What's left between you&me | Átírás alatt! |

Part 21

Nem hazudok, amikor azt mondom, hogy meglepően jól telt el ez a rövid kocsiút, amit kettesben töltöttünk. Én arra számítottam, hogy kínosan feszengve próbálok majd beszélgetést kezdeményezni, és magamhoz hűen elrontom azt, ezáltal még kellemetlenebbé téve a helyzetet, és ha ez még nem lenne elég, még pofán is röhögnek viselkedésemért. De meglepetésemre ez nem így történt. Könnyen találtunk olyan témákat, amelyekben mindketten tudtunk azonosulni, ezáltal a beszélgetés sosem halt ki. A rádióból halkan szólt a zene az egész út alatt, ami csak lökött egyet a gondtalan, vidám hangulatunkon.

Ahogy a mondás is tartja, jó társaságban hamar telik az idő, így egy szempillantás alatt szembe találtam magam egy kicsinek nem igen nevezhető házzal, vagy inkább kúriával. Ugyanis sértő lett volna ezt a kastélyt egy egyszerű házhoz hasonlítani. Több szintes épületről beszélünk, és nem kerüli el a figyelmemet, hogy egy-egy szobából erkély nyílik, garantálva a fényes kilátást a bent tartózkodónak. A Portman rezidencia szürkéskék falakról tanúskodik, ezzel adva egy kis felsőbbrendű érzetet annak, aki belépni óhajt ebbe a birodalomba. Szembetűnő még a sok ablak is, amik a benti világosságért felelősek egészen a nap lemenetéig. Az udvar rendbe volt téve. Szinte biztos voltam benne, hogy van egy külön személyzetük, akik a kert gondozásáért kapnak fizetséget. Erről árulkodnak a gondosan metszett fák, a gyönyörű színekben pompázó virágok és az alaposan lenyírt gyep is.

-Mehetünk, vagy még nem bámészkodtad ki magad? -hirtelen összerezzenek a karcos hangtól, ami nem messze helyezkedik el tőlem. Mégegyszer végignézek a palotán, majd kurtán biccentek, és Liamet követve merészkedem beljebb a hatalmas épületbe.

Ez a hely lélegzetelállító. Amikor a külsejében gyönyörködtem, határozottan nem számítottam arra, ami majd idebent fog fogadni. Azok a feltételezések, amik eddig bennem éltek, kámforrá váltak amint betettem a lábam a küszöbön. Mert az ember arra számít, ha belép egy ilyen puccos helyre, hogy minden fehéren fog tündökölni, és már-már erőltetett lesz az a sok márvány és arany. Ehelyett a szemem elé tárul egy otthonosan berendezett lakás, ami bár nagyobb, mint a normál családiházak, annyira jól vannak összeválogatva a benne lévő bútorok, hogy teljesen elfeledkeztem a kint látott nagyságáról.

Az épület ezen emelete úgy fest, sötétebb színekbe lett öltöztetve. A hidegebb tónusú barna fapadló tökéletesen passzolt a borostyánzöld falakhoz, és a bútorok színskálája is megfelelt ezeknek az árnyalatoknak. Már maga az előtér is teljesen elvarázsolt, de amikor Liam elindult a ház belsejébe, és én, mint remek pincsikutya követtem, realizáltam, hogy hiába gyönyörű a kastély berendezése, kész labirintus lehet olyanok számára, akik nem sűrűn látogatnak ide.

-A hálószobák eggyel fentebb vannak. Ha fáradt vagy, akár most is megmutathatom, és ledőlhetsz, ha akarsz. -néz rám kérdőn, én pedig tágra nyílt szemmel viszonzom a pillantását. A felső emeleten kizárólag alvásra alkalmas szobák vannak. Akkor mik vannak a többi szinteken?

-Hát, nem tudom. -megvonom a vállam. -Te mit csinálsz még ezen a délutánon? -fonom össze a karjaimat mellkasom előtt, és érdeklődve fürkészem az előttem álló arcát.

-Lassan vacsoraidő van, Nat! -értetlen arcomat látva, a faliórára bök a fejével, én pedig leolvasom a számokat, majd meghökkenve tapasztalom, hogy lassan hatot üt az óra.

-Igazad van. -sóhajtom, majd megtámaszkodom a konyhapulton, ügyelve arra, hogy ne nagyon hagyjak rajta ujjlenyomatokat. Liam szülei tuti kiakadnának, ha látnák, hogy összepiszkoltam a méregdrága bútordarabjukat.

-Ez esetben, neki látnék kaját csinálni. Mit szeretnél enni? -kérdi, majd a hűtőhöz lép, és kinyitja annak ajtaját.

-Te tudsz kaját csinálni? -hangomban őszinte meglepődöttség hallatszik, mire Liam megforgatja a szemét, és tetetett sértődöttséggel felel a kérdésemre.

-Igen, Natalie, tudok kaját készíteni, és ha nagyon megerőltettem magam, akkor a főzésben is remekül helyt állok. -tartja még mindig nyitva a hűtő ajtaját, miközben a szabadon lévő karját a falnak támasztja az említett tárgy mellett. -Nos, akkor mit szeretnél enni? -teszi fel újra a kérdést.

-Nekem a pirítós is teljesen megfelel. -vágom rá, mert nem szeretném, ha miattam kellene feleslegesen összekoszolnia több tányért, vagy edényt is, mint amennyi alapvetően szükséges, csak azért, mert éppen olyan kaját kívántam, ami ezzel járna.

-Az uncsi! Rántotta megfelel? Esetleg tükörtojás? -nézi a hűtőszekrény tartalmát, mintha azokat a lehetőségeket sorolná, amikből jelenleg élünk.

-A rántotta tökéletes, feltéve, ha te is szívesen ennél azt. -dörzsölöm a csuklómat az enyhe idegességem miatt, de Liam szerencsére ezt nem veszi észre. Aprón bólint egyet, és kiválogatja a hozzávalókat.

-Helyezd magad kényelembe! Szólok, ha elkészült. -mosolyog egyet bíztatóan, én meg engedelmeskedve leülök egy hatalmas nappali, hatalmas kanapéjára, de szememet nem veszem le a konyhában sürgő-forgó srác alakjáról. Még mindig a szürke melegítőben feszít, annyi kivétellel, hogy feltűrte a pulcsija ujját, egészen a könyökéig, ezzel pedig tökéletesen láthatom kellően izmos, és eres karját, ami néha-néha megfeszül, vonzóbbá téve az összképet.

Nehezemre esik elfordítani a tekintetem, de mégis megteszem, hogy szétnézzek a ház ezen részén is. Ugyanolyan színek festik ezt a helyet, mint az egész alsó emeletet. Barna és zöld dominál, egy kis feketével fűszerezve. Egyszerre nyűgöz le ez a hely, és egyszerre ráz ki tőle a hideg.

Velem szembe egy nagy TV helyezkedik el, könyvespolcokkal keretezve, amik egy sötét, tölgyből készült szekrényen kaptak helyet. Közvetlen előttem pedig egy dohányzóasztal kapott otthont, rajta a TV-t ki-bekapcsoló eszközzel, néhány újsággal, illetve egy apró műnővénnyel.

-Nem tudom, hogy hogyan szereted, de remélem megfelel az ízlésednek a fűszerezés. -teszi az ölembe a tányért, amin a rántotta mellett még egy pár friss zöldség is helyet kapott. Köztük uborka, és paradicsom.

-Köszönöm! -mosolygok rá, aztán figyelmemet az ételre fordítom, és a villámra téve egy kisebb falatot, ízlelni kezdem. Rágás közben jövök rá, hogy milyen régen ettem már rántottát, és milyen jól esik most. Liam nem hazudtolta meg magát, valóban egy konyhatündér, és még ezt az egyszerű kaját is remekül eltudta készíteni. -Valóban nem vagy analfabéta a konyhában. -rejtett dicséret volt ez tőlem, hiszen nem akarom fényezni, az így is nagy egóját.

-Hát, kösz vagy mi. -nevet fel halkan, de amilyen gyorsan jött ez a jókedv, olyan gyorsan is múlik el, mert Liam arca most komolyságot tükröz.

-Szeretném megmagyarázni a viselkedésemet. -kezdi halkan, mire bólintok, és várom az érveket, vagy okot, ami kiváltotta belőle a múltheti viselkedést.

Sziasztokk! Elnézést szeretnék kérni, hogy ismételten eltűntem! De nyomós indokom van, esküszöm!
Először is, szeretném a véleményeteket kérni egy dologgal kapcsolatban.
Már egy ideje írok egy fantasy témájú, vérfarkasról szóló történetet, de még nem posztoltam ki sehova. Kérlek jelezzétek nekem itt commentben, hogy olvasnátok-e ezt a regényem.
A második pedig az, hogy lassan elkezdem átírni, javítani ezt a sztorimat is, mert vannak benne részek, amik szerintem elég katasztrofálisan sikerültek.

Köszönöm, hogy elolvastad a legújabb részét a történtemnek! Ha esetleg elnyerte a tetszésedet, kérlek jelezd egy csillaggal, vagy egy hozzászólással, hiszen nekünk íróknak fontos az olvasók véleménye!
További kellemes napot! <3