Elcsábítva

31.Rész

Dina szemszöge

Az idő úgy elszalad a fejem felett, mintha csak tegnap lett volna, hogy Nathaniel  megszületett. Ma ünnepeljük a kisfiam első születésnapját. A szüleim határozottan kijelentették, hogy a Cross birtokon tartsuk meg – és, hogy ne aggódjak, hisz Shawn elutazott, így nem lessz ott. Persze értem én, hogy távol van, de akkor is bennem van az a kis „félsz" , hogy egyszer csak mégis felbukkan. Hisz Nathan kiköpött apja. Smaragd zöld íriszek, szőkés barna, kissé göndör fürtök. Nem vagyok elfogult, de a fiam az apja jó képűségét tagadhatatlanul örökölte.

A partin jelen lessz Mia, Debra, a szüleim – nyílván. Teljesen Mia-ra bíztam a dekorációt – meg persze Debi barátnőmre – hisz ők ehhez, sokkal jobban konyítanak mint jó magam. Délután kettőre beszéltük meg, hogy oda érünk a birtokra. Most épp a kis ünnepeltet teszek az autós ülésbe, hogy végre útnak induljunk. Amint ezzel végeztem, bezárom a kocsi hátsó ajtaját és beülök a volán mögé. Bekötöm a biztonsági övet, majd gyújtást adok a motornak, rá taposok a gázra és indulunk is.

Az út nem tartott húsz percén tovább autóval, így időben ide értünk. Kiszálltam a kocsiból, majd Nathaniel is karomba vettem. Be érve a villába, hatalmas nyüzsgés fogadott. Mindenki tette végezte az utolsó simításokat a partira. Belépve a konyhába, anyám csillogó tekintetével találtam szembe magam, majd hatalmas vigyorral az arcán, célirányosan elindult felénk. Bocsánat, vagyis inkább az unokája felé.

- Hát itt van a szüli napos kis csemeténk – ujjongott anyám

- Szia anya! Én is örülök, hogy látlak. Köszönöm kérdésed jól vagyok és te? – felelem szórakozottan

- Jaj lányom! Itt most nem te vagy a lényeg, hanem ez a kis gyönyörűség - korhol le egyből

- Igen érzem is a szereteted felém – húzom el ajkaim – Apa hol van? – kérdezem miközben le pakolom a pelenkázó táskát az asztalra.

- Kint van épp lufikat fújkál a partira

- Oh szegény! Egyedül? Fogadok Mia fogta be – kuncogok

- Igen Mia adta neki ki parancsba. De nem egyedül csinálja. Logan is kint bűvészkedik vele – neveti el magát.

Mikor anyám már eléggé bele melegedik a nagyi szerepbe – ismét – ki indulok az udvarra az előbb emlegetett jó madarakhoz.

Apám és Logan az egyik kerti asztalnál foglaltak helyet, egymással szemben.

Bőszen fújják a kék léggömböket, olyan annyira, hogy a fejük színét sírva irigyelné egy homár. Lépteim hangjára Logan kapja rám tekintetét. Szemeivel alaposan végig mér, miközben hatalmas vigyor terül ez arcán.

- Szépség! – kurjant fel jó kedvvel – De jó újra látni – azzal fel áll a székből, az asztalra helyezi a felfújt léggömböt, majd öles léptekkel közeledett felém. Mikor elém lepét, hirtelen reagálni sem tudtam, szoros ölelésbe vont, majd kissé megemelve megpördült velem.

- Logan fiam olyan vagy mint egy rossz gyerekek – szólal meg apám is, mikor már majd nem mellénk ér.

Mosolyogva csóválja fejét, kezét a fiú vállára helyezve, finoman megpaskolja azt.

- Embert nem láttam még így örülni a lányomnak, mint ahogyan te örülsz neki – folytatja apám, majd ő is jó szorosan megölelget és egy lágy puszit nyom a homlokomra.