Part 3

992 29 1
                                    

Éppen a kémia óra előtti szünetet kihasználva tettük próbára emlékezetünket Leával, ami a múltkori anyagot illeti. Bár tudtam, hogy semmilyen számonkérés nem lesz az óra során, szerettem volna felkészült lenni, ha netalán ez megváltozik, és felkell eleveníteni a múlt órában leírt fogalmakat. Sajnos ez nem ment túl zökkenőmentesen, mert Lea minden elhangzott képlet után feltette a kérdéseit a Liammel folytatott beszélgetésemmel kapcsolatban. Már vagy egy milliószor megmutattam neki az üzenetváltásokat, de nem engedi el a témát, nekem pedig nem igazán van hozzáfűznivalóm a történtekhez. Mióta beleavattam Leát ebbe az egész Portmanes hülyeségbe, a nap minden percében bánom a döntésemet. Legszívesebben visszaforgatnám az időt, hogy megváltoztassam a múltbéli baklövésemet. Akkor most eggyel kevesebb problémám lenne. Amint elhangzott az óra kezdetét jelző csengő, minden tanuló beszivárgott és helyet foglalt a terembe. Ezzel egyetemben Liam alakja is feltűnt a láthatáron, és Lea egy szempillantás tűnt el mellőlem, hogy helyett adjon padtársamnak.

Éppen az óra közepén tartottunk, amikor egy összegyűrt papírcetli ért célt a füzetem sarkába. Felvont szemöldökkel néztem a mellettem ülő, látványosan unatkozó fiúra, aki mintha mi sem történt volna, széttett lábakkal bámulta az elöl magyarázó, sűrűn gesztikuláló pedagógust, aki próbálta átadni a már meglévő tudását a lelkesedést vesztett diákoknak. Eleinte csak szemezgettem a fehér, alaposan összehajtogatott galacsinnal. Vaciláltam, hogy elolvassam, vagy inkább hagyjam figyelmen kívül. Liam, látva évelődésem, finoman megbökte térdével az enyémet, én pedig automatikusan nyúltam az imént ledobott papírért.

eljössz velem ebédelni? :)

Az ajkamba kellett harapjak, nehogy hangosan felnevessek, megzavarva az óra folyamatát. Oldalról láttam Liam elégedett vigyorát, amire okot sem adtam. Ha ezzel próbál felszedni, akkor rossz lánynál próbálkozik. Én nem tartozom azok közé a nőneműek közé, akik táncot lejtenek örömükben, csak azért, mert az iskola legismertebb bugyivadásza új kihívást tűzött fel arra a bizonyos falra. Nem akarok senkinek sem a játékszere lenni, akit csak a szex miatt keresnek fel, hogy utána felkerüljön a már megdugott lányok listájára. Rákatintottam az eddig számba pihenő tollamra, és válaszoltam a feltett kérdésre.

Nem. Miért nem kéred meg valamelyik nagy rajongódat, hogy menjen el veled? Ők biztosan nagyon örülnének a meghívásodnak:)

Odadobtam elé a gyűrött lapot, és ezután minden figyelmemet a kémia órának szenteltem. Bár tény, hogy ez az óra nem tartozik a kedvenceim közé, ugyanolyan figyelemmel kísérem végig, mint minden más tantárgyat, és ugyanúgy fel is készülök rá. Ez egyfajta megfelelési kényszerré vált az évek során, pedig tisztában vagyok anyám alacsony elvárásaival, miszerint mindenből érjem el a kettest, és ő már boldog lesz. De azt is tudom, hogy többet is kitudok hozni magamból, mint egy semmitmondó elégséges, így sok időt töltök tanulással, hogy én is, és anya is meglegyen elégedve a tanulmányi eredményemmel.

Egy újabb apró lap landol az én térfelemre, mire idegesen kapom fejem Liam irányába, hogy fejemet rázva adjam tudtára, hogy nem szándékozom elolvasni az üzenetét, és ebédelni sem tervezek elmenni vele. Cselekedetemre lebiggyeszti ajkait egy szomorú mosoly kedvéért, és kérlelően vizslatja arcom minden egyes vonását, hogy aztán csillogó kékjét az én zöldembe mélyessze. Nem sokáig vagyok képes tartani pillantását, így ismételten én leszek az, aki elkapja a fejét, hogy a kinti időjárást fürkéssze. Magamon érzem Liam átható tekintetét, ami szinte lyukat éget a tarkómba, de igyekszem tudomást sem venni róla, ami nem egy egyszerű feladat.

Halk káromkodást hallok magam mellől, és némi csörgést, majd egy kezet közel az enyémhez. Szétnyitja összezárt tenyerem, minden ujjamat óvatosan leemeli, hogy aztán azok a padon találjanak maguknak új férőhelyet. Cirógatva végighúzza saját ujját tenyerem közepén, és beleejti a kicsi papírfecnit. Elképedve figyelem a történéseket, és nyelnem kell egy nagyot, hogy kiszáradt torkom némi megváltáshoz jusson. Liam közel van. Érzem a testéből áradó hőt, ami lassan az én testemben is felgyúl, hogy a fiúéval versenyezzen. Érzem az erőt, ami körbevesz. Látom a padon elhelyezkedő karjának megfeszülő izmait, az eres kézfejét. A vékony, kecses ujjakat, amik nemrég még az én kezemen siklottak ügyes, gyakorlott mozdulatokkal.

Aztán megérzem a leheletét. Közel a fülemhez. Jóleső borzongás fut végig a gerincem vonalán, hogy aztán összegyűljön testem központjában. Visszafojtok egy kéjes sóhajt, nem merek megmozdulni. Dermedve ülök, és levegőt is alig veszek. Pulzusom az egekbe szökött, szívem vadul dübörög mellkasomban.

-Olvasd el, amit írtam, bébi! -ismét úrrá lesz rajtam az előbbi idegen érzés, csak ezúttal erősebben. Összezárom combomat, de addig egy tapodtat sem mozdulok, amíg ilyen közel érzem Liamet. Ügyetlenül bólintok egyet, a fiú pedig visszahúzódik. Kiengedem a bent tartott levegőt, és összeszedem kavargó gondolataimat. Remegő kézzel hajtogatom ki a papírt, hogy elolvassam a nekem szánt üzenetet.

És mi van, ha én veled szeretnék elmenni, Natalie? Ebbe nem gondoltál bele, kislány?

Kiszáradt ajkakkal futom végig a sorokat, és halkan megköszörülöm a torkomat, de nem írok vissza semmit. Helyette elrakom a tolltartómba beszélgetésünk bizonyítékát, és hátradőlök székemen. A kémia óra további részéből semmit sem voltam képes felfogni, és csak testben voltam jelen.

****

Életemben nem éreztem még ilyen megváltónak a kicsengőt, mint ma.  Szó nélkül hagytam el az osztálytermet, de még sikerült elcsípnem Liam kérdő pillantását. A kémia óra hátralévő részében mindketten csendben voltunk. Gondolatainknak szenteltük magunkat, és tartottuk a kellő távolságot egymás között, figyelve, hogy ne lépjük át a másik személyes terét. Amint kikerültem a fullasztó teremből, az udvar felé vettem az irányt. Friss levegőre volt szükségem. Méghozzá sürgősen. Rohantam a lépcsőkön lefelé, kicsaptam az ajtót és hagytam, hogy arcon csapjon a szeptemberi hideg szellő. Lehűtötte felhevült bőröm, és kitisztította a fejemet. Újra tudtam rendesen gondolkodni. Beletúrtam barna, enyhén kócos hajamba, majd helyet foglaltam egy fűz alatt elterülő, kopottas régi fapadon.  Lejátszottam magamba a felkavaró eseményt, amire beleegyezés nélkül rángattak bele. Felelevenítettem a mai napon megismert érzést, ami még így is forrósággal töltött el. A kinti hideg ellenére is melegem lett, a lábam közzé pedig lüktető érzés költözött. Tenyerembe temettem arcom, még meg is dörzsöltem, de semmit nem hatott. Idegesen fújtattam egyet, és felálltam, hogy hazamehessek. Egész úton egyetlen kérdés motoszkált a fejemben:

Mi történik velem?

Na hello mindenki! Büszkén jelentem, hogy ez a rész is sikeresen át lett írva! Aki esetleg olvasta a régebbi verzióját, az tudja, hogy egyáltalán nem így lett megalkotva. Szerintem ez az újítás már ráfért erre a részre, és még ütős is lett!
Ha elnyerte tetszésedet történetem legújabb átírt része, ne habozz ezt jelezni egy csillaggal, vagy egy bátorító hozzászólással! Hiszen tudod, nekünk íróknak fontos az olvasók visszajelzése!

Millió ölelés neked, drága olvasó! ❤️ (Aki olvasta a régi verziót, dobjon már egy véleményt ide a commentbe! )

Ui: Ha érdekel egy vérfarkasról szóló, romantikus fantasy, ne félj belevágni a már meglévő, új regényembe! <33

What's left between you&me | Átírás alatt! |Donde viven las historias. Descúbrelo ahora