𝐄𝐋𝐋𝐄𝐍𝐒𝐙𝐄𝐍𝐕 - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

Bruce

most, hogy volt pár nyugis rész... jöjjön a dráma!

Ó, csodás napsütötte február 19.-ére ébredt az ország. Már kezdett viszonylag felmelegedni az idő, a madarak már-már csicseregtek is. Kíniat rendeltünk vacsorára. Volt szerencsesüti, volt kínai tészta, sült tészta, sima rízs, sült rízs, párolt főtt rízs, csípős, extra csípős, enyhén csípős... vagy egyáltalán nem csípős. Csirke, rák, ilyenek.

-Ki tud evőpálcikával enni? - kérdezte Wanda előrenyúlva a kis tasakos szójaszószokért.

-Én! - motyogtam teli szájjal, egy tál Ramennel a kezemben. -Ez az egyik, vagy talán egyetlen dolog ami megmaradt. - tömtem magamba a tésztalevest. -Ah, csíp.

-Én is tudok - mondta Natasha.

-Oké, fiúk? - kortyolt a teájába Wanda.

-Én elvagyok vele - mondta Steve.

-A halálom. Nem bírom kezelni - dobta a villát Starknak. -És Ő sem.

-Hogy nem tudjátok kezelni? - mosolygott Steve.

-Pedig egyszerű. - mosolygott Natasha.

-Oké. Te nő vagy. Te értelmes vagy - intette le Stark.

Nem volt nagy szám. Csak irigykedett.

-Hogy csinálod? - hajolt hozzám Clint, de abban a pillanatban nyílt a liftajtó, mi pedig kíváncsian kaptuk oda a fejünket.

Bruce Banner pedig mosolyogva csavarta le sálát magáról.

-Bruce! - lelkendezett Thor, Natasha pedig felpattanva ugrott a nyakába azonnal.

Mindenki azonnal újjongva pattant fel a kajától illatozó asztaltól és sikongatva vettük körbe a - titkon, vagy talán annyira nem is titkon - szerelmes párt, Brucet ünnepelve aki végre valahára úgy döntött, vissza jön hozzánk.

-Shrek! - üvöltött boldogan Stark, mi pedig felnevetve szorongattuk a magyarázkodó Brucet.

Nat puszilgatta, Thor barackot adott fejére, Steve kezet fogott vele, Én a nyakán csüngtem, Wanda és Clint pedig ezt az egész társaságot körül ölelve vágtunk egymás szavába.

-Kutattam! - szólt Bruce.

-Mit? - kurjantottam.

-Ó istenem, Te agyas! - ütötte vállba Thor.

-Csak nem Stark eszét kerested? - hallatszódott.

-Vagy talán Amerika csaját? - kérdezték, mire Steve viccesen felháborodott.

-Nyugi, nyugi, ígérem, elmesélek mindent - indult meg Bruce az asztal felé szatryaival, szinte minket húzva maga után, annyira rajta lógtunk.

Mint a kisgyerekek, amikor valami nyalóka osztás van az óvodában alvás után, kis titokban, mert persze a cukor rossz, tönkre teszi a fogainkat, de még is... olyan jó.

-Hoztam nektek cuccokat - rakta a székemre szatyrait.

-Szuvenír!- sikkantott örömmel Wanda.

-Még szép. Spanyolország legeldugottabb kisvárosából. - pakolta ki.

Stark egy jó drága, puccos valami kis hologrammos fizikus elektromos modern Tony Stark féle dolgot kapott, amit Én tanulatlan és haszontalan halandó úgy sem érthetek, Thor valami igen erős paprikát kapott - mindig nagy a szája, de a végén úgy is vagy 6 liter tejet iszik meg egy kicsit pikánsabb húslevestől - Wanda említette, hogy hobbikat szeretne, ezért kapott festékeket, kötőtűt, minden kis apróságot ami különböző tevékenységekhez lehet hasznos, Clint különleges söröket kapott, Steve régi kis retro apróságokat, Barnes - aki persze, még szép, hogy ki sem jött a szobájából.

Már miért is tette volna? Sose tette. Undok dög volt.

Natasha sok-sok izgi apróbb dolgokat kapott, ékszert, minden földi jót.

-Istenem, mesélj már! - zsongtam be azonnal, az asztalhoz vezetve.

-Nem tudtuk, hogy jössz, de hidd el, van itt elég kaja - ült le Wanda azonnal, míg Stark egy tányért rakott a székbe nyomott Bruce elé.

-Tessék - kezdtük el azonnal átpakolni a tavaszi tekercsetet, szerencse sütiket, sushi darabkákat, lazac falatokat. Thor még egy kis rizst is kotort mellé.

-Köszönöm, köszönöm.. - hebegett habogott szemüvegét feltolva orrára, míg Steve egy sört felpöccintve nyomta kezébe.

-Hogy vagy? - sorozta meg Clint azonnal.

Nagyon jót beszéltünk, imádtam a hangulatot, nem fogtuk vissza magunkat, hangoskodtunk, kiabáltunk, nevettünk - röhögtünk, fulladoztunk szinte, egymás szavába vágtunk, etettük egymást, olyan jó volt a hangulat. Senki nem veszekedett, persze azért oda-oda szútrunk egymásnak vicceskedve, de ilyenek voltunk mi. Egymás kajáját ettük, ittuk, mutogattuk a szuveníreket, Bruce beszámolóit hallgattuk, a kutatását, minden féle izgalmas biosz, kémia dolgot, amit nem értettünk, de akkora beleéléssel mondta, hogy ittuk szavait. Boldogok voltunk. Nagyon boldogok. A múltnak semmi jele nem volt. Se gyász, se sérülések, se szomorkodás vagy komor hangulat.

Épp a pálcikával vettem fel egy falatot, felkacagva Thor egyik megjegyzésén amikor a szoba ajtó az emeleten kinyílt. Sötét volt, csak a konyhában égett a villany, de pont rásütött a nappalira. És akkor megláttuk ahogyan egy szőke, magas lány húzza maga után kézen fogva James Buchanan Barnest a lift felé.