Bloodlust - Vérszomj (Magyar Derek Hale fanfiction I.)

38. fejezet - Szikra

Kedves Olvasóim!

Hát elérkezett az utolsó fejezet Molly és Derek történetében. Igaz, még lesz egy Epilógus, de kicsit azért fáj a szívem, hogy be kell fejeznem. Aki ír vagy írt már valaha, tudja, hogy a szereplők igenis az ember szívéhez tudnak nőni. ❤️

Fogadjátok sok szeretettel ezt a részt is tőlem. 🥰

Puszillak Benneteket: Hope 😘

-----------------------------------------

*Derek szemszöge*

Egy halk, szinte alig hallható szívdobbanás. Majd még egy, amit hosszú kihagyás után egy újabb követett.

Nem foglalkoztam Duncan tekintetével, ami minden egyes próbálkozással egyre tanácstalanabbá vált. Molly orrát befogva mély, szájon át történő befújásokkal megkezdtem az újraélesztés folyamatát.

- Vissza kell térned hozzám - suttogtam a fülébe két mellkaskompresszió között. Laura már a vállamra helyezte a kezét, jelezve ezzel, hogy ideje lenne elengednem őt. - Nem, még nem! - mordultam rá acélkéken szikrázó szemekkel.

- Derek - suttogta Ryan a nevemet fejcsóválva, akit már a mérhetetlen elkeseredés szaga lengett körül. Látva alfája haláltusáját, nem lehetett egyszerű a számára.

Nekem pedig a társam. Ezért sem fogom feladni egykönnyen.

- Mindenki kifelé! - ordítottam torkaszakadtamból. Nővérem ismételten vállon ragadott, de most már erősebben. Nem intéztem neki nagyobb figyelmet. Nem veszíthetem el! - Azt mondtam, kifelé! - sziszegtem mély ziháló levegővételek közepette.

Fél szemmel még láttam, ahogy Laura kitessékeli az embereket a szobából. A kétségbeesés újra utat tört magának, de nem hagyhattam, hogy eluralkodjon rajtam. A mellkaskompresszió helyett szinte már ököllel mértem erősebbnél erősebb ütéseket Molly mellkasára.

- Nem hagyhatsz itt! - ordítottam, majd próbálkozásomat egy pillanatra bordájának halk reccsenése szakította félbe; de még ennek ellenére sem fejeztem be a megkezdett folyamatot. - Te erősebb vagy ennél! - Majd egy újabb reccsenés. Továbbra sem foglalkoztam vele. Csak térjen vissza hozzám. Meg fog gyógyulni. Tudom. Érzem.

- Molly! - ordítottam a nevét, mint egy hívószót, ami talán a túlvilág mezsgyéjéről visszabbilenti majd az élők világába. Fájdalommal vegyült hangomat farkasüvöltésem csak még jobban felerősítette. Minden erőmet összeszedve, ujjaimat összekulcsolva még egy utolsó reményteli ütést mértem a mellkasára. Vissza kell térned hozzám. Szeretlek!

Utolsó gondolatommal megbékélve a mellkasára borultam, és őrült ordításba kezdtem, de még így sem préselődött ki egyetlenegy könnycsepp sem belőlem. Aztán hirtelen két szív dobbanását hallottam meg, szinte szinkronban, amit lehetetlennek tartottam, hiszen Duncan percekkel ezelőtt teljességgel meggyőzött afelől, hogy Eli halott.

De akkor hogyan lehetséges ez?

Felálltam, és lassan a csecsemő törölközőbe bugyolált testéhez léptem. Közelebb hajoltam hozzá, de a csenden kívül semmi más nem fogadott. Már biztos a hallucinációk áldozata lettem, olyannyira szeretném, hogy életben legyenek.

Egy halk, gyötrelmes sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd erőt véve magamon az ajtó felé indultam. Már majdnem rásimult a tenyerem a kilincs hideg markolatára, amikor egy bősz, életerős farkasüvöltés rázta meg a helyiség síri csendjét.