What's left between you&me | Átírás alatt! |

Part 20

A szoros ölelésből, bevallom, nehezemre esett kibontakozni. Liam kezei a hátamat simogatták, én pedig belesimultam az érintésébe. Magamba szívtam férfias illatát, amely ezután az orromba költözött, és úgy tűnt, nem igazán szeretne távozni. És én ezt egyáltalán nem bántam.

Kis idő elteltével, Liam elengedett, én pedig rendeztem magam, illetve a zűrös gondolataimat. Óvatosan, szinte félve pillantottam rá. Arcán kisfiús mosoly ült, az a fajta, amelyet szerintem eddig kevesen láttak. Most nem vette fel a nagymenős álarcot, hanem csak önmaga volt.

-Hát, figyelj! Ha szeretnél, akkor eljöhetsz hozzánk! A szüleim üzleti úton vannak, ha ez megnyugtat. Nem kell találkoznod velük. -hirtelen jött felajánlására ledöbbenek, amely valószínűleg az arcomra is kiülhetett, hiszen Liam halkan felkuncog. -Persze nem kényszerítelek rá! Ha nem szeretnél jönni, akkor az is teljesen rendben van. -teszi hozzá mellékesen. Hitetlenül megrázom a fejem, mert még most sem jutott el teljesen a tudatomig, hogy felajánlotta a segítségét.

-Kerülni fog ez nekem valamibe? -idegességemben az ujjaimat tördelem. Biztosan szeretne kérni valamit cserébe, hogy felhozta ezt az ötletet. Elvégre, nem mindenki kérdezné meg ezt egy alig ismert embertől.

-Nem. Úgy gondolom, hogy ez fordított helyzetben sem lenne másképpen. -mosolyog, mint a tejbetök. -De azért annak örülnék, ha meghallgatnád a mondandómat.

Rögtön levágom, hogy mire gondol. Az, hogy nem kér semmit annak cserébe, hogy nála töltöm az éjszakát, valami hihetetlen jó érzéssel tölt el. És abba a szövegbe se fogok belehalni, amit majd előad nekem. Nagy mosolyra húzom a számat, és boldogan válaszolok.

-Nos, ez esetben, ha komolyan gondolod, akkor igen. Szeretnék nálad tölteni egy estét.

-Rendben van. Edzés után indulunk is, ha neked nem gond. -megrázom a fejemet. Minél korábban indulunk, annál jobb. Nem azért, mert annyira kíváncsi lennék a Portman házra, csak vágyom arra, hogy nyugodt környezetben pihenhessek, hiszen régen volt részem egy pihentető alvásban. -Nekem viszont most mennem kell. Öt perc múlva kezdődik az edzés. Találkozunk utána!

-Itt leszek. -jelentem ki, mire biccent egy aprót. Kezével végigsimít az arcomon, majd megszaporázva lépteit, a pálya felé veszi az irányt. Az arcom, ahol nemrég a keze volt, égni kezdett. Szinte bizsergett az érintéstől. Akármi is legyen ez az érzés, véget kell vetnem neki, mielőtt késő lenne.

A fiúk edzése egyébként elég durva volt. Mármint, már voltam Liam meccsén, de ez azért más volt. Itt lehetett látni, hogy mennyire megküzdenek azokért a nyereségekért, amelyeket bezsebelnek. És bár sokan azt hiszik, hogy milyen könnyű a srácoknak, és hogy egy ilyen játszmát akárki meg tud nyerni, abszolút nincsen igazuk. Az edzés kemény volt. Az edző pihenési időt nem is igen adott a játékosainak. Ha én lettem volna a pályán, már az első öt percben a földön hevertem volna kifulladva.

Amikor véget ért az izomgyilkoló edzés, mindenki az öltöző felé igyekezett, feltehetően egy zuhanyra, amely igazi megváltás az izzadt testüknek. Én követtem az alakokat a szememmel, és mikor meggyőződtem, hogy mindenki az öltözőbe van, annak bejáratához mentem, hogy megvárjam Liamet. Leültem, és a fejemet az oszlopnak döntöttem, amíg írtam egy gyors üzenetet anyámnak, hogy ma nem leszek otthon, mert Leánál alszok. Könnyedén bevette a kamumat, és jó szórakozást kívánt.

Pár perc múlva kinyílt az öltöző ajtaja, és kilépett Liam. Szürke melegítő szettben volt, amely a focicsapat logójával volt ellátva. Haja még vizes volt a zuhanytól, és rakoncátlan nedves tincsei az arcába lógtak. Elképesztő látványt nyújtott.

-Mi van? Nekem volt izzasztó edzésem, mégis te ülsz a földön? -neveti el magát, ezzel visszarántva engem a valóságba.

-Miért? Tán állnom kellett volna, amíg csigatempóban letusolsz? -húzom fel játékosan a szemöldököm.

-Majd megmutatom neked, hogy milyen az, hogyha csigatempóban tusolok. De akkor garantáltan nem leszek egyedül. -kacsint egyet, majd pajkosan elvigyorodik. Érzem, hogy enyhén elpirulok, így inkább lehajtom a fejem, ami nem segít túl sokat a helyzeten, mert Liam hangosan felnevet. -Jól van, gyere! -nyújtja felém a kezét még mindig nevetve, mire szememet forgatva belekapaszkodom, és felhúzom magam.

                                                                      ***

Enyhén szólva meglepődök, amikor Liam a zsebéből kihúzza a kocsikulcsot, és komótosan egy fekete Range Rover-hez tart vele. Kinyitja az autót, majd rám pillant, hogy szálljak be. Óvatosan, félve ülök be a gyönyörű autóba, majd még annál is óvatosabban zárom be a jármű ajtaját. Liam halkan elneveti magát, mire kérdőn nézek rá.

-Mi az?

-Semmi, csak vicces nézni, hogy ennyire porcelánként bánsz a kocsimmal. Mármint félre ne érts, örülök, hogy nem csapkodod az ajtót, de nem kell félned, az autó nem harap. -mosolyog továbbra is, aminek hatására előjön belőlem egy kislányos zavar, és már csak bólintani tudok, jelezve, hogy megértettem, amit mondott.

-Nos akkor kérem szépen hölgyem, csatolja be magát, hogy az utunk kezdetét tudja venni. -indítja be a motort, én pedig engedelmeskedek, és a biztonsági övért nyúlok, hogy becsatoljam magam. Amint ez megtörténik, Liam gyakorlottan kitolat a parkolóból, és végre elindulunk a Portman ház felé..