Egyébként, Boglárka ✓

01111. Kétségbeesett kaland és bátorság és óra

– Egy francia gyártó 1921-ben már kísérletezett a miniatűr hordozható írógép népszerűsítésével. Maga az eszköz egy apró fémdobozba lett helyezve, olyan kicsibe, hogy a tenyeredben is elférne, és ebbe kellett belecsatolni a papírt. Természetesen nem billentyűkből állt, hanem két egymásra erősített lemezből, amiket el kellett forgatni a megfelelő betű leütéséhez, tudod, akárcsak egy tárcsázós telefont. Nézd, valahogy így – mutatta fel Gilbert nekem az újságban szereplő illusztrációt, ami inkább egy túl sok funkcióval telepakolt iránytűre emlékeztetett. – Furcsa, hogy nem terjedt el végül a használata, a rövid jegyzetekhez okos találmánynak tűnik. Képzeld csak el, hogy felülsz a vonatra, és körülötted minden utastársad ezt ütögetve írja a leveleit!

– Hát, akkor kilencven évvel előrehozhattuk volna azt a vitát, hogy lusták-e a mai fiatalok, amiért nem használják a kézírást – húzódtam hozzá még közelebb a kanapén. Valamelyikünknek muszáj volt megtennie, ha már ő a saját nappalijában is képes volt úgy ülni mellettem, mintha egy könyvtár asztalánál foglaltunk volna helyet. – Amúgy baromira nem tűnik kényelmesnek. Ilyen kis vackon nyomorgatod az ujjaidat, csak hogy legépelj valamit, amit aztán ugyanúgy el kell vinni a postára. Kábé mint egy okostelefon-paródia, mintha elvennéd annak az összes előnyét, és egy új találmányt csinálnál az egyetlen hátrányából.

Gilbert közben előredőlt az asztalához és lassú, óvatos mozdulattal lapozott egyet a lefűzött papírokon, mintha tényleg a Popular Science eredeti, 1922-ben publikált példányát tartaná a kezében, és nem csak az általam kinyomtatott verzióját, amit valami régi netes archívumból nyúltam le. Először csalódtam abban, hogy az öt megtalált szám egyike sem érintett valami ikonikus történelmi eseményt, csak közepesen érdekes interjúkkal meg baromi viccesen fontoskodó hangnemű, tudományos ismeretterjesztő cikkekkel voltak telerakva, de Gilbert hamar bebizonyította, hogy ne becsüljem alá a lelkesedését. Igenis képes még az újság apróhirdetéseiről is egy komplett vasárnap délutánon át szövegelni nekem.

– Persze, utólag könnyű rámondanod ilyesmiket, de bele kell gondolnod, hogy akkoriban tényleg nem lehetett előre látni, melyik találmány lesz igazán úttörő. Ezzel együtt teljesen érthető az emberek lelkesedése a téma iránt, nem? – vetette ellen. – Odavoltak mindenféle új találmányért, a technikai fejlődés bármilyen megnyilvánulásáért. Nézd csak meg, ez az egész magazin azért jöhetett létre, mert olyan sokan szerettek volna minél tájékozottabbá válni mindenféle tudományágban. Hogy akármi is legyen a következő nagy lépés a jövő felé, ők azt készen várhassák.– Beszéd közben visszahanyatlott mellém a kanapéra, hogy folytassam a copfom vékony fonatokba rendezését. Ahhoz képest, hogy tényleg ritkán jutott eszébe testkontaktust kezdeményezni, a hajam minden adandó alkalommal birizgálta, mintha fizikailag képtelen volna a keze nyugton maradni. – A másik példányban láttam egy cikket, ami a mozgókép működését magyarázza el, olyan embereknek, akik tényleg életükben először, sőt, a világtörténelemben először láttak ilyesmit, és szinte valamiféle varázslatnak élték meg az egész jelenséget. Mesélhetek arról is? – egyenesedett fel csillogó szemmel, de rögtön el is hallgatott, ahogy tekintete a fél órája magam mellé kikészített négyzetrácsos füzetemre tévedt. – Vagy most matekoznod kellene, igaz?

– Elég sok házit kaptunk hétvégére, ja, de van ezzel egy gond. Ha most nekiállok, akkor nem hallgathatlak tovább.

Gilbert elnézett egy pillanatig, ahogy magam elé húztam a füzetbe hajtott feladatsorom és szándékosan lassú mozdulatokkal karikáztam be a leckénk sorszámait.

– Beszélhetek a matekról is – oldotta fel a dilemmámat, majd elpakolta az újságokat, hogy közelebbről nézhesse az írásom. – Trigonometrikus egyenlőtlenségek? Kissé bonyolultnak tűnik, ahogy több ismeretlennel dolgoztok egyszerre, mi sajnos egyáltalán nem tanultunk ilyenekről...