𝐄𝐋𝐋𝐄𝐍𝐒𝐙𝐄𝐍𝐕 - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

Régi társ

-De túlélted - mondta Strange, egy hosszas, hosszas beszélgetés után.

-Túléltem. -biccentettem, lerakva elé a teát. Még gőzölgött, most főztem. Este volt már, talán fél tizenegy is elmúlt.

-Hogy viseled? - kérdezte. 

-Jól. 

-Tudod, hogy ez hazugság.

-Te még is honnan tudnád?

-Én mindent tudok - biccentett.

-Mindent?

-Azt is, amit sose gondolnál -mondta.

-Mond, szerinted.. szerinted lett volna esélyem? -kérdeztem.

Nem kellett megemlítenem neki, anélkül is kitalálta. Azaz. Bocsánat - tudta.

-Nem. - mondta komoran. -Semmi esélyed nem lett volna. Amanda nem mondott volna semmit. Talán kerített volna egy kicsit, hogy az őrületbe kergessen, lehet hazudott volna, de.. de nem. Nem lett volna esélyed.  Nem mondta volna el. Semmiképp. - kevergette halkan a teát.

Csend volt, nyugodtt csend. Csak Strange érces hangja telítette be a teret. Néha egy-egy kanálcsörömpölés.

-Másrészt,  Wanda begurult. Ha az útjába álltál volna, lehet... -kezdte.

-Nem. -mondtam.

-Oh, de. Sajnálom, de... -kortyolt a teába. -Azt hiszem Wandát semmi nem állította volna meg. Még Te sem.

Igaza volt. A lányban forrongott a bosszú, a düh, a gyász... talán még én sem kerültem volna ki élve onnan. Oh. De igaza volt.

-És ha...

-Nem, Blair. Nem lett volna esélyed.  Wanda kevesebb mint egy másodperc alatt végzett volna veled, ha megakadályozod. Nem hiszem, hogy bárhogy megtudhattad volna.

-Még is.. miért én? - túrtam két kézzel a hajamba.

-Mond, még is miért most? - kérdezte tőlem összevont szemöldökökkel. -Egy ideje nem tudod, hogy mi a múltad. Miért most fogott meg ennyire?

-Komolyan? Te ezt komolyan kérdezed?

-Igen. Nem egészen látom át miért pont most teszed ezt.

-Mert eddig reményem sem volt. Egyedül voltam. Semmit nem tudtam Strange. Tényleg, semmit az ég világon.  De... de jött Wanda. Aki egy kis foszlányt adott nekem, még ha nem is teljesen tisztát, vagy értelmeset, de adott nekem valamit -mutattam a mellkasomra. -Ő tudott rólam. Lehet, csak egy mondatot, de azt tudta amit Én nem. És az az egy mondat is nekem a világot jelentette - járkáltam. -És az, hogy itt volt Amanda aki végig tudott rólam mindent - álltam meg.

-Értem.

-Tudod te, milyen érzés úgy, hogy semmit nem tudsz saját magadról? - néztem komoran a szemeibe.

Állta a tekintetem. Már épp nyitotta volna a száját, amikor a semmiből halkan előlépett Barnes. 

Arcomat gyorsan megdörzsöltem, izzadt tenyerem megtöröltem, majd a férfi felettébb komor és unott tekintetébe vezettem szemeim.

-Látom szép kis társaság gyűlt össze itt - mondta komoran James.

-Csak... beszélgetünk -rántottam vállat.

Hozzám szólt.

-Az nagyon jól megy neked - nyitotta ki a hűtőt, mire döbbenten néztem először Strange meglepett arcára, majd a feszült férfira.

-Hogy tessék?

-Hallottad - pöccintette fel a sör kupakját fém kezével.

-Te nem szólsz hozzám! - meredtem rá elképedve.

-Te nem akarsz beszélni - nézett szemeimbe.

-Van amiről nem akarok - hárítottam.

-Ah. Értem. - gúnyosan biccentett.

-Elnézést? -háborodtam fel. -Az, hogy nincs kedvem a hülye zaklatásodhoz...

-Aha. Igen, ne most kezdjük ezt el - mondta, majd egyszerre fordultunk Stephen felé.

Akinek hűlt helye sem volt.

-Mond Barnes, mi bajod van? - meredtem rá.

-Semmi bajom.

-Arról vagy híres, hogy neked, pont neked semmi bajod.

-Na jó, állj le - harsant rám. -Segíteni akarok csak. 

-Senki nem kérte a segítséged! Jól vagyok - magyarázkodtam.

Aztán elhallgatott.

-Oh.

-Sajnálom, ha ezzel megbántottalak, de ez így van - töröltem le a pultot egy mély levegőt beszívva.

-Értem.

-Barnes. Nézd.. -kezdtem, de csak leintve indult el. - Na nem, ezt nem! - szóltam utána azonnal.

-Mi az? Ezt akartad. Hagylak.

-Oh istenem, hagyd már abba! - ragadtam meg dühösen a kezét. - Elegem van!

-Neked? Neked van eleged? -harsant fel. -Szerinted nekem mennyire leányálom ez a helyzet? A barátnőm betegre idegeskedi magát és a létező összes dolgot elutasítja. A családom összeomlott, a barátaimra, a családomra támadtam! -oktatott ki. -Nem csak neked rossz Blair, úgyhogy ha valaki segítseget akar nyújtani, legalább annyit megtehetnél, hogy nem leszel tahó!

-Én vagyok a tahó? Hallod te magad? Nem nekem kell a segítség, hanem neked!

-Gyerekes vagy.

-Na tessék, megint itt tartunk.

-Megint miattad.

-Persze. - horkantottam. -Hagyjuk a francba Barnes. Én nem akarom ezt tovább csinálni. Menj a hülye betegeskedéseddel máshoz - dobtam le a kezemből a konyha ruhát.  -Szerintem ennek vége. 

-Legyen vége.

-Oh, de mennyire vége! -harsantam rá.  -Ez nem működik.  Ez nem egy kapcsolat.

-Hála az égnek - dőlt a pultnak. -Menj ünnepelj Strange karjaiban.

-Ezt nem hiszem el - nevettem fel szánalmasan, Ő pedig idegesen megdörzsölve állkapcsát szívta be élesen a levegőt.

Aztán Én sírtam, Ő próbált megnyugodni, Én pedig kezembe temetve arcomat dőltem erős karjaiba, amik csitítva öleltek át szorosan.