⓶ | Pontosan az, akinek látszik ✓

3.

GIANA, RÓMA

Ahogy beértünk a városba, már attól sokkal jobb kedvem lett. A kocsiban ülve nézelődtem jobbra-balra és nem tudtam betelni a látvánnyal. Sok turista töltötte meg az utcákat és hiába voltam olasz, egynek éreztem magamat közülük. Én is fotóztam az épületeket és csodáltam minden látnivalót.
A hotelnél Ademaro a hozzánk siető srác kezébe adta a kulcsot, aki azonnal el is indult, hogy leparkolja az autót. Egy másik férfi is megindult felénk, hogy segítsen a csomagjainkkal, de Ademaro udvariasan elutasította, mondván, hogy megoldja. Természetesen én egy nagy bőröndöt hoztam, mert egy nőnek sosem lehet elég ruhája, táskája, cipője és kiegészítője. Honnan tudnám előre, hogy mit akarok majd felvenni?
A recepciónál bemondtam a nevemet, majd a bátyám is így tett. Mivel ő utánam foglalt, másik emeleten kaptunk szobát, de nem foglalkoztunk vele. Nem kértük, hogy tegyék át a foglalást, mert nem tartottuk lényegesnek. Aláírtam a papírt, majd amíg a hölgy a számítógépbe vitte az adatokat, kicsit körbenéztem az előtérben és el kellett ismernem, hogy sokkal ízlésesebben van berendezve, mint a mi hotelünk. Képzeletbeli listámra fel is írtam, hogy ezen változtatni kell majd, ha hazamegyek. Az étterem felé pillantottam, aminek ajtajában egy férfi állt lehunyt szemekkel, sápadtan. Elég rosszul nézett ki és gondolkodtam, hogy lehet segíteni kéne neki.
- A szobakártyája, hölgyem. - szólalt meg hirtelen a recepciós, mire kicsit megugrottam.
- Köszönöm. - vettem el a kezéből. - Felmegyek, kipakolok. - szóltam testvéremnek, aki csak bólintott.
A lift felé siettem és az ötödik emelet gombját megnyomva vártam, hogy elinduljon a felvonó. Az előbb látott férfin járt az eszem és elszégyelltem magam. Azon rinyálok, hogy a férjem nem tudott eljönni velem, neki meg ki tudja milyen gondjai lehetnek. Betegnek tűnt és azonnal megsajnáltam.
A szobába léptem és szinte rögtön a szekrénybe kezdtem pakolni a holmimat. Utáltam, ha sokáig vannak a bőröndben. Pár ruhánál tartottam, mikor hallottam, hogy üzenetem jött. Kikotortam kis kézitáskámból a mobilomat és megnyitottam. Ademaro írt, hogy elmehetnénk inni egy kávét, amire egy mosollyal az arcomon visszaírtam, hogy fél óra múlva mehetünk. A pakolás után gyorsan felkötöttem a hajamat kontyba, megigazítottam a sminkemet és a táskámat magamhoz vettem, majd a lifthez indultam, hogy lemenjek a földszintre.
A hotel a város szívében volt, így pár perc séta után már a tömeggel haladtunk. Kellemes tavaszi idő volt, amit imádtam. A bátyámra rá sem ismertem. Megállás nélkül beszélgettünk, nevettünk és úgy éreztem, hogy ilyenek lehettünk régen. Mesélt anyáról is, aki már nagyon régen meghalt. Örültem volna, hogy ezektől jönnének vissza emlékek, de nem történt meg. Nyilván nem számítottam másra, hiszen ha öt év alatt nem jöttek, akkor valószínűleg már nem is fognak.
Egy hangulatos kis kávézóba bementünk és rendeltünk egy Melange-ot nekem, Ademaronak pedig egy Ristretto-t. Egy hátsó asztalhoz sétáltunk és leültünk. Sokan voltak, az egész helyiséget csevegés hangja töltötte meg. A kávés poharamat piszkálgattam kezemmel és eszembe jutott az előző esti vacsora.
- Minden rendben apa és közted? - kérdeztem rá.
Ademaro kérdőn pillantott rám, majd sóhajtott egyet és a kávéjába kortyolt.
- Persze. - felelte aztán, nem túl meggyőzően.
Felvontam egyik szemöldököm, mire ő egy újabbat sóhajtott és megköszörülte a torkát.
- Csak pár dologban nem értünk egyet. Kicsit összekaptunk rajta, de minden rendben.
Kételkedve fogadtam az információt, mert nem apróságnak tűnt. Nem akartam viszont feleslegesen feszegetni a témát, mert lehet olyan dologról van szó, amit a bátyám nem akar megosztani velem. Csak bólintottam egyet és én is beleittam kávémba. Ademaro azután már csendesebb lett és úgy tűnt, mintha zavarná valami. Úgy éreztem, hogy mondani akar valamit, de mégsem tette. Ez kicsit rányomta a bélyegét a nap további részére, de ettől függetlenül ugyanúgy jól éreztük magunkat. A kávé után még elmentünk egyet körülnézni és sétálni, majd utána visszaindultunk a hotelba, hogy ebédeljünk.
Felmentem a szobámba és letusoltam. Hajamat gyorsan megszárítottam, majd egyszerű copfba kötöttem. Felvettem egy farmert egy bézs színű felsővel és fehér sportcipővel. Ezután leindultam és bátyámmal az étterem felé vettük az irányt. A bejáratnál eszembe jutott a férfi, akit láttam és rosszul éreztem magam, amiért nem segítettem neki. Reméltem, hogy nem történt vele semmi komoly. Tányért vettem a kezembe és ételt kezdtem rá pakolni. Bőséges választék volt, így nem tudtam, hogy mit egyek. Sokáig válogattam, Ademaro ott is hagyott és elfoglalt egy asztalt. Végül salátát és csirkemellet választottam, majd engedtem magamnak egy pohár narancslevet és én is az asztalhoz indultam. Testvérem most is savanyú arccal meredt maga elé és most már biztos voltam benne, hogy valami nyomasztja. Nem akartam faggatni, de tudatni akartam vele, hogy számíthat rám.
- Minden rendben? - kérdeztem rá.
Ő csak bólintott egyet, majd tovább turkálta az előtte lévő ételt.
- Holnap délelőtt el kell intéznem valamit. - szólalt meg hirtelen. - Nem baj, ha egyedül hagylak pár órára?
- Dehogy. - ráztam meg a fejemet. - Ha bármiben segíthetek, csak szólj.
- Köszönöm, de csak munkaügy. - mosolygott rám.
Hát persze, hogy az... - futott át azonnal az agyamon.
Csendben folytattuk az ebédet, majd úgy döntöttem, hogy kicsit lemegyek a wellness részlegre. Ademaro még az étteremben maradt, míg én a lifthez mentem. Megnyomtam az ötöst és vártam, hogy felérjek. A szobámba mentem, ahol fürdőruhát húztam, arra pedig felvettem a hotel logójával ellátott fürdőköntöst. Papucsomba beleléptem és a telefonomat, valamint a szobakártyát magamhoz vettem és elhagytam a szobát.
A wellness nagyon jól felszerelt volt. Volt több fajta szauna, medence, pezsgőfürdő és sószoba. Láttam, hogy masszázs is van, de azt inkább egy másik napra akartam betervezni. Pár órát így is elvoltam és álmos is lettem. Úgy döntöttem, hogy felmegyek, letusolok és pihenek egyet. A liftből kilépve azonban egyből kiment az álmosság a szememből. Megláttam az egyik ajtó előtt ülni a délelőtti férfit. Körül néztem és mivel senki nem volt a környéken sem, gyorsan odasiettem hozzá és leguggoltam mellé.
- Uram. - löködtem meg egy kicsit a vállát.
Kábán pislogni kezdett és látszott rajta, hogy azt sem tudja, hogy melyik bolygón van. Alkoholtól bűzlött, ami megmagyarázta zavartságát.
- Jól van? - kérdeztem tőle.
Szemei kezdtek visszacsukódni, úgyhogy most egy kicsit erősebben ráztam meg.
- Jól van? - ismételtem meg előző kérdésemet.
- Nem tudok olaszul. - motyogta angolul, már amennyit kivettem belőle.
Megismételtem a kérdést angolul, de választ így sem kaptam rá. Az ajtóra pillantottam, majd a férfi mellett nézelődtem, hátha megtalálom a kártyáját vagy valamit. Zsebeit végigtapogattam és a nadrágjában megtaláltam a keresett tárgyat. Kezéhez nyúltam, hogy megpróbáljam valahogy felsegíteni. Karikagyűrű volt a kezén, amire elhúztam a számat.
Szegény felesége...
Próbáltam ismét kicsit magához téríteni, mert egyedül lehetetlen lett volna becipelnem. Kinyitottam az ajtót, majd a fürdőbe mentem, hogy engedjek egy pohár vizet. Visszamentem a folyosóra, majd az arcába öntöttem. Kinyitotta szemeit és rám nézett.
- Sarah? - kérdezte rekedten.
Megráztam a fejemet, majd megkértem, hogy próbáljon meg felállni. Nehezen sikerült neki, majd még nehezebben nekem is sikerült, hogy betámogassam a szobába. Az ágyára döntöttem és feltettem a lábait is, hogy teljesen a bútoron legyen.
- Szeretlek. - motyogta és közben az arcomat figyelte.
Nem reagáltam rá, csak megfordultam és az egyik szemetest az ágy mellé helyeztem. Ha ki kell adnia magából valamit, akkor legyen hova... A pohárba ismét vizet engedtem, majd megitattam. Úgy tűnt, az is javított az állapotán, mert kicsit tisztult a tekintete.
- Sarah? - kérdezte újra.
- Nem, Gigi vagyok. Most pedig pihenjen. - nyomtam le testét az ágyra.
Behunyta a szemeit, én pedig pár percre rá, mikor már egyenletesen szuszogott, elhagytam a szobát. Ezek után úgy éreztem, hogy tényleg rám fér egy alvás.

NICK, RÓMA

Hirtelen riadtam fel, mikor meghallottam a dörömbölést az ajtón. Reggel volt már és a szemeimet eléggé bántotta a fény. Felálltam és ahogy léptem volna, majdnem átestem az odarakott szemetesen. Összevont szemöldökkel néztem a tárgyra, majd lábammal félretoltam és az ajtóhoz mentem.
- Mi a fasz van veled? - kérdezte dühösen Kevin.
Berontott mellettem az ajtón, amit visszacsuktam és beljebb mentem én is. Lehuppantam az ágyra és úgy figyeltem rá.
- Minden oké. - motyogtam. - Csak kicsit iszogattam.
- Kicsit? Egy kocsmában nincs olyan szag, mint ebben a szobában. - morogta és az ablakhoz lépett, hogy kinyissa azt.
Ahogy megéreztem a levegőt, kezdtem jobban érezni magam. Nagy levegőt vettem, majd lassan kifújtam.
- Itt erősebbek a piák... - próbálkoztam, de ahogy felém nézett, inkább befejeztem.
- Ne terelj! Mi van veled megint?
- Semmi. - túrtam a hajamba és felálltam az ágyról. - Letusolok. - menekültem el a fürdőbe a beszélgetés elől.
Még Kevin sóhaját hallottam mielőtt becsuktam volna az ajtót. Hátammal nekidőltem és hátra döntöttem fejemet. Ismét beleturtam a hajamba, ezúttal mindkét kezemmel. Ellöktem magam az ajtótól, majd vetkőzni kezdtem. Megnyitottam a vizet, beléptem a tusolóba és csak élveztem a zuhanyt. Lehunytam szemeimet és átmostam arcomat mindenhol. Kicsit állítottam a víz hőmérsékletén, hogy hűvösebb legyen és kicsit kijózanítson.
Miután mindenhol átmostam a testemet, elzártam a vizet, majd kiszálltam és megtörölköztem, utána pedig a derekamra kötöttem. A tükör elé léptem, amibe belenézve mintha egy idegent láttam volna. Szemeim karikásak voltak, fogytam is és a borostám is erősebbnek tűnt a megszokottnál. Fogkefémet megfogtam, nyomtam rá fogkrémet és mosni kezdtem a fogaimat. Próbáltam elnyújtani, amíg csak lehetett, mert nem volt kedvem Kevin fejmosásához. Kívülről tudtam már a szövegeket, amiket mondani fog.
Megtöröltem számat és vettem egy nagy levegőt. Lenyomtam a kilincset, majd kiléptem a helyiségből. Bátyám az ággyal szemben lévő székben üldögélt és a telefonját nyomkodta. Mikor meghallotta, hogy jövök, azonnal lezárta és kérdőn nézett rám.
- Mi az? - kérdeztem, de tudtam, hogy miért néz.
- Mondd el, mi a baj. Miért vagy megint részeg?
- Nem vagyok részeg. - ellenkeztem azonnal.
- Már nem. - forgatta meg a szemeit. - Szóval?
- Nincs semmi. Tegnap úgy éreztem, hogy kicsit ki kell kapcsolnom. Ennyi.
Nem akartam neki elmesélni a Sarah-s képzelgésemet, mert akkor biztos, hogy a pszichiátrián kötöttem volna ki. Nem reagált rá semmit, csak megrázta a fejét és felállt.
- Gyere reggelizni.
Gyorsan felöltöztem és elindultunk az étterem felé. Nem voltam éhes, már a gondolattól is hányingerem lett, de egy életmentő kávéra mindenképp szükségem volt.
Kevin elment, hogy szedjen magának ételt, én pedig csak egy feketét öntöttem magamnak. Most nem néztem hová, csak leültem az első asztalhoz, ami szabad volt. Tudtam, hogy nem illendő, de a fejemet a kezemre döntöttem és úgy néztem a poharamra, aminek tartalmát kevergettem. Bátyám leült mellém és szánakozva nézett végig rajtam.
- Ne nézz már így. - morogtam.
Megforgatta szemeit, majd a tojásrántottáját kezdte enni. Belekortyoltam a kávémba, majd felegyenesedtem a székemben. Körbe néztem a teremben, mikor ismét megpillantottam az ismerős nőt. Pislogni is elfelejtettem, nehogy újra eltűnjön. Haja kontyban volt és most egy fekete felső volt rajta. Jobb kezével gyümölcsöt szúrt a villájára, miközben a bal kezében egy könyvet tartott. Látszott, hogy teljesen bele volt merülve, így csodálhattam. Lehet, hogy mégis részeg vagyok még?
Nem tudom meddig figyelhettem, de egyszer csak becsukta a könyvet. Teás csészéjét kezébe vette, beleivott, majd ő is a termet kezdte nézni. Aztán találkozott a tekintetünk. Nagyot nyeltem és úgy éreztem, hogy megállt az idő körülöttünk. Nem láttam senkit és semmit, csak őt. Mikor aztán ő is sajnálattal a szemében nézett végig rajtam, azonnal elkaptam a tekintetem róla. Most vajon megint csak a képzeletem játszik velem? Újra felé pillantottam, így láttam, hogy feláll, magához veszi a könyvét, majd kisétál.
- Hallasz? - lengette arcom előtt Kevin a kezét.
- Igen. - ráztam meg fejemet, majd ránéztem.
- Mit nézel annyira? - fordult abba az irányba, amerre én bámészkodtam az imént.
- Sarah-t.
- Mi van? - nézett rám egy "te megőrültél" nézéssel.
- Vagyis egy nőt, aki kísértetiesen hasonlít rá.
Furcsán nézett rám és szerintem most már valóban végérvényesen elkönyvelte, hogy a testvére klinikai eset.
- Tudom, hogy hiányzik, de ....
- Beszélnem kell vele! - szakítottam félbe és felpattantam az asztaltól.
- Nick! - szólt utánam, de nem törődtem vele.
Egy ember érdekelt csak: a barna hajú angyal.