What's left between you&me | Átírás alatt! |

Part 16

Eltelt egy pár hét a csókunk óta. Liam nem igazán keresi a társaságom, nem beszél velem, totálisan ignorál. Ennyire megbánta volna? Vagy ennyire gázul csókoltam vissza? Kavargó gondolataim nem hagytak nyugodni.

-Ne stresszelj rajta! -a hirtelen hangforrásra felkapom a fejem, de aztán eszembe jut, hogy itt van velem Lea, akivel a kötelező beadandón dolgozunk.

-Nem stresszelek rajta! -pillantok a mellettem helyet foglaló papírtömegre ami felhasználásra vár.

-Látszik rajtad, Nat! Egész álló nap ezen kattogsz. -fog kezébe egy ollót Lea, majd nekiáll a vágásnak. -Ér neked annyit? -kérdésére értetlen arcot vágok. -Hogy egész nap magadat okold, mert nem keres?

A mondat beleépült az agyamba. Ér nekem annyit ez a srác, hogy rossz kedvem legyen? Hogy magamat okoljam egy dologért, amiért nem kéne? Nem. De arról az egyről én tehetek, hogy belészerettem...

-Rengeteg fiú van, akit megkaphatsz! Ismerkedni, barátkozni kell! Nem olyanért futni, akiért tökre felesleges. -meglepnek barátnőm bölcs szavai, és a tény, hogy találok benne igazságot, nem tetszik. -Mi van például a szomszéd gyerekkel? Azt mondtad jó fej.

-Cam? Egyszer találkoztunk csak. Meg ráadásul csak barátok vagyunk. -nem hazudtam, Cameron tényleg jó fej, de sose lesz több egy barátnál.

-Ez még csak a kezdet. Senki se tudja, mit rejteget a jövő. -kacagja el magát Lea, mire az én arcomra is mosoly kúszik.

-Holnap megvársz a suli előtt? -érdeklődök miközben a ragasztóért nyúlok.

-Ha szeretnéd, akkor mindenképpen. -mosolyog rám halványan, aztán folytatja a munkát.

Reggel hasi görccsel indulok a buszmegállóba. Most még a zene sem segít tompítani a bennem kavargó érzéseket, gondolatokat. A tény, hogy ismét egy olyan hét vár rám, ahol Liam a létezésemről sem tud, fáj. Lehet Leának igaza van, és hagynom kéne ezt? Nem kéne foglalkoznom Liammel. De azok a mély, tengerkék szemek, a kócos barna haja...

-Minden oké? -hallok egy ismerősen csengő hangot magam mellől. Felpillantok, és tekintetem találkozik egy ismerős, borostyán szemű fiúval.

-Persze, hogyne. Miért?

-Csak úgy ülsz itt, mint aki a halálra vár. Történt valami? -kedves érdeklődése jól esik szívemnek, de nem igazán szeretném beavatni a fiús problémáimba.

-Nem, nincsen semmi. Régen láttalak, szomszéd srác! -vetek rá egy pajkos mosolyt, mire halkan elkacagja magát.

-Ami azt illeti, én se mostanában láttalak.

-Tán figyelsz az ablakból, hátha megláthatsz? -húzom fel játékosan szemöldököm.

-Úgy tűnik lebuktam. -feleli totál komoly arccal, de aztán nem bírja tovább, és elröhögi magát. -Én vagyok a legnagyobb rajongód. -folytatja tovább a hülyeségünket, de már alig kap levegőt a nevetéstől, ami rám is átragad.

-Hmm..szeretnél egy autógrammot? -rebegtetem meg szempilláimat a hatás kedvéért.

-Reménykedtem benne, hogy megkérdezed. -vakarja meg tarkóját vidáman mosolyogva. -Hol szállsz le?

-A következőnél. -felelem, majd táskámért nyúlok, és megnyomom a leszállás jelző gombot.

-A Clevercity sulijába jársz? Micsoda véletlenek. -ingatja meg fejét mosolyogva. Már rákérdeznék mire érti, mikor leesik.

-Te is oda jársz? -kérdezem megdöbbenve.

-Oda hát! -húzza ki magát büszkén.

-Milyen kicsi a világ. -mosolygom el magam, majd amint kinyílik a busz ajtaja, rögtön leszállok Cammel az oldalamon.

-Az. De gondolom téged már várnak. -bök fejével Lea irányába, aki a falnak dőlve vizslat vidáman csillogó szemekkel.

-Igen. De ha van kedved, megmenthetsz a vele való találkozástól! -pillantok vissza a mellettem álló srácra.

-Úgy hiszem, ezt egyedül kell megoldanod. De ebédnél ütközhetünk. -küld felém egy bátorító mosolyt, mire bólintok.

-Rendben, akkor ebédnél! -dugom zsebre kezeimet, majd barátnőm felé veszem az irányt.

-Csak egy barát, mi? -bök egyet vállamba, mire egy amolyan "ne kezd már megint" fejet vágok.

-Cam csak egy barát. Vagy valami hasonló. Inkább mondanám havernak, mint barátnak.

-Lehet, hogy te ezt így gondolod, de van valaki, aki nem. -kuncogja el magát halkan Lea, mire teljes testemmel felé fordulok.

-Például ki?

-Például az a srác, aki a parkolóban áll, és most is téged néz. -amint kimondja a szavakat, tekintetem rögtön a parkoló irányába siklik, és látókörömbe kerül az említett személy.

Liam az. Az a fiú, aki miatt szarul érzem magam teljesen oktalanul, most komolyan azt hiszi, hogy Cam és köztem több van, mint barátság? Nevetséges.

-Oké, elég volt! -fordulok sarkon, és az iskola bejárata felé indulok. Erőteljesen csapom ki az ajtót, amiért több rosszalló pillantást kapok, de nem különösebben érdekel. Ideges vagyok, nem is kicsit.

-Hé-hé! Nat, nyugi! -kap csuklóm után Lea, mire megállok. -Nincsen semmi gond. Nem kell idegesnek lenned, és nem kell kivágnod az ajtókat, mert a végén kiesnek a helyükről.

-Igazad van, bocsánat. -felelem, mire legyint egyet. -Lenne kedved beülni mellém? -kérdezem reménnyel teli hangon.

-Még szép!

Azzal elindulunk a tanterem felé. Az út alatt egyikünk sem érzi szükségesnek a kommunikációt. Hagyjuk, hogy a másik elvesszen saját gondolataiban. Én Liamen gondolkodok. Megint. Ahogy eszembe jut a nemrég történt "incidens", akaratlanul ideges leszek. Több hétig ő volt az oka annak, hogy magam alatt voltam. Ő volt az oka annak, hogy elhanyagoltam a barátomat, és magamat. Ő volt az oka annak, hogy padlót fogtam. Most meg megvetően rám néz, mint egy darab rongyra? Mégis mit képzel magáról?

A teremhez érve idegesen berontok, majd a helyemre sietek ahol ledobom a cuccaimat. Lea pár másodperccel később jön be, majd megszokott helye helyett, mellém pakol le.

-Mit mondtam neked az ajtókról? -pillant rám csípőre tett kézzel, mire bocsánatkérően nézek vissza rá.

Ideges, fáradt, életkedvtelen vagyok. Az ajtók érdekelnek a legkevésbé. Főleg azután, hogy az előbb kivágott ajtón bejön az a személy, akit úgy pofon vágnék, mint az ajtót.

Ahogy felém pillant, tekintetéből tökéletesen kivehető a meglepődöttség, amiért Lea mellettem foglal helyet. Nem kell neki sok idő, mire levágódik egy haverja mellé, majd a továbbiakban úgy tesz, mintha sose ismertük volna egymást.
Szomorúságom átmegy dühbe, kezem ökölbe szorul.

Ha harc, hát legyen harc, Portman!

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy nem voltam elérhető! Nem igazán szeretnék kifogásokat keresni, szimplán nem volt motivációm, ihletem az íráshoz. Plusz egy teljes hónapja kidobott a Wattpad és most sikerült újra belépnem.
Megértéseteket köszönöm!