Eli megváltása (Összefonódott lelkek 2.) [Befejezett]

Tizenkilencedik fejezet

Arawen kutatva nézte unokaöccsét a fotelból, amelyben éppen ült.

Hívta, tehát jött.

Azonban a fiatalabb druida semmit sem volt hajlandó elárulni neki. Kedvesen fogadta, mint ahogyan a vendégeket szokás, azonban semmi más jelét nem adta annak, hogy miért is kell itt lennie.

Dylen idegesen ült vele szemben. Kerülte a férfi tekintetét. Ebből is tisztán látszott, hogy valami nagydolog miatt hívta. Legutoljára akkor látta ilyen állapotban a fiút, mikor bajt kevert, amit nem tudott megoldani, és tőle kért segítséget.

- Mond már! – förmedt rá nem túl kedvesen. Nem szeretett hosszabb ideig távol lenni az otthonától. A helyzeten az sem segített, hogy a közvetlen átjárót sem tudta használni Dylen egyik varázslata miatt, amely lezárt minden érkező ajtót; így az emberek által használt utazási formát kellett igénybe vennie. Órákat töltött emberek és más lények társaságában egy nyamvadt bádogdobozban!

- A helyzet az... - kezdett el dobolni az ujjaival a karfán Dy. Arawen jelentőségteljes pillantást vetett az izgága ujjakra, mire abbahagyta és mély levegővételt követően újból nekifutott a mondandójának, bár még nem döntötte el, hogy mennyi mindenbe fogja beavatni nagybátyját. A legtöbb részlettel várni akart Elire, de ő láthatóan tűntetett, mivel már egy órája érzékelte megérkezni, de még nem tette tiszteletét a nagyházban. – A helyzet az, hogy a védelmem alá vettem egy nőt – kezdte el óvatosan, mire Arawen sokat sejtetően elmosolyodott. – Nem az van, amire gondolsz! – szögezte le azonnal. – Ő bajban van. Nagy bajban. A segítséged kell, hogy megvédjem – foglalta össze a lehető legtömörebben a helyzetet.

- Nem – válaszolt a másik szintén röviden.

- Figyelj! Hallgass meg, kérlek! Csak annyit kérek, hogy addig ne hozz döntést, míg nem találkoztál vele! Oké? Ő fontos a számomra, és idővel a számodra is azzá válhat – könyörgő tekintetét látva, megenyhült a remete druida szíve, és rábólintott.

- Rendben. De legkésőbb a holnapi nap folyamán szeretnék találkozni vele. Most pedig felfrissítem magam – vonult el a mosdó felé.

Dylen az ablakon keresztül nézte, ahogy az általában többnyire napos égbolton gyülekezni kezdtek a felhők. Csak remélhette, hogy a holnapi nap folyamán nem kell a városlakókat evakuálni a vihar miatt. Remélte, hogy elég erős lesz, hogy elnyomja és hatástalanítsa az öreg tombolását, mikor találkozik a terhes lányával.

***

Eli megdöbbenve találta szemben magát ismét Ozzal.

A napja eddig jól telt.

Reggel sikeresen kikerülte az apjával való találkozást, és munkába jött.

Most pedig gyorsan körülnézett az üres irodában, ahol aznap dolgozott. Kivételesen a raktárban nem volt szabad asztal, így a többiekhez ültették. Volt egy sejtése, hogy mindez azért történt, mert reggel végre a főnöke felé is jelezte a várandósága tényét. Ezt bizonyította a sok rendőr meglepő segíteni akarása. Akárhányszor elment pár iratért, amivel foglalkoznia kellett, megjelent egy-egy rendőr, és kivette a kezéből és az asztaláig vitte. Ha a raktárba kellett mennie egy-egy dobozért, vagy lapért a nyomtatóba, szintén megjelent valaki, aki készségesen a kívánt helyre szállította azokat.

Mikor ebéd előtt a főnökénél puhatolózott az ügyben, a férfi felhomályosította, hogy minden Dylen miatt van. Az unokatesójának valamiért a rendőr körökben nagy tekintélye van. Éppen ezért kaphatta meg ő ezt az állást. Mindenki tudta ezt. Így mikor kiderült a baba, melynek a híre alig fél óra alatt mindenkihez eljutott, mindenki késztetést érzett arra, hogy védje a nehéz fizikai munkától.