Tia Marsh: Akvamarin

7. Fejezet

Elérkezett a randi napja. Alig léptem be a suliudvarra, Abigail azonnal letámadott. Kifejtette, hogy az lenne a legjobb, ha suli után találkoznánk a bejáratnál, és esetleg megnéznénk egy filmet. Én meg bólogattam, és próbáltam lelkesnek látszani. Dana nem messzire állt tőlünk, ami azt jelentette, hogy délutánra már az egész suli tudta, hogy Abigaillel randizom. Elképzeltem, vajon mi lesz, ha Ethan fülébe is eljut a hír. Bírtam volna, ha azt látom, hogy féltékeny. De Ethan ekkor sem csinált semmit.

Próbáltam normálisan viselkedni, de belül úgy éreztem magam, mint valami eszelős. Néha elképzeltem, hogy odamegyek hozzá, és felelősségre vonom, vagy csak simán ráköszönök, esetleg megcsókolom. És ezek még a jobbik ötleteim közé tartoztak, mert néha arra is gondoltam, hogy be kéne neki húzni egyet. Na ja, kivitelezhetetlen vállalkozás!

Ethan jóvoltából teljesen meghülyültem. És mi volt a leggázabb? Hát persze, hogy neki fogalma sem volt a szenvedésemről. Ha láttam is a folyosón, sosem egyedül, mindig a haverjaival járkált.

Amikor Tinával a menzán ültünk a szokásos helyünkön, még mindig tudomást sem vett rólam. Fogalmam sem volt, mennyire ült ki a képemre a szenvedés, az étvágyam viszont elment. Unottan toltam arrébb a gyümölcszselémet, pont akkor, amikor Tim lehuppant mellénk.

– Nem kéred? Megehetem? – csapott le rá azonnal, és neki is látott, amint odanyújtottam. Neki úgy tűnt, nem számít, ha a desszerttel kezdi a kajálást.

 
– Mi van veled, Ryan? – nézett rám érdeklődve, míg a zselémet ette. Gyors pillantást vetettem Tinára, aki épp a suliújság új számát lapozgatta, aminek írója és szerkesztője volt. Általában ilyenkor a segítségemre szokott sietni, hogy elterelje a témát. Most csak hallgatott, hogy bennem is tudatosuljon: még Timnek is feltűnt, hogy valami nem klappol velem.

– Semmi?

– Aha, na, ne etess! Mert én úgy hallottam, hogy Abigaillel randizol ma. Hogy sikerült megfűznöd? – Egyre jobban belelkesedett, még a zselédarabokat is megcsodálhattam a szájában. A hangereje is magasabbra emelkedett, biztos voltam benne, hogy a fél ebédlő már meghallotta. Ethanre lestem, és megdermedtem, amikor találkozott a pillantásunk. Nem tudtam mire vélni, inkább elkaptam a tekintetem. Elvörösödött az arcom és csomó gubózódott a gyomromba.

– Ő kért meg – mondtam Timnek az igazságot, kissé magasabb hangerővel, hogy ha esetleg Ethan figyel, jól hallja.

– Hű, remélem, bevágódsz nála! Rob azt mondta, nagyon jó az ágyban!

Timre vigyorogtam, de közben szarul éreztem magam már a gondolattól is, hogy kéne valami olyat csinálni Abigaillel. Nem is gondoltam rá, hogy a mendemondák szerint Abigail könnyen kapható. A pletykák szerint azok, akiket ő hívott el, mindig eljutottak vele az ágyig, már ha akarták. És miért ne akarták volna? Kezdtem már bánni, hogy igent mondtam arra a hülye randira.

Később, amikor kimentünk ketten az udvarra, Tina is lecsapott a témára.

– Ha szeretné, lefekszel vele? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha a várható időjárásról érdeklődne, közben pedig lehajolt, hogy megkösse a cipőfűzőjét.

– Dehogy!

– Ó, értem... akkor egyáltalán nem érdekelnek a lányok?

Na ja, beszéltem neki Ethanről, de konkrétan arról nem, hogy meleg lennék. Bírtam, hogy Tina ilyen tökös, és kimondja, amit gondol. Sokszor éreztem úgy, hogy ő sokkal erősebb egyéniséggel rendelkezik, mint én.

– Nem, asszem nem... nem tudom, de Abigail semmiképpen sem – túrtam a hajamba idegesen.

– Oké – felegyenesedett, tovább sétáltunk. Úgy beszéltük meg ezt az egyébként eléggé fontos dolgot, mintha a menzán kapható hús sótlanságáról, vagy a töri háziról csevegnénk. És nekem ez tökéletesen megfelelt. Tina a következő mondatával meglepett. – Különben ne aggódj, Abigail még sose feküdt le senkivel.