Tia Marsh: Akvamarin

6. Fejezet

De emlékeztem.

Akkor reggel, az első csókunk után, irtózatos fejfájásra ébredtem. A gyomrom öklömnyire zsugorodott, nem akart nyugton maradni, és rohadtul szomjas voltam. A telefonom csörgött, először azt hittem, az ébresztő az, és könyörtelenül kinyomtam, ám amikor fél perc múlva újra megszólalt, már biztos voltam benne, hogy Tina hív.

– Jó reggelt, álomszuszék! – üvöltött bele kegyetlenül hangosan a mobiljába.

– Aha – nyögtem félálomban.

– Na, mi volt tegnap este? Howler olyan vadul hurcolt el magával, hogy alig tudtam leállítani a fantáziámat. A többiek meg nem értettek semmit az egészből, még Drake is odajött, hogy miért vagy ilyen jóban a Howlerrel... Hé, Ryan? Hallasz? Visszaaludtál?

Dehogy aludtam, csak akkor tudatosult bennem először, hogy mi is történt. Nem mertem megmozdulni, mert mi van, ha Ethan a matracáról engem figyel? Sőt, mi van, ha mellettem fekszik? Tina egyre hangosabban és elviselhetetlenebbül üvöltött.

– Hm. – adtam tudtára, hogy élek. Ő meg megnyugodott, és folytatta a kérdezősködést, közben akaratlanul is elmesélve, mi minden történt a buliban. Ezúttal nem hívtak rendőrt, nem törtek össze semmit, pár ember összejött, pár ember szakított, csak a szokásos. Áradt belőle a szó, közben minimum négyszer megkérdezte, élek–e még. Én meg szűkszavúan válaszoltam. Végül Tina a mondandója végére ért, és már csak arra volt hajlandó, hogy engem faggasson. Egyszerűen elintéztem a dolgot:

– Majd holnap mesélek, most mennem kell! – És kinyomtam.

Úgy döntöttem, ezután már lehetetlen azt tettetnem, hogy alszom, így kinyitottam a szemem. Ethan nem volt ott mellettem, ezt rögtön levágtam, de aztán meglepődtem, mert nem volt a szobában sem. A fürdő ajtaja is ki volt tárva, így az a lehetőség is kiesett. Megkönnyebbültem, hogy lehet még egy kis nyugalmam. Nem tudtam, hogyan kell szembenézni egy ilyen helyzettel, és nagyon nem akartam Ethannel a konyhaasztalnál összefutni.
Így hát mindent elkövettem annak érdekében, hogy sokáig tartson a reggeli készülődés, és minél tovább a szobámban maradhassak. Lezuhanyoztam, hajat mostam és szárítottam, felöltöztem, bevetettem az ágyat, leültem a gép elé is. Végül aztán, amikor már kellőképpen hülyén éreztem magam, kimentem a konyhába. És mi volt a poén? Ethan nem volt sehol!

– Ryan, jó reggelt! – üdvözölt anyám mosolyogva, edénymosogatás közben.

– Jó reggelt. – sóhajtottam, miközben a hűtőben kutattam innivalóért. Megtaláltam a narancsleves dobozt, majd pár életmentő korty után mellékesen megkérdeztem. – Ethan?

– Nem köszönt el tőled? Biztosan még aludtál. Már hazament.

Én meg csak álltam a hűtőszekrény nyitott ajtaja mellett, és bámultam anyámra. Tipikusan az a szitu volt, amikor az ember elképzeli, hogy mi fog történni, és az a lehetőség történik meg, amire nem is számított. Én úgy gondoltam, hogy:

1.: Ethan úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

2.: Ethan normálisan viselkedik, de amikor leülök mellé a konyhaasztalhoz, megsimítja a combomat.

3.: A legkevésbé valószínű lehetőség, hogy Ethan anyám és Jacob szeme láttára újfent lesmárol.

Erre Ethan már itt sem volt!

– És Jacob?

– Á, ne is mondd. Megint összevesztek, végül mindketten elmentek itthonról.

– Ethan megtudta, hogy Jacob beszélt az edzővel? – Rögtön beugrott, hogy mi lehetett a probléma forrása.