Eli megváltása (Összefonódott lelkek 2.) [Befejezett]

Huszonhatodik fejezet

– Beszélned kellene vele - suttogta Eli fülébe Oz, miközben a szoba másik végén szobrozó ősi druidára nézett.

Arawen azóta nem vette le a tekintetét Eliről, mióta megtudta, hogy a lánya. Rettegett attól, hogy az egyik pillanatban eltűnik, mintha soha nem is létezett volna.

Páztázta a lány vonásait, kereste benne az anyját és saját magát. A szeme pont olyan volt, mint az ővé, az orra és a szája azonban az anyjáé volt. A haja olyan színű volt, mint Arawen anyjának.

Alig akarta felfogni, hogy ez az apró lény az ő lánya lehet. Persze a családjukban volt egy-kettő alacsonyabb ember elvétve, de döntő többségben még a nők is elérték a százhetvenöt centimétert. De ez az apró lény alig volt százhatvan centiméter!

A második sokk akkor érte, mikor rádöbbent arra, hogy Oz a párja. A lánya megtalálta a szerelmét, és nem utolsó sorban babát vár!

Dylen egy darabig tartott attól, hogy nagy mértékben be kell majd vetnie az erejét, azonban a várt reakció elmaradt. Csak egy szökőárat kellett lecsendesítenie, de azóta semmi. A nyugati part egésze felett borult volt az ég, de szélcsend volt, és tornádó sem volt várható. Így inkább a konyhába vonult, hogy vacsorát készítsen, miközben a szeme sarkából azért szemmel tartotta a nappaliban lévőket.

Eli tudta Dylentől, hogy nem egy szószátyár az apja, de azért várt volna tőle valami reakciót azon kívül, hogy csak meredten nézi, mintha egy egyszarvú lenne. Dylen elmondása alapján talán az is volt.

Eli megfontolta Oz tanácsát, ám makacsabbnak bizonyult, mint az apja. Arawen vett egy mély lélegzetet, és közelebb lépett a kanapén ülő párhoz. Lassan mozgott, és minden lépes után szünetet tartott. Eli eleinte azt hitte, hogy erőt kell magán vennie az öregnek (nem mintha negyvennél idősebbnek nézett volna ki...), de aztán rá kellett jönnie, hogy a férfi úgy viselkedik, mintha egy riadt vadat cserkészne be.

Arawen attól tartott, hogy ha túlságosan gyorsan közeledik a lányához, Eli elszalad.

Az immár eperszőke hajjal virító fiatal nő kénytelen volt beismerni, hogy Arawennek igaza lehet ebben az egyben. Ha a nagy szembesítés pillanatában azt várta volna el az apja tőle, hogy azonnal a nyakába ugrik, akkor nagy valószínűséggel már a mexikói határon is túl lenne. Így azonban, volt elég ideje hozzászokni a gondolathoz, hogy ez az ember az apja, és már ő is tudja ezt.

Eli sem vette le a tekintetét Arawenről. Más szituációban Oz talán kicsit féltékeny lett volna, hogy a frissen megtalált párjára nem őt nézi megbabonázva, de ez az ember Eli vérszerinti apja volt, aki eddig mit sem tudott a lánya létezéséről, így a túlzott védelmező ösztönét próbálta elnyomni.

Mikor már csak pár lépésre volt a kanapétól Arawen, Eli izmai megfeszültek, és menekülésre készen álltak. Oz azonban figyelte Eli minden rezdülését, és kicsit szorosabbra fogta ölelését, majd lágy köröket kezdett rajzolni a csuklója belső felére.

Arawen egy óvatos pillantást villantott Ozra. Eli először azt hitte, hogy így kéri az apja Ozt, hogy ne engedje őt megszökni. Azonban, mikor végre Ozra pillantott, észrevette, hogy kedvese mindjárt tüzet okád, annyira feszült.

Eli nem tudta volna megmondani, hogy saját maga, vagy a hasában növekvő baba miatt érezte-e szükségét annak, hogy a két férfit lenyugtassa, de hirtelen nyugalom szállta meg a testét.

Itt volt Oz, aki nem engedi, hogy bármi baja essen neki, vagy a babának. Dylen is karnyújtásnyira volt tőle szükség esetén. Az apja pedig nem úgy tűnt, mintha fenyegetést jelentene rá. Ha maga miatt nem is, de minden vágya az volt, hogy Sophinak, a lányának is legyen egy védelmező nagyapja. Ha Eli egy sima boszorkány lenne, pár száz évnél nem élne tovább, azonban druidaként a halhatatlanok sorát erősítette, így tudta, hogy a világ összes ideje a rendelkezésükre áll, hogy az apjával apa-lánya kapcsolatot alakítsanak ki, még akkor is, ha ez jelenleg még elképzelhetetlen lett volna a számára.