⓶ | Pontosan az, akinek látszik ✓

12.

GIANA

Másnap a kanapén ültem felhúzott lábakkal, miközben az Eve által elhozott naplómat olvastam. A tinédzserkori Sarah szavait olvasva gyakran éreztem úgy, mintha már hallottam volna a leírt gondolatokat. Világossá vált számomra, hogy valóban oda meg vissza voltam Nick-től, de nem tudtam, hogy ez valóban kitartott-e felnőttkoromban is. A másik, ami szintén biztos lett, hogy az egész Matt-Giana történet egy gyönyörűen megírt forgatókönyv volt, amit az apám és egy hataloméhes görény találtak ki.
Lapoztam egyet, az ölembe pedig egy aprócska, összehajtott papírt pottyant. Kíváncsian forgattam a kezemben, majd kinyitottam. A kézírás ismerős volt, Matt írt hasonlóan.

Sarah.
Nem szeretném, ha a köztünk történt dolgok hamis illúziókat keltenének benned. Csak egy éjszaka volt, amit én már bánok. Jobb lenne, ha nem tudna róla senki, mert az ártana a hírnevemnek.
Ne keress és felejts el.

Nick

- Mit olvasol? - huppant le mellém a levél feladója, amitől úgy megijedtem, hogy a naplóval együtt a földre ejtettem a cetlit.
- A frászt hozod rám! - morogtam, miközben a leesett tárgyak után nyúltam.
Nick segített és a kezembe nyomta a könyvet. A cetlit a kezemben szorongatva figyeltem, ahogyan hátradől a kanapén. Kifújt egy nagy adag levegőt, miközben a hajába túrt. Fehér pólója alól megvillant izmos felkarja, ami egy pillanatra elterelte figyelmem, de aztán hamar észhez tértem.
- Szóval? - vonta fel kérdőn az egyik szemöldökét.
Kezébe nyomtam a papírdarabot, majd ismét a naplóba temetkeztem. Még egy mondatot sem tudtam elolvasni, mikor megszólalt mellettem ismét.
- Ez mi?
Ránéztem, ő pedig felmutatta a cetlit. Megvontam a vállamat és feléfordultam.
- Neked jobban kéne tudnod.
Értetlenül nézett újra a papírra, majd vissza rám. Zavarodott volt és úgy tűnt, velem együtt ő sem érti a dolgot.
- Ezt nem én írtam.
- Hiszen ott a neved. - böktem a levél aljára.
- Azt én is látom, de attól még nem tőlem kaptad. - dobta a dohányzóasztalra.
- Igazából lényegtelen. - vontam meg a vállam. - Régen volt már és amúgy sem emlékszem rá.
Láttam, hogy ő nem így gondolja, mert teljesen a gondolataiba zárkózott. Szerintem meg sem hallotta, amit mondtam neki.
- Nem lényegtelen. Számomra nem. - motyogta, inkább csak magának.
Nagyot sóhajtva becsuktam a naplót, mivel úgysem tudtam figyelni a benne leírtakra. Az asztalra helyeztem a tárgyat, majd Nick felé fordultam a testemmel.
- Felejtsd el. Ne rágódj olyanon, ami ennyire régen történt már.
- Emiatt veszítettelek el.
Ahogy néztem őt, újra meggyőződtem arról, hogy valóban fontos vagyok neki. Nem úgy nézett rám, ahogyan Matt tette. Szomorú volt a tekintete, így közelebb húzódtam hozzá, fejemet pedig a vállára hajtottam. Az ölében pihenő kezét megfogtam és cirógatni kezdtem.
- Hiszen itt vagyok. - mondtam neki halkan.
- De vajon itt is maradsz? - az ő hangja is halk volt, csak neki több fájdalom hallatszott ki belőle.
Nem tudtam, hogy erre mit is válaszolhatnék, inkább csak közelebb bújtam hozzá. Fejét az enyémre döntötte és átkarolt. Ismét ismerős biztonságot éreztem, ahogy a karjaiban voltam. Úgy éreztem, hogy nekem is szükségem van rá, nem csak neki rám.
Idilli pillanatunkat a bátyám zavarta meg, ahogy lazán a mellettünk lévő fotelbe vágódott.
- Csak nem zavarok? - nézett ránk kérdőn.
Elhúzódtam Nick-től és kicsit odébb ültem. Csalódottan felém pillantott, majd Ademaro-ra nézett.
- Dehogy. - mondta neki gúnyosan.
- Akkor jó. - vigyorgott. - Mi a helyzet Ariana-val?
- Semmi. Hallgat továbbra is. - dőlt előre Nick és gondterhelten megdörzsölte orrnyergét.
Ademaro dühösen fújtatott egyet.
- Rohadt ribanc. - sziszegte dühösen.
- Beszélek vele én. - szólaltam meg határozottan.
Testvérem felvont szemöldökkel méregetett, majd legyintett.
- Ha Nick embereinek csendben marad, akkor neked sem fog mondani semmit.
- Lebecsülsz. - hangom sértetten csengett.
- Ismerlek. - vonta meg hanyagul a vállait.
- Valóban? - dőltem előre én is és úgy figyeltem arcát. - Annyira azért nem. Évekig le sem szartál. - vágtam hozzá dühösen a szavakat.
- Mert gyűlöltem neked hazudni. Az a két szarházi pedig nem engedte, hogy bármit is mondjak.
- Az apánkról beszélsz. - szóltam rá, hogy ne illesse ilyen szavakkal.
- Aki megölte az anyánkat. - tört ki belőle, amit látszólag azonnal meg is bánt.
- És erről én mi a faszért nem tudok? - pattantam fel és keltem ki magamból. - Azt hittem már tényleg semmi titok nincs, erre újra és újra jönnek elő újabbak.
- Giana. - nyúlt felém Nick.
Elrántottam előle a kezemet és közelebb léptem Ademaro-hoz.
- Miért nem mondtad el?
- Hittél volna nekem, Gigi? - pattant fel ő is. - Istenítetted azt a faszkalapot, Matt-el együtt. Úgy manipulált és irányított végig, hogy teljesen az ujja köré csavart.
A könnyek csípni kezdték a szemeimet.
- Nem tehetek róla! - kiabáltam sírva.
- Tudom... - túrt a hajába, majd visszahuppant a fotelbe. - Tudom, Gigi. Sajnálom.
Megtöröltem a szemeimet, amikből folytak kicsit még a könnyek és igyekeztem lenyugodni. Valóban nem valószínű, hogy elhittem volna, mert távolságtartó volt velem. Azóta viszont lett volna bőven ideje, hogy ezt a nagyon is lényeges információt közölje velem.
Meggyötört arcát figyeltem, amin most csak a negatív érzelmek voltak kivehetőek. Kicsit talán bele kellett volna gondolnom az ő helyzetébe is, neki sem lehetett egyszerű.
- És nem teszel semmit? Meg kell bűnhődnie azért, amit tett.
- Egyszer próbáltam tenni ellene, a barátnőm élete volt az ára. - nézett oldalra, de így is láttam, hogy könnyek csillannak meg a szemeiben.
Ahogy figyeltem Ademaro arcát, egyre biztosabb lettem benne, hogy az apánk egy szörnyeteg. Aki a gyerekét képes így bántani, az nem normális ember. Ráadásul megölte a gyerekei anyját, ami szintén bizonyítja.
- Akkor meg kell őt is ölni. - nyeltem egy nagyot, miután kimondtam a szavakat.
Ademaro és Nick egyszerre kapták fel a fejüket és ugyanolyan hitetlenkedő tekintettel meredtek rám.
- Ő az apánk, Gigi. - rázta meg a fejét a testvérem. - És amúgy sem vagyok gyilkos. - sóhajtotta.
- Majd én megteszem. - állt fel Nick is.
- Ezt nem várhatjuk el tőled. - pillantottam rá.
- A szemem láttára ölte meg a bátyámat. Csak egy szó és megteszem.
Újra Ademaro-ra néztem, de ő csak leszegett fejjel ült tovább. Láttam rajta, hogy ő is agyal, ahogyan én is tettem. Ezer és ezer gondolat, érzelem, érv és kérdés futott át agyamon. Ha valóban megtesszük, ugyanolyan szörnyű emberek leszünk, mint ő. Viszont ha nem tesszük meg, akkor megússza az összes tettét. Valamint ha teljesen átgondolom, akkor túl olcsón megúszná ezzel. Börtönbe nyilván nem tudnánk juttatni, ahhoz túlságosan befolyásos ember.
- Ademaro? - pillantottam rá, hogy mit gondol a dologról.
Nagy szemekkel nézett fel rám és láttam rajta, hogy teljesen tanácstalan. Kicsit úgy éreztem, hogy én jobban húztam afelé, hogy megtegyük.
- Én ebben nem akarok részt venni. - nyögte ki aztán pár perc csend után.
- Ha így könnyebb a lelkiismeretednek. - szólalt meg Nick, majd ismét hozzám fordult. - Giana?
A szemeibe néztem, amikben láttam az elszántságot, hogy valóban megtenné. Megrémített, hiszen olyan könnyen kezelte ezt a dolgot, mintha csak azt mondtam volna, hogy tépjen le három szál virágot. Egy ember életről volt szó, de a szeme se rebbent. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg ő csak a bátyja gyilkosát látja az apámban, valamint azt, aki elszakította tőle a feleségét. Ismét bátyámra irányítottam szemeimet, aki éppen akkor állt fel és sietett ki a nappaliból. Látszott rajta, hogy őt is mennyire tönkretette már, mégsem tud tenni ellene.
Vajon én tudnék?
Visszanéztem a mellettem állóra, aki még mindig a válaszoltam várta.
- Kell egy terv. - szóltam elszántan.