Tia Marsh: Akvamarin

8. Fejezet

Elhatározni valamit azonban sokkal könnyebb, mint végre is hajtani. Miután Tinától hazaértem, elmúlt a késztetés, hogy Ethan elé álljak. Hogy lehet kezdeni egy ilyen beszélgetést? Megint egy rakat szituációt végiggondoltam, ahogyan végződhetett az egész, és csak még jobban beparáztam. Tényleg az lenne a legjobb, ha megbeszélnénk, ezt én is beláttam.

Ezen agyaltam egész este. Éjjel, három felé már olyannyira ideges voltam, hogy úgy döntöttem, inkább majd máskor beszélek Ethannel. Majd kicsit később, holnapután, vagy egy másik napon... Aztán reggel arra ébredtem, hogy szól a telefonom. Tina keresett.

- Ryan, remélem, eszedben sincsen meggondolni magad! - Olyan határozott volt a hangja, hogy egyből felébredtem.

- Tina, fél hat van... - nyögtem, miután megnéztem a telefonomon az órát. - Mégis mit akarsz hajnalok hajnalán?

- Azt, hogy megígérd nekem, hogy ma beszélni fogsz Ethannel!

- Oké, megígérem. Most már letehetem? - Erre Tina szó nélkül kinyomta.

Rohadtul eszes csaj, mert elérte, hogy megígérjem neki. És amit mi megígérünk egymásnak, azt be is tartjuk. Ebben már évekkel ezelőtt megállapodtunk, amikor Tina anyukája meghalt. Szóval nem volt mit tenni, fel kellett készítenem magam, hogy Ethan elé álljak.

A suliba érve Abigail volt az első, aki megtalált. A kapunál várt, dühösnek tűnt, én meg áldottam a sorsot, amiért nem jutott eszébe egyikünknek sem, hogy számot cseréljünk, de még csak ismerősök sem voltunk egyik közösségi oldalon sem. Biztosan nem hagyott volna nyugton, miután leléptem.

- Ryan!

- Szia, Abigail! - mosolyogtam rá. Azt reméltem, hogy a kedvességem egy kicsit csökkenti az agresszív hajlamait.

- Mégis hová tűntél tegnap? - kérdezte rögtön. - Tudod te, hogyan éreztem magam? Miután nem jöttél vissza, tök egyedül ültem végig a filmet! Aggódtam is érted, de nem tudtam a számodat. Végül a fiúk megnézték, hogy a WC-ben vagy-e, és megnyugtattak, hogy ha történt is valami, Ethan biztosan vigyázott rád.

- Ethan?

- Hát, mivel utánad ment, de aztán ő sem jött vissza...

Ez a kis információmorzsa megnyugtatott. Biztosan felbaszta az idegeit miattam, és inkább lelépett a moziból egyedül. Legalább nem ült vissza, és hagyta a film után, hogy Abigail rámásszon.

- Szóval, mi történt? - nézett rám kérdő tekintettel Abigail.

- Öhm... ne haragudj, de rosszul éreztem magam. Sajnálom, hogy nem szóltam, hogy hazamegyek! Biztos az ebédre kapott gyümölcszselé volt az oka.

Abigail pár másodpercig összehúzott szemekkel figyelt, majd enyhültek a vonásai. Sokkal nyugodtabb lettem én is, mert úgy tűnt, nem akarja már letépni a... fejemet.

- Még mindig sápadt vagy egy kicsit. Tényleg jól vagy?

Nem akartam mondani neki, hogy nem a rosszulléttől - főleg, hogy Tim zabálta be a zselémet -, hanem a ma rám váró beszélgetéstől vagyok szarul. Sőt, valószínűleg, ha meglátom Ethant, az első dolgom az lesz, hogy szembehányom.

- Már jobban. Kösz!

Azzal egymás mellett besétáltunk a suliba. Lehet, hogy Abigail csakis azért állt velem szóba, hogy Ethan után faggatózzon, de azért voltak benne normális emberi érzések is. Még az is lehet, hogy őt is mindenki teljesen félreismeri.

- Ethan vitt haza? - kérdezte Abigail, miközben beléptünk az ajtón.

- Öh... ja... igen - hazudtam.