Eli megváltása (Összefonódott lelkek 2.) [Befejezett]

Huszonnyolcadik fejezet

- Végre felébredtél! - szólt megróvóan egy vörös hajú kislány Eli ágya szélén ülve. Kilenc-, tíz éves lehetett. Eli azonnal feltornázta magát ülő helyzetbe. Lopva körbenézett, hogy hol van. Ismerős, mégis ismeretlen volt neki a hely. Hallotta a távolban a hullámok morajlását, de madarakat is hallott a közeli fák ágairól énekelni.

Eli kiszállt az ágyból, már amennyire gömbölyödő pocakja engedte, és lába meleg homokba süllyedt.

Összevonta a szemöldökét, és értetlenül nézett ismét körbe, immár állva. Az ágy, amiben aludt, eltűnt, és egy homokos parton találta magát egy erdő árnyékában.

- Mi folyik itt? - nézett kérdőn a lányra, aki erre felkacagott, ahogyan csak egy gondtalan gyermek tud.

- Butus Eli! Nem emlékszel?

Eli az ártatlan, hatalmasra tágult, kérdő szempárba nézett.

Felismerés szikrája csillant elméjében.

- Már találkoztunk!

A kislány kacagása mosollyá szelidült. Büszkén bólintott.

- Akkor hallgattál rám! És, lásd, biztonságban vagy!

Eli ekkor teljes mértékig megvilágosodott. Már tudta, hogy mikor találkozott a kis vörössel.

Miután Oz karjai között nem talált megnyugvást és védelmet, visszatért az Amyvel közös lakásukba, és álomba sírta magát. Akkor erről a kislányról és egy babáról álmodott.

A kislány csak a kezébe nyomta a babát, és kijelentette, hogy innentől kezdve meg kell védenie a babát, és szeretnie kell, ahogyan őt a szülei sohase szerették.

Az álom vége az lett, hogy ijesztő arckifejezést öltött a kislány arca, és túlvilági hangon azt mondta neki, hogy el kell tűnnie nyom nélkül, vagy minden szerette meghal, köztük a baba is.

Megmagyarázhatatlan okból kifolyólag az álom végére olyan kapcsolat alakult ki közte és a kezében tartott baba között, hogy fizikai fájdalmat érzett arra a gondolatra, hogy elveszítheti. Bár akkor még fogalma sem volt arról, hogy gyermeket vár.

Ezt követően felébredt, összepakolt, és az ország másik végére utazott minden nyom nélkül.

- Nem vagyok hajlandó ismét elmenekülni! - szögezte le azonnal Eli arra gondolva, hogy ismét erre kéri majd az álombeli lány. Képtelen lett volna újra elhagyni Ozt, Amyt, Dracot, Arawent és a hetek óta nem látott Dylent.

A lány mindentudó mosollyal ingatni kezdte a fejét.

- Ó, nem! Most először az ösztönödet kell használnod, majd kicsivel később eljön annak is az ideje, hogy harcolj.

- Ezt hogy érted?

Mielőtt azonban rávehette volna Eli a kislányt, hogy válaszoljon a további kérdéseire, villám szelte át az égboltot hatalmas robaj kíséretében.

A kislány felnézett, majd vissza Elire. Tekintete ismét olyan kísérteties volt, mint a legutóbbi álma végén.

- Bízz az ösztöneidben! És a legfontosabb: szerezz minél kevesebb ellenséget! Ha kell, állíts magad mellé párat közülük!

***

Eli arra kelt a fő házban lévő szobájában, hogy kint leszakadt az ég, és vad vihar tombol. Tudta jól, hogy az apja nehezen kontrollálja az erejét, de Dylen elvonulását követően még nem lendült ki ennyire az ereje az öregnek.

Miután Dylen elment Ary szigetére, Eli nem érezte a vendégházban otthon magát, így beköltözött Oz szobájába.

Eli feltápászkodott az ágyról, és miközben a nyári lenge ruhájára egy kardigánt is felvett a hirtelen beállt hőmérséklet csökkenés miatt, elméje egy eldugott zugában a furcsa álmán elmélkedett. Volt egy olyan érzése, hogy a lányt máskor is látta már valahol, de akárhogyan is erőlködött feleleveníteni a keresett emléket, képtelen volt rá.