hogy, kihaltak. Csak a villany oszlopok világítják meg az út testet és részben a járdát is. Ekkor meg pillantottam azt a kis éjjel- nappalit amelynek benti fénye meg világítja a járda egy részét. Innen nem messze bérlünk egy kis lakást Emmával, kb. még másfél utcára van innen.

Hirtelen hátra pillantok, egy fekete, kis busz szerűség kerék csikorgására leszek figyelmes mely vészesen közeledik abba az irányba, melyben haladok haza fele.
Vészjósló gombóc akad a torkomban, mikor hirtelen lefékez mellettem az említett jármű és a hátsó ajtó hirtelen kivágódik előttem. Egy magas, öltönyös férfi terem velem szemben és egy klóróformmal itatott rongyot nyom az arcomhoz. Nem sokkal ez után alig pár másodperc elteltével már a sötétség vett körül.

****

Nem tudom hogy, pontosan mióta utazhatunk. Mikor végre kitisztult a látásom, és eljutott a tudatomig, hogy mi is történt, kétségbe esetten kapkodni kezdtem a levegőt és próbáltam szabadulni a kezemen lévő szorításból, de sikertelen, hisz olyan erősen tartja fogva a csuklóm, hogy szinte már ég.
Hirtelen fékezés térít magamhoz, rettegve tapadok neki a furgon oldalának és meredten figyelem a két szárnyas ajtót mikor hirtelen kivágódik. Ugyanaz a férfi jelenik meg aki azt az átkozott rongyot a képembe nyomta.

Az említett felém közelit, tekintete szigorú már szinte éget.
Ekkor a vállára kapva, kezd el cipelni egy romos épület felé, ahova egy fém ajtón bevisz.
Egy helyiségből áll az egész kóceráj, ebben a helyiségben, középen egy szék foglal helyet, amelyre le is rak, és rögtön le is köti a lábam illetve a felső testem a székhez. Mikor ellép mellőlem kapok jobban belátást a helyiségre. Az ajtó mellett van egy üres asztal, mellette egy székkel. Ennyi.
Könny áztatta arcom a férfira emelem, mire ő le veszi a ragasztót a számról. Nem épp óvatosan, a kis drága nem finomkodott.

-    Kérem uram, engedjen el! Kérem! – kérleltem zokogva, mire ő fél térdre ereszkedve megszólalt

-    Sajnálom! De nem tehetem! – arca érzelem mentes és kifürkészhetetlen

-    Mi.. miért? Kérem mondja el miért raboltak el? – száját résnyire nyitotta, hogy válaszoljon, mikor az ajtó ki csapódott és egy újabb alak jelent meg. Nem lépett beljebb, pusztán csak az ajtó előtt állt és a társát hívta mire az felállt és ott hagyva engem rám zárta az ajtót majd elmentek.