Bloodlust - Vérszomj (Magyar Derek Hale fanfiction I.)

19. fejezet - Vérrokonság

Kedves Olvasóim!

Meghoztam a friss részt, amiben alighanem kezdődnek a bonyodalmak. Remélem, tetszeni fog nektek! :) Köszönöm az eddigi szavazatokat is! Várom véleményeteket! :) Puszi! :*

-------------------------------------------------

*Derek szemszöge*

Molly még mindig fel-alá járkált a ház kopott tornácán, ahogy kinéztem a fakeretes ablakokon. A nap aranyló sugarai már kezdték kiszorítani a kételyekbe burkolódzó szürkületet. Egy pillanatra lehunytam a szemem, végül Peter felé fordítottam a tekintetem.

- Van itt még valami – folytatta halkabban. Tudta, hogy Molly meghallhat bennünket. - Amikor Kate-nél voltam, találtam egy szinte majdhogynem ötszáz éves naplót. Alighanem még az ősei kezdhették el írni. Tudom, hogy a ti családotoknak is erős, tiszta vérvonala van. Nagyon megdöbbentett, amikor egy másik családfa is kirajzolódott a kopott papírokon. Látszott rajta, hogy utólag vitték fel. Ez a vérfarkas család a Hales nevet viselte.

Mindannyian ledöbbentünk a kijelentésén.

- Mármint Hale? - kérdeztem összeszűkült szemmel.

- Nem tudom pontosan, de számomra elképzelhetetlen lenne, hiszen akkor... - vágta el a mondat végét. Tudtam jól, mire gondol.

- Akkor Mollyval egy vér csörgedezne az ereinkben - fejeztem be Peter nem túl kecsegtető gondolatmenetét.

- Az elég kellemetlen lenne - lökte oda félvállról Laura. - Habár amíg nincs utód, nem probléma.

- Laura, kérlek! - morrantam rá. - Anya sosem mesélt a családunk ezen ágáról. Lehet, nem is igaz. Lehet, volt még egy ugyanolyan ősi vérvonal, mint a miénk. Csak ők voltak a Hales-ek.

- Persze, nyugtatgasd csak magad - jött nővéremtől a kurta válasz, majd fogta magát, és kiviharzott az erdőbe. Épphogy fel nem lökte Mollyt, aki már az ajtót nyitotta.

- Minden rendben van? - mutatott Molly Laura irányába. - Talán valamit megzavartam? Elég nagy lett a csend hirtelen.

- Semmi sem történt. Gyere, ülj le közénk! Adni szeretnék valamit – paskolta meg a mellette lévő szék kipárnázott ülőfelületét Peter.

- Legutóbb, amikor ezt hallottam, majdhogynem megkérték a kezemet – pillantott rám Molly félmosollyal az arcán.

- Alighanem köze van az én ajándékomhoz is – sandított felém Peter is, majd a zsebébe nyúlt és egy ugyanolyan kis antik dobozkát húzott elő belőle.

- Na jó! – emelte fel megadóan kezeit Molly. - Mégis mennyi az esélye annak, hogy a kettő medál ugyanaz?

- Semennyi, mert a tiéd nálam van – nyúltam én is a zsebembe, és az asztalra tettem az aranyláncot. - Elhoztam az erdőből, amikor... - Éreztem Ryan szúrós tekintetét az arcomon. - Nem számít.

- Ez édesanyádé volt. Ő szerette volna odaadni a tizennyolcadik születésnapodon. Akkor mondta volna el... - Peter hangja elcsuklott. Molly szemei újra könnyektől ázva csillogtak.

- Nincs rá esély, hogy... hogy emlékezzek rá? - nézett rám Molly könyörögve. - Talán, ha egy alfa vette el az emlékeimet, egy másik alfa vissza is hozhatja.

- Az nagyon kockázatos lenne. Bele is halhatsz - tiltakoztam.

- Nem érdekel! – lökte hátra Molly a székét. - Ha kell, könyörögni fogok neki. - Alighanem Laurára gondolt, de még ő is túl tapasztalatlan volt ehhez, ellenben édesanyánkkal. Kár, hogy ő már nincs köztünk.