Want You Back [Ashton Irwin]/befejezett/

Hiány

Reggel jóval az ébresztő előtt kelek fel. Mikor kinyitom a szemeimet csalódottan konstatálom, hogy ez az egész nem rémálom volt. Nehezen összeszedem magam majd a ruháimat kezembe véve a fürdőbe megyek.

Beállva a tükör elé egy ideig csak farkasszemet nézek a tükörképemmel. Szemeim a sok sírástól fel vannak dagadva. Egy nagy sóhaj után elkezdem levenni a ruháimat, hogy le tudjak fürdeni. Mikor a felsőm lekerül rólam tekintetem egyből a csípőmre siklik. Ashton ujjainak a nyoma ott virítanak lilán s a csuklómon szintén. Fáj. De a lelkem még inkább.

Inkább teljesen levetkőzőm s beállok a zuhany alá. Csak állok a meleg víz alatt míg ezernyi gondolat s kérdés száguld át az agyamon. Hogy fog ma viselkedni? Egyáltalán bejön megtartani az óráit? Mi van most köztünk? Vajon megbánta amit tett? Annyira szeretném hinni, hogy megbánta.

Zuhanyzás után felöltözök majd a konyhába megyek, hogy egyek valamit reggeli gyanánt. Persze nem mintha lenne étvágyam. Úgy érzem, hogy mindjárt összehányom magam. Végül két szelet pirítós mellett döntök. Csinálok hozzá egy bögre teát is. Mikor elkészülök a reggelimmel visszamegyek a szobámba, hogy ott fogyasszam el. Kajálás után bepakolok a táskámba, kikapcsolom a televíziót s kimegyek a nappaliba, hogy ott várjam meg Annet és Lukeot.

Nagyjából húsz perc múlva felöltözve és a cuccaival jelenik meg egyedül.
-Luke?- nézek rá kérdőn.
-Valószínűleg Ashtonnál van. Azt mondta, hogy átmegy hozzá. Nem akarta ilyen állapotban egyedül hagyni-erre csak bólintok egyet- Szeretnél beszélgetni?- ül le mellém Anne.
-Nem tudom- hajtom le a fejemet.
-Ha ez most még nehéz akkor hagyhatjuk. De azt szeretném ha tudnád, hogy én itt vagyok neked. Számíthatsz rám bármikor bármiben.
-Köszönöm- nézek rá könnyes szemekkel.
-Ez csak természetes- legyint egyet- Na gyere, induljunk- lassan elindulunk az egyetem felé.

Minden egyes megtett lépés után egyre jobban érzem, hogy én ezt nem akarom. Nem tudok szembe nézni Ashtonnal. Még nem. Nagyjából fél óra séta után megállunk az egyetem bejárata előtt. Anne megfogja a kezem s egy kicsit rászorít, hogy tudjam Ő itt van nekem.

-Készen állsz?- kérdezi Anne miközben rám néz. Szemeim ismét könnybe lábadnak. Annyira szeretném azt mondani, hogy igen. De egyszerűen nem megy.

Halványan megrázom a fejem, elengedem s futásnak eredek az ellenkező irányba. Hallom ahogy Anne a nevemet kiáltja de nem állok meg. Azt se tudom merre tartok. Végül abban a parkban találom magamat ahol Astonnal voltam mikor fejbevágta véletlenül a kisfiú. Az emlékre halvány mosolyra húzódnak ajkaim. Leülök az egyik padra s csak nézek ki a fejemből. Könnyeim megállíthatatlanul folynak végig az arcomon. Annyi minden kavarog most bennem. Csomó kérdés amikre nem kapok választ, feltételezések de legfőképp hiány. Hiányzik Ashton. Annyira szeretném tudni, hogy miért csinálta azt amit.

Nem tudom mennyi ideje ülhetek itt csak arra eszmélek fel, hogy valaki szoros ölelésbe von oldalról. Miután elenged meglepődve nézek rá. Mindenkire számítottam csak rá nem.

-Ma..Marie? Hát te, hogy kerülsz ide?
-Szia drágám. Van kedved beszélgetni egy kicsit?
-Öhm.. igen, persze- nagyon remélem, hogy nem Ashtonról és a hülyeségéről van szó.
-Ashtonról lenne szó és arról amit tett- remek.
-Én...vagyis Ashton...szóval hogy mi..
-Nem kell magyarázkodnod szívem- szakítja félbe a dadogásomat miközben a kezét az enyémre simítja.
-Igazából nem is tudom mit mondhatnék.
-Luke elmesélt mindent. Este Ashtonnal haza jöttek. Luke nagyon zaklatott volt míg Ashton arcát egy szép kis monokli díszítette. Először nagyon megijedtem. Ashton nem szokott csak így éjjel beállítani. Vele nem is tudtam beszélni. Aztán Luke elmesélt mindent. Félre ne érts, nem azért vagyok itt, hogy könyörögjek neked azért, hogy bocsájts meg neki.
-Akkor....nem értem- hangom szinte suttogásként hat.
-Tudod, Te vagy az első igazi lány Ashton életében. Előtted csak egy kapcsolata volt. Az első barátnőjét 17 évesen hozta haza. Nagyjából 3 évig voltak együtt. Ash nagyon szerelmes volt. Az első szerelme az a lány volt. Aztán egyszer csak egyik este Luke és Ash együtt jöttek haza. Luke zaklatott és végtelenül szomorú volt míg Ashton arcán egy monokli virított.- az utolsó mondatára a szám elé kapom a kezeimet-nagyon megijedtem. Azon az estén szintén nem tudtam beszélni Ashtonnal. Persze Luke akkor is mindent elmesélt. A lány eladóként dolgozott a közeli pékségben. Ashton magával vitte Lukeot aznap a pékségbe, hogy majd zárás után hárman távozzanak. Zárás elött körülbelül 20 perccel értek oda. A lány éppen egy sráccal csókolózott. Ashton nagyon pipa lett. Durván megfogta a lány derekát és az arcába hajolva hangosan beszélt. Persze a lány közben sírt és kérlelte Asht, hogy hagyja abba mert fáj neki amit csinál. A srác nem nézte ezt tétlenül úgyhogy behúzott egyet Ashtonnak. Elkezdtek verekedni amit Luke és egy éppen vásárló srác állított le. Mint utólag kiderült már hónapok óta csalta azzal a sráccal. Az incidens után nagyon magába fordult Ashton. Nagyjából két-három éve kezdett el újra csajozni. Persze azóta nem igen volt komoly kapcsolata. Valószínűleg ezért tette azokat. Persze ez egyáltalán nem mentség rá. A fiam és nagyon szeretem de tudom, hogy amit tett arra nincs mentség.
-Én akkor ott nagyon féltem tőle- találom meg végre a hangomat-Viszont most ezt hallva kicsit meg tudom érteni. Felszínre kerültek a régi sérelmei. De ez akkor sem ok arra amit tett. Én nem az a lány vagyok. Azt hittem, hogy megbízik bennem.
-Persze, hogy bízik. Nagyon szeret téged. Annyira más lett melletted. Természetesen jó értelemben. Mintha hosszú idő után most először kezdett volna el élni. És annyira jól mutattok együtt. Hálás vagyok neked, hogy boldoggá teszed őt. Én csak....én csak arra kérlek, hogy legalább beszélj vele- lábadnak könnybe a szemei.
-Rendben- bólintok rá. Bár még nem tudom ezt hogyan hozom össze.
-Annyira köszönöm- sírja el magát Ash anyukája s egy meleg ölelésbe von.

Mikor hazaérek egy nagyon dühös Anneval találom szembe magam.
-Te normális vagy basszameg? Tudod, hogy aggódtam érted?
-Tudom és sajnálom. De egyszerűen nem tudtam bemenni. Sajnálom- hajtom le a fejem.

Anne kifújja a bent tartott levegőt és szorosan megölel. Becsukom a szemeimet s élvezem a barátnőm ölelését. Mikor kinyitom a szemeimet olyas valakit látok meg a kanapén ülni akire egyáltalán nem vagyok felkészülve. Kibontakozom Anne öleléséből s közelebb megyek a kanapén ülő személyhez.

-Ha szükséged van rám csak sikíts- súgja a fülembe Anne. Bólintok egy halványat, majd a szemem sarkából látom, hogy a szobájába vonul. Leülök én is a kanapéra de csak tisztes távolságba. Csöndben ülünk egymás mellett. Nem tudom mit mondhatnék. De talán most nem is nekem kell beszélni. Ahogy észlelem Ő se nagyon akar megszólalni. Mely levegőt veszek s már éppen megszólalnék, hogy megkérdezzem mit szeretne, mikor megszólal.

-Szia- töri meg a hosszas csendet-Szeretnék veled beszélni...

|230218|