Lazari Himakoto "hős vagyok vagy gonosztevő?" (Hawks x my Oc)

[3.]Mélyvízben

A tegnapi beszélgetés után Aizawa sensei-el sok mindenen változtatni kellett. Az egyenruhám hátulján mostmár volt két lyuk amit én eltakartam egy pulóverrel volt amikor tovább kellett maradnom mert nekem külön gyakorlat is kellett. Mostmár gondolom érdekel titeket hogy mi a képességem vagy hogy jobban mondjam mik a képességeim.

Igen tudom hogy most kíváncsiak vagytok de most még nem mondom meg. Majd rájöttök később.

Másnap amikor bementem az osztályba némi késés után mert nem szólt az ébresztőm senki nem volt bent. Leraktam a cuccomat a padomhoz és kinéztem az ablakon. A többiek már kint voltak és gyakoroltak én meg mivel késtem fent maradtam.

- Na ez remek...későbbre terveztem ezt csinálni de akkor nincs mit tenni.- mondtam magamnak és levetettem a pulóveremet miközben az ablak felé sétáltam és kinyitottam.
Láttam ahogy Izuku és Kirishima felnéznek rám de nem szóltak semmit. Leültem az ablakpárkány szélére és leugrottam, amikor már majdnem földet értem akkor jelenítettem meg és nyitottam ki a szárnyaimat amik egyszerűen jelentek meg az egyenruhámra készített lyukakból aztán egy erős és határozott csapással a levegőben maradtam.

Mostmár mindenki rám nézett és sokan körém is tömörültek de nem zavart mert a landolásra figyeltem. A fű meg se rezzent amikor a lábam érintette én meg felnéztem a többiekre akik mind engem figyeltek.

- Lazari..neked vannak szárnyaid?!- Hallottam ahogy Kirishima és Izuku egyszerre mondták de én inkább vissza rejtettem a szárnyaimat.

- Lazari. Remélem tudod hogy mivel késtél plusz feladat vár rád- Hallottam Aizawa sensei hangját mögülem és összerezzentem.
- I-igen Aizawa sensei. Tisztában vagyok vele- helyet foglaltam Tokoyami mellett aki folyamatosan engem figyelt amióta kiugrottam.
Miután elmondták nekem is a feladatot kiderült hogy egy csapatba lettem rakva Tokoyamival erre az edzésre mivel én voltam az utolsó.

- Szóval neked ez a képességed?..Hogy elő tudsz hívni egy pár szárnyat amikor szükséged van rá?- Kérdezte egy idő után Tokoyami amikor az ebédlő felé sétáltunk.
- Nem az csak..egy része annak. A szárnyakat örököltem azt hiszem...- mondtam bizonytalanul.
- Azt hiszed? Nem mondták el neked a szüleid a képességüket?- Megálltam félúton és Tokoyami hátra nézett. - Valami rosszat mondtam?- Odasétált hozám.
-...A szüleim meghaltak kiskoromban. Soha nem tudtam meg mik voltak a képességeik.- böktem ki végre és a szemébe néztem. - D-de ne érezd rosszul magad mert szóba hoztad! Csak egy jó ideje nem beszéltem erről senkinek.- siettem a magyarázattal hogy ne higgye azt hogy megbántott.

Suli után haza mentem és miután végre le pakoltam és átöltöztem, gyorsan kimentem az udvarra és ki bontottam a szárnyaimat. Jó érzés volt a hideg szelet érezni a tollaim közt de tudtam hogy a java még csak most fog jönni. Elrugaszkodtam a földtől és felszálltam a levegőbe.

Gyönyörű volt a város napnyugta kor ezért is szerettem ilyenkor repülni bár ritkán tettem. Már az egyik panel lakás teteje felett mentem el amikor a hátam mögül éreztem egy szárny csapást.
- Elég magasra szálltál kölyök! Nem tudtam hogy van még valaki a városban akinek vannak szárnyai!- Nem hittem a fülemnek de amikor hátra fordultam a profi hős Hawks volt mögöttem! Mind a ketten leszálltunk a háztetőn és Hawks közelebb lépett hozzám.
- Szépek a szárnyaid öhmm..- láttam hogy a nevem akar szólítani úgyhogy inkább kisegítettem.
- Lazari. Lazari Himakoto. És köszi a bókot Hawks, bár az én szárnyaim nagyobbak te még mindig gyorsabb vagy nálam.- Elmosolyodtam hiszen olyan hétköznapian beszéltem vele mintha nem profi hős lenne hanem csak egy régi barát.

- Nem tudtam hogy van a városban más ember szárnyakkal. Mond csak Lazari..nem ismerlek én téged valahonnan? Nagyon ismerősnek tűnsz.- valahogy tudtam hogy idővel valaki felismer a hősök közül de nem gondoltam volna hogy ilyen korán fog ez megtörténni.
- Hát..szemtől szembe nem találkoztunk..de én vagyok az a kislány akit 5 éve mentettél ki egy csomó más hőssel abból a laboratóriumból- Még nem láttam valakit annyira döbbentek mint most őt oké talán a hőst aki engem megtalált a laborban de akkor is fura volt azt látni hogy Hawks megdöbbent.

Egy jó két óra beszélgetés és repülés után elköszöntem Hawkstól és haza mentem. Amikor beléptem a házba valami nem hagyott nyugodni...ami az első nap történt. A Dabi név ismerős volt se nem tudtam honnan. Nem akartam most ezen agyalni úgyhogy inkább bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyamra de a gondolat nem hagyott aludni tudtam hogy valami közöm van Dabihoz..Valahonnan ismerem  csak nem emlékszem hogy honnan.

Elfordítottam a fejemet és belenéztem az íróasztalam mellett lévő tükörbe de a saját tükörképem helyett valaki mást láttam. Egy lányt hosszú fekete hajjal aminek a vége sötét vörös volt. Felálltam és oda mentem a tükörhöz.
- Szóval végre hajlandó vagy mutatkozni Leila. Már egy ideje nem próbáltál meg velem se beszélni se átvenni a hatalmat felettem.- mondtam unottan a tükörbe.
- Mit ne mondjak Laz...meglepett hogy felvettek téged. Főleg azután hogy tudják mennyire instabil vagy hála nekem. Éreztem amikor a segítségemet kértek a gyakorlaton..három éve szóltál hozzám utoljára önszántadból.- Leila piros szemei szinte világítottak a tükrön át. Oda raktam a kezemet a jobb szememhez ami most szintén vörösen izzott.
- Még csak nem is próbálkozol hatalmat erőltetni rám..ha azt tennéd már kaptam volna egy fejfájás rohamot..miért mutatkoztál meg most?- leraktam a kezemet az író asztalra miközben Leila szemébe néztem de nem tudtam leolvasni a tekintetét.
- Majd megérted Lazari...idővel majd megérted.- Ezekkel a szavakkal el is tűnt és mostmár csak a saját tükörképemet bámultam.

Miért jelent meg most?..mit ért azalatt hogy majd idővel megértem? Kavarogtak a gondolataim és inkább visszafeküdtem az ágyba. Nem telt bele sok idő és végre el aludtam.