⓶ | Pontosan az, akinek látszik ✓

9.

GIANA, AMALFI

Egy héttel azután, hogy Nick szó nélkül elment, megkaptam Blandino-tól a borítékot, benne az információkkal Nickről és rólam. Vagyis arról, aki voltam. A szememet megdörzsöltem, majd elkezdtem átnézni a leírtakat. A születési adataimban eltérés volt, így kezdtem kételkedni abban, hogy valóban én vagyok/voltam Sarah Winter, de mivel Ademaro is azt állította, így elhittem.
A leírtak alapján Nick-ket már gyerekkorom óta ismerem, valamint a legjobb barátnőm neve Evangeline Porter. A lányról is összegyűjtött Blandino pár információt, köztük egy telefonszámot is. Nagyot nyelve emeltem fel a cetlit és elhatároztam, hogy fel fogom hívni. De akkor még nem tettem meg, mert nem álltam rá készen.
Tovább néztem a papírokat, majd egy kisebb boríték került a kezeim közé. Kinyitottam és fényképeket találtam benne. Magamat féltem felfedezni a képeken szereplő lányban és az egyiken Nick áll mellettem, a másikakon pedig Evangeline. Az egyiken szerepel egy harmadik lány is, de az ő neve sajnos egyik papíron sem szerepel.
Leraktam a kezemben tartott fényképeket és hátradőltem a székemben, majd lehunyt szemekkel agyalni kezdek. Talán ha visszamennék a városba, ahol felnőttem, ott sok mindenre választ kaphatnék. Beszélnem kell Evangeline-nel, ez teljesen biztos. Talán van valahol egy naplóm is - elmélkedtem, de magamat ismerve, amilyen a baleset után voltam, nem hiszem, hogy írtam. De talán tinédzserként volt szükségem rá. Azzal nem veszítek, ha utána járok.
Az első lépés tehát megvolt, elutazom. A másik lépés azonban a nehezebb volt, mert nem tudtam, hogy milyen indokkal utazzak el, hogy Matt-nek és az apámnak ne legyen gyanús. Fájt, hogy apám is partner ebben a hazugságban és már nem tudtam, hogy kiben is bízhatok és kiben nem.
Előre dőltem és az asztalon gőzölgő teám után nyúltam. A telefonom abban a pillanatban rezegni kezdett, ahogy belekortyoltam. Nagyot sóhajtottam és feszült lettem.
- Matt? - vettem fel.
- Hol vagy? - hangja ismét feszült.
A Nickes dolog óta mindennap ilyen, árnyéka annak a Matt-nek, akivel együtt éltem.
- Az irodában. - forgattam meg szemeimet. - Miért?
- Mit csinálsz ott ilyen sokáig?
- Dolgozom.
- Egy kurva hotelt vezetsz, nem a miniszterelnök vagy. Gyere haza. - csapta rám a telefont.
Táskámba dobtam a készüléket, majd idegesen rendezgetni kezdtem az előttem heverő papírokat. Feldúltan beléptem a böngészőbe a laptopomon, majd mire végig gondolhattam volna, már le is foglaltam a repülőjegyet. Indulatosan lecsaptam a laptopot, majd a táskámat magamhoz vettem és idegesen elindultam haza.
Az út most még gyorsabbnak tűnt, mert szerettem volna minél később találkozni a férjemmel. Nagyon elegem volt belőle és kezdtem azt hinni, hogy nem is ismerem azt az embert, akivel együtt élek. Idegesen markoltam a kormányt és próbáltam a rádióban olyan zenét keresni, ami kicsit is lenyugtat, de nem sikerült, így inkább kikapcsoltam.
A ház elé begördültem, majd még pár percet az autóban ücsörögtem, mielőtt bementem volna a házba. Az előtérben sötét volt, így miután felkapcsoltam a villanyt, lerúgtam a lábamról a cipőt és a konyhába indultam. Engedtem magamnak egy pohár vizet, majd leültem a pulthoz és kortyolgatni kezdtem. Nem telt bele sok időbe, mikor meghallottam, hogy Matt közeledik.
- Na. - hallottam meg a hangját. - Hazataláltál?
- Mint látod. - morogtam neki.
A pult másik feléhez sétált, így már előttem álldogált és furcsán méregetett. Csak egy nadrág volt rajta, de most valahogy nem varázsolt el a felsőtestének látványa. Ha őszinte akarok lenni, hányingerem volt inkább, mikor ránéztem.
Elindult felém, én pedig gyorsan lehúztam a poharam tartalmát és felpattantam.
- Megyek, lefürdök. - sietősen távoztam a helyiségből.
Felfutottam az emeletre, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Egy tiszta törölközőt kivettem a szekrényből, majd a kád mellé tettem. Engedtem magamnak vizet, majd miután levetkőztem, beszálltam a kádba és elfeküdtem benne. Próbáltam ellazulni, de sehogy sem ment. Újra eszembe jutott Nick és a csókja. Bűnös voltam, mégis helyesnek éreztem a dolgot. Azóta nem tudtam róla semmit és azóta sem értettem, hogy miért ment el szó nélkül. Megráztam a fejemet, hogy ezzel eltűnjenek belőle a vele kapcsolatos gondolatok, de nem jártam sikerrel. Nagyot sóhajtva felültem és tusfürdőt nyomva a kezembe lemostam magamat.
A törölközőt magam köré tekertem és a hálóba indultam. A szekrényhez léptem és ruhát kezdtem keresni. Hirtelen éreztem meg a karomon Matt ujjait, amitől megborzongtam. Valószínűleg ő ezt pozitív visszajelzésnek tekintette, mert a nyakamba csókolt.
- Ne. - húzódtam el tőle, majd kikaptam egy rövid nadrágot és egy trikót a szekrényből.
- Miért ne? - nézett rám kérdőn.
- Mert nincs hozzá hangulatom. - vettem elő fehérneműt is és öltözni kezdtem.
Ismét közelebb jött, majd határozottan magához rántott. Megcsókolt, amit hagytam ugyan, de a gyomrom felfordult tőle. Finoman el akartam tolni, de erősebben szorított magához.
- Kérlek. - nyomtam erősebben mellkasát.
- Napok óta rideg vagy. - elengedett és értetlenül nézett rám.
- Fáradt vagyok. - léptem el mellőle.
- Értem. - bólintott. - De a feleségem vagy.
- Tudok róla. - forgattam meg a szemeimet.
- Tehát vannak kötelezettségeid.
Hisztérikusan felnevettem, mire ő mérgesen nézett rám.
- Te ezt komolyan gondolod? - ráztam meg a fejem hitetlenkedve.
Gyorsan termett előttem és magához rántva megcsókolt. Ahogy ellenkeztem, egyre erőszakosabbá vált, ami megrémísztett. Próbáltam ellökni, de jóval erősebb volt nálam.
- Matt, állj! - szóltam rá, de nem hatotta meg.
Ismét erőszakosan megcsókolt, ezért a szájába haraptam, ami kicsit kizökkentette és ezt kihasználva ellöktem magamtól.
- Te nem vagy normális! - kiabáltam rá.
- Te nem vagy az, mióta elmentél Rómába! - kiabált ő is.
Megragadta a karomat, majd maga mellé rántott. Szorosan szorította a kezemet, amitől felszisszentem.
- Engedj el! - fogtam meg kezét, hogy lefejtsem magamról az ujjait. - Teljesen ki vagy fordulva magadból. - kiabáltam ismét.
Engedett a szorításon, így odébb ugrottam.
- Két nap múlva elutazom, szeretném, ha normális lennél, mire visszajövök.
- Nem utazol sehova. - válaszolta rögtön, szeme ismét ijesztően megvillant.
Felnevettem és megráztam a fejemet.
- Nem te fogod megmondani. 
- De igen.
- Ha így folytatod... - léptem elé. - Elválok. - határozottan néztem szemeibe.
Láttam, hogy ideges lett, majd hirtelen emelte fel kezét és arcon csapott. A fülem sípolt, az arcom égett és a könnyeim folyni kezdtek. Nem mertem visszafordítani felé a fejem, csak lefagyva álltam. Hirtelen megragadta kezeimet és ismét magához rántott.
- Nem hagyom, hogy így beszélj velem. - sziszegte az arcomba.
Idegesen taszított rajtam egyet, mire erőtlenül a földre estem.
Akkor már féltem tőle.