[6.]Erős szél nagy vihar I.

130 10 0
                                    

Az ember el se hinné milyen gyorsan megy az idő. Alig egy hete vettek fel a U.A-be de ma már a hős ruhámat kaptam meg. A ruha a saját tervezésem volt de a készítőket be kellett avatnom a többi képességem működésébe hogy a ruha biztos jó legyen.

Maga a ruha egy fekete nyúlékony anyagból készült amit saját kérésemre annyira tűzállóvá tettek amennyire tudtak. A ruha úgy nézett ki mint egy szokásos egyeberuha ha azt nem számítod hogy a hátulján van kettő lyuk a szárnyaimnak. A ruha mellé szintén saját kérésre kaptam egy fekete Kitsune maszkot mivel hiába akarom azt hogy ismert legyek az arcomat nem akarom hogy lássák. Kurayaminak csináltak a ruha oldalára egy normális kardtartót hogy ne essen ki amikor repülök.

A mai nap hihetetlen lessz hiszen a gyakorló pályára megyünk és ma bele adunk mindent a feladatba. Legalább is nekem az a tervem.

Amikor be értünk Aizawa sensei parancsára mindenki felsorakozott. Már mindannyian a hős ruháinkban voltunk de én a maszkot még nem húztam fel. A többiek felszerelése eléggé érdekes volt. Bakugou ruhájának karján kettő gránátszerűre mintázott gép volt ami a képességét tartotta kordában. Tokoyami ruhája eléggé..egyszerű volt. Csak simán egy palást volt rajta meg tejesen fekete ruha. Momo ruhája...hogy is mondjam..érdekes volt. A képessége miatt (akármien tárgyat tud készíteni aminek a molekuláris szerkezetét tudja) a testének egy részét..fedetlenül hagyta hogy finoman mondjam.

Aizawa sensei és thirteen aki szintén egy hős volt előttünk álltak és éppen a szabályokat mondták de én nem arra figyeltem. Éreztem  hogy valami nincs rendben. Leila is érezte hogy valami nem oké hiszen ennyire csöndes nem volt egy ideje.

Igazam volt. Egy pár másodperc múlva egy csomó gonosztevő jelent meg egyszerre. A többiek még meglepetten álltak gondolom azt gondolták hogy ez a gyakorlat része e de én tudtam hogy ez nem lehet benne a gyakorlatban.

Aizawa sensei fölvette a szemvédőjét és tudtam hogy mire készül.
- Thirteen vidd a tanulókat ki innen.-
Ellenkezni akartam de tudtam hogy annak most nincs helye. Thirteen elterelt minket a kijárat hoz de azt fekete füst torlaszolta el.
- Elnézést de nem engedhetem el önöket.-
A hang ami a gonosztevőtől jött ismerős volt..ő volt Dabival abban az utcában.
- Nem engedhet el minket? Na azt majd meglátjuk!- Bakugou egyből megtámadta de az ütés csak át ment a testén.
- Mi a..- Mielőtt fel dolgozhattam volna mi történt portálok nyíltak meg alattunk és a következő pillanatban már zuhantam.

Ösztönösen kinyitottam a szárnyaimat és a levegőben maradtam. Körülnéztem de minthogy ha egyedül lettem volna. Legalább is azt hittem ameddig meg nem láttam Kirishima piros haját. Gyorsan oda repültem hozzá és megláttam Bakugout is.
-Kiri jól vagytok?- Kirishima mellett landoltan.
-Hát a landolás jobb is lehetett volna de jól vagyunk.- Bakugou ideges volt mint mindig de azt már megszoktam
- Szerintetek hol lehetünk?..Ez még mindig a gyakorló pálya nem?- Körülnéztem az épületek romosak voltak de még álltak. Egy pár kocsi és kuka volt körülöttünk.
- Mit gondolsz te idióta? Szerinted annak a füstösnek sikerült volna minket messzire eltüntetnie?- Csak forgattam a szemem de nem sokáig. Hirtelen éreztem hogy valami..vagy jobban mondva valaki közeledik.

-  Kiri, Bakugou a földre! Most!- még időben szóltam nekik. A következő pillanatban egy adag víz állagú dolog repült el fölöttünk a mögöttem lévő falat eltalálva és szénémarva.
-Sav..basszus.- Csak ennyit tudtam mondani mielőtt megláttam a gonosztevőt. Gyorsan reagáltam és felrepültem hogy először engem célozzon ami működött. A baj pont az volt hogy működött mert most a levegőben kerülgettem a savas lövedékeket.

Szerencsémre a fiúk is gyorsan kapcsoltak és csak két percig kellett kerülgetnem a savat. A gonosztevő egy robbanás után neki repült egy falnak.
-Szép volt Bakug- Sikeresen elkiabáltam magam mert a következő pillanatban egy savas lövedék éppen hogy de eltalálta a vállam. Éreztem ahogy a vállamon a bőrömben marta sav de szerencsémre nem sokáig.
- Lazari jól vagy?- Kiri már mellettem ált. Csak bólintottam de tudtam hogy ez nem mehet így tovább sokáig.
- Kirishima le tudjátok foglalni a gonosztevőt még egy percig? Van egy tervem.- magabiztos voltam ebben bár az lehet hogy nem a legjobb dolog ilyenkor.
- Persze de mi a terved?- Láttam ahogy Kiri arca felcsillan amikor a terv miatt kérdez.
- látod azt a vezetéket?- rámutattam egy a sav által mostmár látható vezetékre. - én azt a vezetéket szabaddá teszem. Aztán csak annyit akarok kérni hogy Bakugou robbantsa be. Onnantól átveszem a többit.-
Kiri bólintott és már ment is hogy Bakugounak segítsen és elmondja neki is a tervet.

Kivettem Kurayamit a tartóból ész ketté vágtam a csövet így mostmár jött ki belőle a gáz. Láttam ahogy Kiri és Bakugou felém jönnek. Kirishima és én biztos távolságba mentünk a robbanástól de én közel maradtam.
A következő másodpercben Bakugou már robbantott is és mást se láttam mint tüzet.

Nem tartott sokáig hogy Kirishima és Katsuki mellettem álljanak az egyik ház tetején.
- Szóval azt mondtad hogy a többit innen intézed de nem látom hogy haladtál volna valamit is extra.- a tető széléhez léptem és becsuktam a szemem. Tudtam hogy most mit kell tennem. Amikor kinyitottam a szemem tudtam hogy mit csinálok. Éreztem a jobb oldalamon hogy a szemem izzik. Lenéztem a tűzre és minthogyha természetes lenne irányítani kezdtem.

-L-Lazari ezt meg hogy csinálod?!- Kiri eléggé meglepett lehetett de én a tűzre figyeltem. A tűz segítségével lyukat égettem a hely falába ami azt jelentette mostmár van kiút. Amikor végre abbahagytam éreztem hogy fáj a fejem mert ez nem az én képességem volt. Ez Leila képessége akit kölcsön tudok venni...van több ilyen is de az ritka hogy elő is hívom.

- Tessék. Ott a kiutunk- Rámutattam a lyukra amit égettem és mind a hárman elindultunk felé. Már most fáradtnak éreztem magam de tudnom kellett hogy a többiek jól vannak e..és a mi még izgatott..hogy Dabi itt van e.

Lazari Himakoto "hős vagyok vagy gonosztevő?" (Hawks x my Oc)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang