Eli megváltása (Összefonódott lelkek 2.) [Befejezett]

Ötödik fejezet

Tizenkét évvel korábban

Meg megszeppenve nézett körül az otthonában. Az iskolából arra érkezett haza, hogy a házukat idegen emberek lepték el. Bár szépen fel voltak öltözve, és bort vagy pezsgőt ittak, teljesen más rezgések jöttek felőlük, mint a családjából eddig.

A tág családja csodálatos volt. Összetartóak és játékosak. A szeretet dominált benne. Ragyogó csillagnak érezte magát köztük. Olyan volt a társaságukban lenni, mintha az űrben a bolygók és galaxisok táncot lejtenének. Ilyenkor legszívesebben csak kacagott és táncolt volna. Főleg, ha a nagyszülei is vele voltak. Az apai nagyszülei voltak a kedvencei. Velük volt a legjobb táncolni. Nagymama fogta a jobb kezét, míg nagypapa a ballt, és így forogtak, és nevettek.

A szűk családja kicsit komplikáltabb volt. Emlékszik még olyan pillanatokra, amikor ők is boldogok voltak. Emlékszik szivárványrezgésekre is. Azok voltak a kedvencei.

Azonban ez megváltozott. Pár éve jelentkeztek először a képességei. A természet erőit kezdte el néha-néha uralni. Az apukájának ez nagyon nem tetszett. A család többi tagjának annál is inkább. Azt suttogták, hogy talán végre megtörik az átok, és újra erős varázslók származnak majd a családfájukról.

Az apja akkor verte meg először. Majd minden egyes véletlen után kapott egy-egy atyai pofont. Az évek során sikeresen elnyomta újdonsült képességét. Bár ez nem lenne megfelelő szó rá. Talált magának egy csendes zugot, ahol az apja soha sem kereste, és ott gyakorolt.

John Smith megnyugodott egy időre.

Az apja hangulata azonban mostanában ismét egyre borúsabbá kezdett válni. Az egész akkor kezdődött, amikor bemutatta neki az egyik üzletfelét. Náluk vacsorázott. Mivel az ügyfelének is volt egy gyermeke,  Megnek is részt kellett rajta vennie.

Minden szépen indult. Bájos bemutatkozásokat követően, a gyermeket elhívta játszani, amiért senki sem vette rossz néven, hogy a felnőttekkel nem foglalkozott. Az ő feladata a korabeliek szórakoztatása volt. Jól el is játszottak. Majd az asztalhoz hívták őket.

A vacsora során kezdte el először érzékelni a furcsa rezgéseket.

Nem tudta hova tenni, mert eddig mindig csak ragyogásban élt, néha egy-egy felhő került csak az útjába. Azonban ez most olyan érzés volt, mintha kátrányban vagy szurokban hemperegne. Fekete volt, büdös és nyúlós. A vacsora felénél öklendezni kezdett. Az édesanyja azonnal segítségére sietett. Azt hitték, hogy beteg. Mindezek ellenére az udvariaskodási szokásokat be kellett tartania, így el kellett búcsúznia a vendégektől. Mikor az egyik férfi vendégtől búcsúzkodott, Meg összeesett, és a földön vonaglott a kíntól.

Kórházba vitték, és hosszas kivizsgálásokat követően nem találtak nála semmi rendkívülit. Meg nem beszélt erről senkinek, mivel félt attól, hogy az apja megint megharagszik rá. Azonban nem sokkal később ismét megtörtént ugyanazzal a személlyel. Az anyukájának feltűnt ez, és kikérdezte a lányát, aki szépen mindent elmondott neki. Ennél nagyobb hibát azonban nem is véthetett volna.

Az apja dühösen viharzott be a szobájába nem sokkal később miután az anyja magára hagyta, és ágyba fektette, hogy kipihenhesse magát a földön vonaglás miatt. Akkor este ismét megverte a férfi, miközben azt kiabálta, hogy nem az ő lánya. Több mint egy hétig nem láthatta az anyját, és a szobáját sem hagyhatta el. Még iskolába sem mehetett ezen időszak alatt.

És most itt van. A ház tele olyan emberekkel, akik hasonló rezgéseket bocsájtanak ki, mint az a bácsi.

Meg óvatosan haladt egyre beljebb a házban, ügyelve arra, hogy ne érintkezzen senkivel sem. Ez azonban nem sikerült. A nagy tömeg és a pia hatása nem kedvezett neki, így az útjába került pár nagyon rossz rezgésű ember. Mikor egy részeg nő nekiment és lelocsolta a pohara tartalmával, érintkezett a bőrük.

S ő ismét összeesett.

A következő emléke arról a napról, hogy egy idegen nő térdel mellette, és csokival és vizzel kínálta.

Úgy tűnt, a csoki jó mindenre. Az apja és az anyja mindezzel nem is törődve smúzolt pár emberrel a tömegben. Meg sokáig azzal győzködte magát, hogy a szüleinek nem tűnt fel az eset. Később azonban már biztos volt abban, hogy direkt hagyták figyelmen kívül a födlön fetrengését.

***

Pár hónappal később elrabolta Meget egy csapat fickó, akiknek hasonló volt a rezgésük, mint a vendégeknek. Tőlük csak csodával határos módon tudott megszabadulni.

Meg nagyszülei  valahogy értesültek az esetről, bár John mindent megtett, hogy a lányának a nevét semmilyen módon ne lehessen az esethez kapcsolni. A férfi szülei összevesztek a fiúkkal, mert nem vigyáz kellően a lányára.

Azt a vitát, míg él nem fogja elfelejteni Meg, az egyszer biztos.

Ezt követően elköltöztek az addigi városukból, olyan messzire, ahol a nagyszülők már nem szólhattak bele a dolgaikba. Olyan messzire, hogy már csak karácsonykor tudnak találkozni félúton valahol, és általában Meg egyedül megy.

- Mégis milyen felelősség? – visszhangozták a falak még lefekvéskor is az apja kiabálását. – A feleségem megcsalt! A nevemre vettem ezt a fattyút! Többet aztán már senki se várjon tőlem! Ő nem is az én lányom!

A kis boszi így tudta meg, hogy nem is az az apja, akit annak hitt. Bár már nem először hagyta el ez a mondat a száját a férfinak, most fejtette ki először, és el is hitte neki. Mi több, mikor a karjánál fogva felrángatta a szobájába és bezárta, lepergett a szeme előtt, hogy mi is történt igazából tíz éve. Meg teljesen össze volt zavarodva: Vajon tényleg igaz, amit látott, vagy csak az elméje játszadozik vele? Kérdésére még aznap választ kapott, mikor az édesanyja este betakargatta. A nő ujjai futólag Meg kézfejéhez értek. Az érintés hatására Meg megismerte a szülei történetét az anyja szemszögéből is. Legszívesebben kérdésekkel bombázta volna az anyját, de rettegett attól, hogy kiderül: az ereje egyre hatalmasabb és sokrétűbb.

Meglepő volt számára az erejének újabb képessége, így nagyokat hallgatott róla. Senki sem tudta meg, hogy most már nem csak a lelkekből szivárgó gonoszságot olvassa, hanem annak okát, és az emberek vélt vagy valós bűnét is látta az első érintkezés során.

Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha valaki beavatja az erejével kapcsolatban pár dologba! Így azonban saját magának kellett kitapasztalnia, hogy hogyan is működik az ereje, és hogy mit is lát ezen alkalmakkor.

Hosszú hetekbe tellt, míg rájött, mit is látott a szüleit megérintve. Végül összerakta az információmorzsákat a múltjával és a származásával kapcsolatban.

Röviden: Az anyját a szülei hozzáadták egy gazdag, befolyásos férfihoz. Nem törődtek a lányuk érzésével. Velük nem is nagyon találkozott még Meg, de ezek után már nem is akart. A nő egy idő után elkezdte szeretni a férfit. Kötődött hozzá. Függött tőle, bár ő azt hitte, hogy azért, mert szerelmes belé. Tévedett. Mikor azonban találkozott egy csodálatos férfival, válaszút elé állította az élet. A druidával egy csodálatos hétvégét töltöttek, majd a függőség győzedelmeskedett, és visszatért Johnhoz. Maga után hagyva a szíve egy darabját.

Az anyja a költözést követően az apja bábjává vált. Így történt, hogy Megnek se anyja, se apja nem volt, csak akkor, amikor hasznot húzhatnak belőle.

Meg mindig is tudta, hogy az anyja gyenge, de soha se hitte volna, hogy az apja képes ilyen embertelen cselekedetre. Felnőtt fejjel már tudta, hogy amit Jonh tett/tesz az anyjával, az törvénytelen, és akár halálbüntetés is kiróható lenne rá. Azonban nem volt bizonyítéka, mellyel alátámaszthatta volna a gyanusítgatását. Jonhnak szerteágazó kapcsolati rendszere volt, és több évtizedes tapasztalata a szürke zónában. Meg tudta, hogy esélye sem lenne nyerni jelenleg ellene.

Még talán úgy sem, hogy barátságot ápolt Draco párjával.

Meg nem volt benne biztos, hogy mikortól kezdte tervezni a nagy lelépőjét a családjától, de így visszagondolva, talán ezek voltak azok a hónapok, mikor döntött. Érezhetett volna az anyja iránt egy kis bűntudatot, vagy legalább együttérzést, de a nő semmi okot nem adott neki a költözés óta arra, hogy ténylegesen az anyjaként tekintsen rá Meg.