Harry Potter Ikre (Mattheo Denem ff.) [BEFEJEZETT]

30.

~Gyere!~ állt fel Matt, majd felhúzott engem is. Bementünk a nagyterembe ahol már szinte mindenki bent volt. Amint megláttuk Delphiéket odasiettünk hozzájuk. Agyon ölelgettem mindenkit, akit lehetett.~ Mindenki jól van?~ kérdezte Mattheo és végignézett rajtunk.

~Hálás vagyok nektek!~ néztem a barátaimra.~ Örülök, hogy mindenki jól van.~ láttam, hogy Delphinek elsiklik a tekintete valakire, hátra néztem és Harryéket láttam ölelkezni.~ Egy pillanat és jövök.~ mosolyodtam el, majd elindultam a testvérem felé. Azonnal a nyakába ugrottam.~ Soha többé ne csinálj ilyet!~ mondtam dühösen és még jobban öleltem.

~Nem ígérhetek semmit.~ mondta nevetve, mire elhúzodtam tőle és megütöttem a mellkasát.~ Jössz velünk?~ kérdezte, mire bólintottam.

Kimentünk a hídra. Harry rá állt a szélére.

~Miért mondott csődöt? A bodza pálca?~ kérdezte Hermione.

~Mert nem ő volt a gazdája.~ válaszolt Harry.

~Ezt meg hogy érted?~ kérdeztem kicsit megdöbbenve.

~Mikor megölte Pitont azt hittem, hogy az övé lesz. Csak éppen, a pálca nem volt Pitoné. Mert, hogy Draco, ő fegyverezte le Dumbledoret, akkor este. Attól fogva, ő volt a gazdája.~ magyarázta a testvérem.~ De aztán, én meg lefegyvereztem Dracot, Malfoyéknál.

~Tehát akkor..~ kezdte Ron és mind ugyan arra gondoltunk.

~Az enyém.~ mondta a bátyám.

~Mit csinálunk vele?~ kérdezte a vörös.

~Az övé!~ mondta Hermione és ránezett az újdonsült barátjára.

~Figyelj, ez a bodza pálca. A világ legjobb pálcája.~ mondta a fiú.~ Akinél van, legyőzhetetlen.

Az ikrem elgondolkozott, majd végül eltörte és a darabjait eldobta. Ámulva léptünk mind a szakadékhoz. Büszkén néztem a bátyámra, hogy milyen döntést hozott.

•Pár héttel később•

Egy hatalmas asztalnál ülünk a Weasly család udvarán. Egyik oldalamon az ikertestvérem, míg a másikon életem szerelme. A Weasly család meghívott, hogy ebédeljünk együtt. Természetesen nem mondtam nemet és hoztam magammal Mattheot is. Visszaemlékeztünk a barátainkra és a családunkra akiket elvesztettünk. Volt amikor sírtunk és volt amikor nevettünk.

~Emlékszem mennyire féltette Sophit.~ mondta George mosolyogva.

~Hát igen.. azóta is fáj a helye ahol megütött.~ szólt közbe Mattheo nevetve, erre a többiek is felnevettek.

~Mi?~ fordultam a fiú felé.~ Ez mikor történt?~ lepődtem meg mivel én semmi ilyesmiről nem tudtam. A többiek csak nevettek tovább.

~Miután beléptem a rendbe.~ mosolygott.~ Szóval még tartozol nekem gyógypuszival.~ mondta önelégülten mosolyogva és közelebb hajolt.

~Igen?~ hajoltam én is közelebb.~ Szerintem megérdemelted.~ mosolyogtam pimaszul és elfordítottam a fejem tőle.

~Szóval így gondolod?~ kérdezte ravaszan mosolyogva. Ránéztem a velem szemben ülő Hermionera.

~Így!~ ugrottam fel az asztaltól és elkezdtem szaladni, mert tudtam mi lesz a vége. Mattheo utánam rohant és próbált elkapni. Láttam, hogy a többiek jót szórakoznak rajtunk.

Ebből a kergezőzésből az lett, hogy a földön kötöttünk ki. Mattheo csikizett és nem akart elereszteni, míg én nevettem és kérleltem, hogy hagyja abba.

~MATTHEEEO!~ nevettem.~ Kérleeek!~ már a könnyeim folytak a sok nevetéstől.

~Egy feltétellel!~ csikizett továbbra is.~ Ha megkapom azt a gyógypuszit.~ szögezte le.