Eli megváltása (Összefonódott lelkek 2.) [Befejezett]

Harmadik fejezet

Oz egy mostanra már jelentős üggyé nőtt eset miatt ment Angliába. Azonban csalódottan vette tudomásul, hogy nem nagyon érdekfeszítő a helyzet. Nem gyerekek csínytevéséről van szó, és nem is valami háborús övezet miatt, amiről még nem tudnak.

Nem.

Egy druida tehet mindenről.

Mikor kiderült, hogy a nyomok egy nagy és hatalmas druidához vezettek, Oz arra számított, hogy egy vérengző fenevaddal találja szemben magát, akivel harcolnia kell. Ez segített volna a hangulatán. De tényleg.

A druida házának ajtaján bekopogva, feszülten hallgatózott be. Kezében erő gyűlt, hogy egy esetleges támadást azonnal háríthasson.

Az ajtó azonban normális sebességgel és erővel nyílt ki. Küszöbén egy értetlen smaragdzöld tekintettel találta magát szembe.

- Mit akarsz? – morrantotta oda a jövevénynek a druida. Nem volt túl jó kedve, hát még ilyen korai időpontban ajtót nyitni nem volt kedve senkinek.

- Oz vagyok. Te lennél pedig Arawen Cornwall a Lugh dinasztiából? – nézett kutatón a férfi háta mögé, hátha tévedtek az informátorai, és a druida csak rejteget valakit. Nem egyszeri eset lenne a történelem során. Az ajtóban álló férfi magas volt, izmos, vörös haja közel tíz centi hosszú lehetett. Hatalmas erő lengte körül.

- Tudom, hogy ki vagy, azt pedig végképp, hogy én ki vagyok. Mit keresel itt? – tette karba a kezét, és az ajtófélfának dőlt a druida.

- Túl hosszú ideje szokatlan időjárást észlelünk ebben a régióban. Ez egyre aggasztóbb, és már kezd vörösbe átmenni az eset. Kezd feltűnni az embereknek is, hogy valami nincs rendjén. Ha nem sikerül megszüntetni a kiváltó okot, akkor veszélyeztetheti a természetfelettiek létezésének titkát.

Az elhangzottak gúnyos mosolyt csaltak a druida arcára.

- Az egész természetfeletti vezetőségnek csak mostanra jutott a fülébe az ügy? Már régóta ilyen szélsőséges időjárás uralkodik itt. Húsz évig senkinek sem bökte a csőrét, most meg hirtelen igen? – horkantott egyet, majd bement a házába. Az ajtót nyitva hagyta maga mögött, mint egy nem túl szívélyes invitálást.

Oz megértette a férfit. Több mint húsz évig minden egyes alkalommal, mikor kezdett előtérbe kerülni az eset, beütött valamilyen sokkal fontosabb ügy, ami gyakran beelőzte a fontossági sorrendben. Most is csak azért jutott rá ideje, mivel el akart szabadulni abból a közegből, amiben volt. El az érzelmei elől. De a jelek szerint ez sem sikerült, ugyanis a druida szemszíne eszébe juttatta Meg szemének a színét. Mikor a férfira nézett, olyan érzése volt, mintha a lány itt lenne vele, ami lehetetlen volt.

Hogy kiűzze a fejéből a lányt, megrázta a fejét, megtörölte a lábát és beljebb engedte magát.

- Elmondaná, hogy mi folyik itt, és azt, hogy hogyan tudnánk normalizálni a helyzetet? – lépett be a sötét tölgyfa bútorokkal díszített nappaliba a druidához. A szobában csak pár gyertya égett. A függönyök be voltak húzva, így a szoba egésze baljóslatúvá vált.

- Nem. De megígérhetem, hogy megpróbálom mérsékelni, és ritkábbá tenni – ivott bele a poharába a férfi, majd a másik kezében lévő italt átnyújtotta a sárkánynak.

- Ennyi lenne az egész? – ült le a kínált helyre gyanakvóan Oz. – Ha tényleg csak ennyi, miért nem tudta eddig is megtenni ezt? Hisz Ön a nagy Arawen Cornwall a Lugh dinasztiából! Már gyerekkoromban regéket meséltek önről, és a mérhetetlen hatalmáról. Mi lehet az, ami mégis megakadályozza abban, hogy kontrollálja az időjárást?