Elcsábítva

14. Rész

Dina szemszöge

Caterina. Ez az a név, mely meg melengeti a szívem. Caterina több mint húsz éve a Cross család alkalmazottja. Végig kísérte a Cross gyerekek életét születésük óta. Ő amolyan pót mami filé. Kedves, törődő, humoros, érzékeny, gondoskodó és még nap estig sorolhatnám. Róla csak is pozitívan tudok vélekedni. Ebben a házban ő leginkább az a személy aki nagyon kedves a szívemnek. Vele tényleg mindenről tudok beszélni, és hihetetlen jól esik mikor ellát tanácsokkal, és megölel. Az én édesanyámmal nem igen volt ilyen kapcsolatom. Anyám és apám is kifejezetten csak a munkának éltek, alig volt rám idejük. Viszont nagyon is szerettek kettesben elmenni vacsorázni vagy wellnessezni. Nyaralni is általában nélkülem mentek. Szettem őket de, ezt vissza már nem tudnám biztosra megmondani.

Caterina és a férje Gordon, hatalmas traumán mentek keresztűl huszonkét évvel ezelőtt. A nő elmesélte, hogy született egy kislányuk. Elmentek a kislány első születésnapja alkalmából a közelben egy vidámparkba. Egy pillanatra Gordon nem figyelt amíg Caterina mosdóba ment. A kislány akkor abban a pár pillanatban elrabolták. Senki nem jelentkezett, hogy váltság díjat kérjen. Tűvé tettek mindent a gyermekért, de semmi nyomot nem találtak. Gordon öngyilkos akart lenni, mivel magát okolta a történtekért. Shawn mentette meg a férfi életet. Shawn ígéretet tett nekik, hogy ha kell az élete árán is de megtalálja a kislányt és haza hozza a szüleinek.

Most a konyhában ülök a konyhasziget előtt és eszem a reggeli zabkásámat, miközben mosolyogva lesem minden mozdulatát a konyhában szorgoskodó Caterinának. Szív melengető látvány ahogy a középkorú nő szívvel-lélekkel készíti az ínycsiklandó falatokat a családnak.

- Min mosolyogsz kedvesem? – kérdezi a nő felém fordulva mosollyal az arcán.

- Csak téged nézlek drága Caterina. – mondom mosolyogva

- Drága lányom. – mosolyog rám tovább majd mellem lépve egyik kezét rá helyezi az arcomra én pedig bele simulok érintésébe.

- Tudod Caterina. A világon bármit megadtam volna azért, hogy ilyen édesanyám legyen. – mondtam egy keserű mosollyal az arcomon, lesütött szemmel.

- Kedvesem. Ne mondj ilyeneket. Biztosan szerettek téged a szüleid.

- Tudod. Még csak egy kisebb jelét sem mutatták annak, hogy az ellenkezőjét gondoljam. Soha nem foglalkoztak velem. Korán kellett munkába állnom azért, hogy az iskola felszerelést vagy a suliba kaját tudjak venni magamnak. Még a jogosítványomat is saját magam finanszíroztam.

- Ez döbbent. – tette két kezét az arcára.

- Jaj. Kérlek ne! Nem szeretem ezt! Ezt ne! Ne sajnálj kérlek! Nem azért mondtam. – válaszul csak sóhajtott egyet majd vissza sétált a tűzhelyhez és folytatta tevékenységét.

- Sajnálom Caterina nem akartalak megbántani. – léptem a nő mögé majd szorosan átöleltem a derekát, majd a fejem a vállára hajtottam.

- Ugyan kedvesem.- legyintett. – Megértem. Ne aggódj! Több kell ide, hogy engem te megtudj bántani. – megfordult felém majd szorosan megölelt.

- Olyan vagy nekem mint ha az édesanyám lennél. – hagytam, hogy legördüljön az első könnycsepp az arcomon. Majd ezt követte még jó néhány.

A kis idillt hátsó ajtó zavarta meg, meg a konyhából nyílt az udvarra. Gordon siettet be a helységbe. Megtorpant mellettünk, majd fejét oldalra biccentve méregetett.