⓶ | Pontosan az, akinek látszik ✓

17.

SARAH

A torkomban szúrós érzéssel fészkelt be az a bizonyos gombóc. Szemeimet égették a könnyek és a kezeim remegtek, ahogyan az előttem fekvő férfi arcához nyúltam. Nem tudom, mióta térdelhettem az élettelen test mellett, de mintha megállt volna az idő. Még megérinteni is féltem, mégis rásimítottam a tenyeremet. A könnyeimet útnak indultak szemeimből, hogy kis útjuk után államon keresztül az előttem fekvőre hulljanak. A szívemet mintha teljesen kifacsarták volna és mindenem nehéz volt.

- Tudhattad volna, hogy ez lesz. - csóválta a fejét apám.

Szinte nem is láttam az arcát a könnyeimen át, mikor ránéztem. Mozdulni akartam, de nem tudtam. Mintha nem én irányítottam volna a saját testemet.

- Miért tetted ezt? - kérdeztem gyenge és elcsukló hangon.

Elém térdelt, jobb tenyerét az arcomra simította és megpuszilta a homlokomat.

- Azért, mert a lányom vagy. Nem hagyom, hogy bizonyos dolgok és személyek - itt fejével Nick teste felé intett - gyengévé tegyenek. Te egy Moretti vagy. Úgy is kell viselkedned.

Ahogy ezt kimondta, megjelent még Austin, a nem biológiai szüleim és Eve teste is. Felsikoltottam és hirtelen pattantam fel, de hátra is estem. A testek felém szálltak, én pedig még mindig csak sikítottam.

Hirtelen riadtam fel és erősen ziháltam. Mellkasomra szorítottam a kezemet és próbáltam megnyugodni. A szobában világos volt, ezért a felkelés mellett döntöttem. Nem tudtam, hogy Nick mikor mehetett el, de az álmom miatt most még jobban aggódtam érte. A fürdőbe mentem, hogy rendbeszedjem magam és megfürödjek, utána pedig felöltöztem.

Lementem a lépcsőn és a konyha felé mentem, hogy igyak egy pohár vizet. Belépve a helyiségbe Eve-et pillantottam meg, aki a pultnál ült és kávézott.

- Szia! - kapta felém a fejét, mikor meghallotta, hogy beléptem. - Hogy vagy?

- Megvagyok. - motyogtam és egy halvány mosolyt küldtem felé. - Ademaro?

- Nincs itthon. Elmentek Nick-kel.

A szekrényből kivettem egy poharat és vizet töltöttem bele. Gyorsan megittam az egészet, mert rettenetesen ki volt száradva a szám.

- Hova?

- Azt nem tudom. - rázta meg a fejét.

Elhúztam a számat, majd leültem a lány mellé. Örültem, hogy ott volt, de a sajnálkozó tekintete bosszantott. Nem szerettem, ha sajnálnak.

- A nézésedből ítélve mindent tudsz. - állapítottam meg.

- Csak ma mesélték. Sajnálom. - nézett rám szomorúan.

- Köszönöm. - motyogtam és megköszörültem torkomat.

A lift jelzett, hogy valaki érkezik. Eve azonnal felpattant és ijedten kapta oda a fejét.

- Mi a baj? - néztem rá összevont szemöldökkel.

- Ki tud ide bejönni? - kérdezte, de csak a liftet figyelte.

- Hát nem tudom. Nick biztosan... Kevin gondolom.

- Nem tetszik ez nekem. - motyogta, de szerintem inkább csak magának.

Kíváncsian figyeltem az arcát, hogy vajon mire gondolhatott, de nem értettem a helyzetet. Szólt, hogy kövessem és elindult Nick irodája felé. Utána siettem és beléptünk a helyiségbe. Bezárta utánunk az ajtót, majd a hajába túrt.

- Most mit is csinálunk? - kérdeztem rá.

- Nick és Ademaro elmentek a Hotelba, ahol Matt és az apád vannak.