⓶ | Pontosan az, akinek látszik ✓

20.

NICK

Smith dühösen morgott velünk egész úton, amíg a reptértől a házához értünk. Tudtam, hogy igaza van, de senki nem várhatta tőlem, hogy békésen üldögéljek otthon, mikor tudom, hogy hol van a feleségem. Reméltem, hogy Thompson nem bántja és jól van. Smith elmondása szerint nem úgy nézett ki, mint akit bántanak, de erre nem igazán tudtam adni. Ha valaki akarja, akkor tudja mentálisan is durván bántani a másikat, ez nem titok. Thompson pedig Moretti-től tanult, tehát egyáltalán nem szabadott lebecsülni. Sőt...

- Befejezted? - mordult rá Ademaro, mire Smith csak feszülten fújtatott egyet.

- Nem! Igyekszem a lehető legjobban megtervezni az egészet, ti meg jöttök és elbasztok mindent.

Igyekeztem őket kizárni, de nem ment. Hiába mondta el ezerszer, hogy mekkora hiba volt, már megtörtént. Pont.

A garázsba állt az autóval. Rettentő fáradtnak éreztem magam, így csak lassan vonszoltam fel magam a házba. Smith készségesen készített elő nekünk szobákat, megmutatta őket, még egyszer elküldött minket a fenébe, majd lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel még mindig úgy éreztem magam, mintha átment volna rajtam sorban egy autó, busz és vonat. Smith idegesítően friss volt, miközben valami zöld turmixot ivott. Ajánlgatta nekem is, de mivel nem akartam már korán reggel hányással kezdeni a napot, így inkább csak egy kávét kértem. Amíg elkészítette, elővettem a telefonomat, amin vagy 50 nem fogadott hívás volt, természetesen mind a bátyámtól. Mivel valószínűleg aludt már, így későbbre terveztem, hogy visszahívjam. A kávét egy biccentéssel megköszöntem és kortyolni kezdtem. Ademaro is megjelent, ő is furcsán nézett Smith poharára és maradt a kávénál ő is.

- Akkor hogy csináljuk? - tette fel a kérdést Ademaro.

Elgondolkodva letettem a bögrémet a pultra, majd lazán megvontam az egyik vállamat.

- Odamegyünk.

Smith egy "hülye vagy?" nézéssel reagált az ötletemre.

- Ne nézz így! - szóltam rá rögtön. - Mit kellene tenni? Örökké bujkálni előlük? Elég szánalmas.

- Igaza van. - szólalt meg Ademaro. - Az Isten szerelmére, hiszen az apámról és a családomról beszélünk. Veletek vagyok, nem bánthatnak.

- Téged nem. - morgott Smith.

- A hotelben sem öltek meg, pedig meg lett volna rá a lehetőségük.

- Hát engem majdnem sikerült. - motyogtam feszülten.

- De most kevesebben vannak. - lelkesedett be Smith. - Ráadásul a meglepetés ereje nálunk van. Nem számítanak ránk.

Felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig megforgatta a szemeit.

- Most tényleg nem.

- És te amúgy mit is keresel Franciaországban? - kíváncsiskodtam.

- Magánügy. - morogta.

Összenéztünk Ademaroval és úgy tűnt, furcsának tartja ő is a helyzetet. Smith kapkodta köztünk a tekintetét és felháborodva fújtatott egyet.

- Most komolyan nem bíztok bennem? Segítek nektek, nem?

- Akkor mondd el, mit keresel itt.

- Miért kéne az orrodra kötnöm? Nem tartozom neked semmivel.

Lemondóan sóhajtottam egyet és inkább hagytam a témát. Tudtam, hogy hiába faggatom, nem fogja elmondani. Ráadásul igaza is volt, hogy nem tartozik semmivel. Én viszont neki igen, amit tudtam, hogy kíméletlenül be is fog hajtani, ha szüksége lesz rá.