Eli megváltása (Összefonódott lelkek 2.) [Befejezett]

Tizennegyedik fejezet

Eli csillogó szemmel lépett ki az orvos ajtaján, aki az imént erősítette meg a baba tényét. Megnyugtatta, hogy minden rendben van az ő kicsikéjével. Írt fel neki pár varázsfőzetet, hogy erősödjön ő is és a baba is. A modern kor vitaminjait is ajánlhatta volna, bár azokat a természetfeletti lények többsége kétkedve fogadja még mindig. Eli eltervezte, hogy csak az első adag főzetet fogja kiváltani, mert a többit maga is el tudja majd készíteni.

Annak nem annyira örült, hogy a legjobban jövedelmező bevételi forrását ott kell hagynia. Este sokkal többet keres általában, mint az összes többi melóhelyén. Az orvos már alapból úgy vezette fel a témát, mintha ismerné a lányt. Mindegyik munkahelyével kapcsolatban kifejtette a lehetséges veszélyeket. Felszolgálás közben bárki meglökheti, eleshet, elcsúszhat egy folton, és a többi, és a többi. A rendőrségen pedig a bűnözők közelsége nem tetszett az orvosnak. Pedig Eli azt hitte, hogy az irodai munkával kapcsolatban semmi kivetnivalója nem lesz a dokinak... Tévedett. De miután elmagyarázta neki, hogy ő csak a papírokon találkozik velük, személyesen nem, a tünde doktor megnyugodott.

A tünde ereje a gyógyítás volt, így a baba nemét is megtudta mondani már most.

Lány!

Egy tündéri kislánya lesz!

Eli boldogan simogatta meg a lapos hasát, majd Dylent kezdte keresni a szemével. A bejárati ajtó mellett fogalalt helyet.

Dylen a váróban várakozva egy székbe ült és női magazinokat lapozgatott elmélyülten. Eli elmosolyodott a férfi láttán. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy mennyire ellentmondásos a Dylen. Külső szemlélőként az emberek csak egy huszonéves férfi képét látták, akit csak a szörfözés érdekli.  Azonban jobban megismerve rájön az ember, hogy egy igazi őskövületet rejt a fiatal külső. Dylen ugyanis mindenfajta huszonegyedik századi vívmányra gyilkos tekintettel nézett. Eli számára azonban az elmúlt napokban világossá vált, hogy ez az ellenszenv inkább Dylen erejével volt összefüggésben. Ugyanis mindegyik elektromossággal működik. 

Míg Elit az elemi erőkből a föld ragadta magával, addig Dylennek az elektromossággal gyűlt meg a baja. Különböző védővarázslatokat bocsájtott a legtöbb használati tárgyra a lakásban, hogy védve legyenek az őt körülvevő elektromos zümmögéstől. Egy telefon folyamatos használat során maximum tizenkét órán át bírja, így a telefonját naponta cserélgetnie kell (már ha használja éppen), akármilyen erős védővarázslatot alkalmaz rajta.

Mikor észrevette Elit azonnal talpra szökkent és várakozás teljesen ránézett.

- Minden rendben! – ragyogott a lány Dylenre, majd elhagyták terhes nőkkel teli várótermet. Mikor becsukták maguk mögött az ajtót, hallani lehetett, ahogy egy egész szobányi nő sóhajt fel egyszerre csalódottan és álmodozóan. – A rajongó táborod csalódott, hogy elhagyod őket – heccelte a férfit Eli, aki kinyitotta neki a kocsi ajtaját. A kocsit, ami külön neki készült. Olyan profi munkát végzett a kivitelező, hogy sikeresen kiküszöbölte azt a zavaró tényezőt, ami lehetetlenné tette Dylen számára, hogy más, normális kocsit vezetni tudjon.

- A rajongó táborom majd lát a következő vizsgálati időpontban. Túlélik – válaszolta rezignáltan Dylen. A váróban egy párosodott nő sem volt, így mindegyik valamilyen módon bepróbálkozott nála. Várandós nők! Mégis miért hiszik azt, hogy felkelthetik az érdeklődését, ha a baba elég jól jelezte mindenki számára, hogy foglaltak? Már évszázadok óta nem érdekelte a kihívás, ami a házas, foglalt nők elcsábítása jelentett. – Mit mondott az orvos? – tette fel a kérdést, miután megbizonyosodott arról, hogy útitársa becsatolta magát, majd beindította a kocsit.

- Az éjszakai munka felejtős, így fel kell hívnom őket, és tájékoztatnom kell őket a helyzetről. A rendőrségi munkát addig folytathatom, amíg szeretném. A felszolgálást pedig csak addig csinálhatom, míg el nem kezd nőni a hasam. Tehát nemsokára ott is fel kell mondanom. Chrissel való munkát viszont azt mondta csak akkor végezhetem, ha nem kell emelnem. Nem értem, hogy miért kell ennyire felfújni az egészet. Nem halálos beteg vagyok, hanem csak terhes. Régebben az emberek kapálás közben a mezőn megszülték a csecsemőt, majd folytatták a munkát tovább... Mire fel ez a nagy felhajtás most?