What's left between you&me | Átírás alatt! |

Part 10

Az előző hetem kritikusan nagy fordulatot vett. Nagyot és förtelmeset. A hangulatom teljes zuhanórepülésbe kezdett, és abba se vagyok biztos, hogy megállt-e már. Amióta apám feltűnt a láthatáron, mindent megtesz annak érdekében, hogy újra egy közös, egészséges, teljes családot tudjunk alkotni. Úgy érzem anyukám százszázalékosan egyetért vele, mert a kapcsolatuk egyelőre rendkívül hamar javul, aminek boldog érzéssel kéne eltöltenie, azonban én nem tudok másra sem gondolni, minthogy a történelem megismétli önmagát, ezáltal édesanyám újra ki lesz téve azoknak a borzalmaknak, amik a múltban történtek, de úgy élnek az emlékeiben, mintha csak tegnap lett volna. Apropó anya. Nem állunk most valami fényesen. Rengeteg vita és kimondatlan szó választ el minket egymástól. Neki viszonylag könnyű volt elfogadni apám felbukkanását és bocsánatkérését. Nekem annál kevésbé. Az egyetlen dolog, ami a pozitív irányt választotta az életemben, az a padtársam Liam. Mióta észlelte a béka feneke alól kacsintgató hangulatomat, mindent megtesz annak érdekében, hogy mosoly játsszon az arcomon, vagy nevetés csiklandozza a torkomat. Förtelmes szóvicceket mond, amik valami érthetetlen módon viccesek az ő ajkaiból formálva. Állandóan ott terem mellettem a semmiből, beszól azoknak, akik csúnyán néznek rám, és megpuszilja a fejemet a folyosón pont akkor, amikor a lányok szájából nyál folyik. Lea eleinte furcsálta a hirtelen változást, de amint közöltem vele, hogy nem szeretnék beszélni róla, mert még nem állok rá készen, tisztában tartja a kérésemet, amiért őszintén hálás vagyok neki.

-Hahó! Föld hívja Natet! -lendíti meg kezét előttem Liam, mire felé fordítom a fejemet és kérdőn pislogok rá. -Te fogsz felelni. -dől hátra enyhén nyújtózkodva.

Egy pillanatra megáll bennem az ütő. Próbálom visszanyerni az emlékeimet, hogy most pontosan melyik órán ülök, illetve, hogy hanyas átlagom van az adott tantárgyból, de semmi. Az égvilágon semmi sem jut eszembe az elmúlt idő leforgásából, ami görcsöt okoz a gyomromba, és lever a víz.

-Mi van? -nézek fel idegesen. A mondat hangosabban hagyja el a számat, mint ahogy terveztem, így kiérdemlek néhány kósza pillantást és a tanár figyelmét.

-Mondja, Mrs. Baker, valami gondja akadt az órámon? -lesütöttem a szememet szégyenemben, az eddig görcsös idegességemet pedig a düh vette át, ahogyan lopva Liamre pillantottam.

-Nem, elnézést Tanárnő! -a pad többnyire sima felületét bámultam egészen addig, amíg a tanárnő tekintete el nem vándorolt rólam, ott folytatva az órát, ahol én bár véletlenül, de sikeresen félbeszakítottam.

-Te barom! Ez egyáltalán nem volt vicces! -suttogom mérgesen, erőből beleöklözve vállába, ám ő egy tapodtat sem mozdult az ütésemtől, arcán pedig laza mosoly terül szét, mintha élvezné a kiakadásomat.  -Mi lett volna, ha én felelek? A világomat sem tudtam, nemhogy milyen órán ülök! -ráztam meg a fejemet, Liam keze pedig rátalált a vállamra, és maga felé fordított.

-Nyugi, cica! Nem te feleltél! -azzal gyengéden megszorította vállamat, de a düh továbbra is elevenen élt a bensőmben.

-Amúgy meg mire volt ez jó? -ráztam le a kezeit magamról. Ő csak széttárta karjait, mintha még ő maga sem tudta volna az indokot, aztán pár másodperc elteltével megszólalt.

-Muris volt látni a reakciódat. -kuncogott fel halkan, én pedig mellkasba vágtam, de sokat nem értem el vele, ugyanis elfelejtettem, hogy Liam milyen izmos testtel rendelkezik, így a kezem, aminek az volt a célja, hogy tompa fizikális fájdalmat okozzon, szimplán visszapattant az izmoktól dagadó mellkasról, hangosabb nevetésre bírva a fiút, emiatt pedig ő sem úszta meg a rosszalló pillantásokat.

Úgy döntöttem, hogy belebújok a durcás kisgyerek szerepébe, és figyelmen kívül hagyom Liamet, amennyire csak tudom. Remélem, hogy ezzel sikerül a tudtára adnom, hogy rendesen felbőszített, és várnia kell arra, hogy ismételten beszélgetésbe elegyedjünk, tekintve, hogy nekem is várnom kell arra, hogy a szívem felvegye megszokott, normális ütemét. Hallottam ahogy a fiú mesél valamit, de szavait nem tudtam tisztán kivenni, mert azzal voltam elfoglalva, hogy megtudjam melyik tanórámon veszek részt, szóval a figyelmemet a táblára szorgosan író, viszonylag rossz kedvében járó tanárnak szenteltem.

Pár perc aktív órai részvétel után kezdtem felvilágosodni, miszerint a kémia világába próbálnak minket beavatni, és ezt egy amolyan kísérletnek nevezett, robbanó anyagokkal való játszással igyekeznek még izgalmasabbá és sikeresebbé tenni. Alapvetően a kémiának is megvannak a maga szépségei. Például egyes anyagok találkozása igencsak érdekes mutatványokra képes. Ez a része ezen tantárgynak mindenkit csendre bír, odavonzza a kíváncsiságtól csillogó, információra szomjazó szempárokat. És el kell ismernem, ez a dolog engem is lebilincsel.

-Most haragszol rám? -bök oldalba a padtársam, akit minden bizonnyal kevésbé érdekel az asztalon történő, füsttel és hangzavarral járó gyakorlat. Nem felelek a kérdésre. -Ne már, Nat! Ne haragudj már rám az előbbi poénom miatt! -a szemem sarkából látom, ahogyan finoman oldalra dönti a fejét.

Szorgosan jegyzetelem a kísérletben folytatott anyagok reakcióját, hogy választ kapjak a fejembe megfogalmazódott kérdéseimre. Jólesik végre mással is foglalkozni, mint az otthon rám váró családi zűrzavarral, ami képes romba dönteni a napom bármelyik részét. Most legalább úgy érezhetem magam, mint akinek egy fokkal kevesebb problémája akad, és ez megmelengeti a mellkasomat.

-Ugyan már, cica! -hallom meg Liam duruzsoló hangját. Meleg lehelete várakozóan simogatja az érzékeny bőrréteget a fülemnél, bizsergésre bírva a testem minden porcikáját olyan helyeken is, ahol az nem lenne illendő. -Ne legyél gyerekes! -azzal még közelebb hajol. Érzem egyik hajtincsét az arcom vonalán, kellemesen cirógat, arcomat pedig pír lepi el, amint megérzem az ajkait a nyakamnál. -Te is tudod, hogy nem követtem el valami megbocsáthatatlan bűnt. -bújik beljebb nyakam hajlatába, szívem őrületesen dübörög a bordáim között, és tudom, hogy Liam is érzi pulzusom erőteljes lüktetését.

-Mit csinálsz, Liam? -teszem fel a kérdést nagy nehezen, sikeresen elnyomva egy sóhajt.
-Bemutatom, hogyan működik kettőnk között a kémia! -elakad a lélegzetem, a pír az arcomon eggyel sötétebb árnyalatba öltözik, és érzem ahogy Liam elmosolyodik miközben egy apró csókot lehel továbbra is vadul pulzáló, nyakam vonalán húzódó érre. A csengő hangját tompán tudom beazonosítani, de erre Liam szinte felugrik, összeszedi a cuccait, és olyan sebességgel távozik a teremből, hogy esélyem sincs követni.

Ott ülök a padba, felhevült arccal, kusza gondolatokkal és olyan piszkos fantáziaképekkel, hogy egy pillanatra le kell csukjam a szememet, hogy újra képes legyek elsajátítani az önálló és normálisnak számító elméleteimet.

Liam lelépett miután kellően felpezsdítette a véremet. Ekkora tahót!

Újabb rész sikeresen átírva!
Ha esetleg elnyerte a tetszésedet regényem újabb fejezete, kérlek jelezd ezt nekem egy csillaggal, vagy kommenttel!
Millió puszi és ölelés! 🫶🏻