𝐄𝐋𝐋𝐄𝐍𝐒𝐙𝐄𝐍𝐕 - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

Ketten

Az, hogy veszélyben voltunk, nem ijesztett meg. Egy percre sem. Mi vagyunk a Bosszúállók, mindent elintézünk, mindent megnyerünk. Hiszen ennek így kell lennie. Minden így történik. Mert ez a vég. A jó vég. Nem ijesztett a gondolat, hogy talán veszthetünk, mindent elbukhatunk... Viszont az, hogy Barnes a fejembe szállt, annál inkább. 

-Szét kell szóródnunk - hajolt felénk Steve már a csillagos ég alatt. - Nem tudjuk mi ez, de minket keresnek. 

-És ha téves? - néztem körbe. 

-Jobb félni, mint megijedni - mondta Bruce. - Igaza van. 

-Nem mintha te ezt tudnád - jegyezte meg Barnes, így horkantva egyet forgattam meg szemeimet. 

-Hova menjünk? - kérdezte Thor. - Nyílván ismer minket. - rázta a fejét. 

-Olyan hely kell, ahol senki nem számítana ránk - mondta Steve. 

-Valami a Hydrával kapcsolatosan? 

-Akkor kampec. Az nyílvánvaló - mondta Natasha a fejét rázva. 

-Hova máshova? - kérdezte Thor. 

-Nem tudom, de ne oda - ráztam a fejem. 

-Mondj mást, okoska. - szólt be Barnes. 

-Te ide figyelj, mi ez a hirtelen társaslény ami előtör belőled? - fordultam felé. - Miért szólsz hozzám? - kérdeztem szemöldökömet ráncolva. 

-Mi az, hercegnő, azt sem lehet? 

-Neked? Inkább ne. Behányok - dörzsöltem a homlokom. 

-Gyerekek, álljatok le - szólt Stark. -Nem ennek van itt az ideje most. 

-Hova menjünk? - szólalt fel élesen a vita alatt Thor. 

Elhangzott minden, marakodtunk, veszekedtünk, öltünk egymást. 

-Nem mehetünk vissza, nem érted? - magyarázott idegesen Stark Thornak. 

-Nem, nem jó - hallatszódott ki Bruce hangja. 

-Miért nem? - pattogott Barnes. 

Aztán beugrott. 

-Szokóvia - szólaltam fel. 

Egyszerre csendesedtek el mind. 

-Tessék? - fordult felém Steve. 

-Szokóvia. - ráztam a fejem. - A roncs épület. 

-Még is miért? - rázta a fejét Stark. 

-Senki nem számítana arra, hogy ott vagyunk. Wandának túl nagy trauma lenne, nehéz odakerülni.. - soroltam. 

-Clint - kapkodta a fejét Natasha. -Clint és Wanda még nem jött ki - fordult az épület felé. 

-Visszamegyek - kaptam fel fegyverem a földről. 

-Na nem - ragadta meg a kezemet Barnes. -Ne hülyéskedj. 

-Vissza kell mennünk - rántottam el a kezem. 

-Mi van, ha elkapták Őket? - kérdezte Thor ijedten. 

-Nem kapott el senki senkit - szólt közbe csitítva Stark. -De tényleg vissza kell menni. 

-Megnézem Őket -ráztam a fejem. 

-Barnes, menj vele - nézett ránk komolyan Steve. 

-Biztos, hogy nem - ráztam a fejem azonnal, ám a búgás egyre hangosabb lett, a hajamba pedig azonnal belekapott a szél. 

-Nincs időnk - nézett fel Natasha, mi pedig a fény felé fordítva a fejünket néztünk fel. -Itt a Helikopter. 

-Nem érdekel - hátráltam. 

-Ne menjetek! - ragadta meg a kezem Natasha. -Már késő. 

-Nem hagyunk hátra senkit - szólt közbe Barnes. 

-Főleg nem Őket - tettem hozzá. 

-Megvárunk - szólt Stark. 

-Nem kell. - ráztam a fejem. - Megoldjuk. 

-Menjetek - hessegette Őket Barnes. -Tudjuk az utat. 

-Jelezzétek, ha bármi van. Amint leszálltunk, vissza küldjük értetek. - nézett komolyan a szemembe Stark. 

-Így lesz - biccentett Barnes, Én pedig szó nélkül elindulva a bejárat felé sűrítettem a lépteimen, míg Barnes a nevemet szólongatva követett. 

-Nem működik - szólt, mikor végre utólért. A lift gombját nyomkodtam. 

-A francba. - ráztam a fejem. 

Clint és Wanda a legfelső emeleten voltak. 

-Gyere - ragadta meg a kezem a lépcsőház felé rángatva. 

-Engedj el Bucky, nincs ehhez kedvem - rángattam a kezem. 

-Maradj csendben. 

-Te maradj csendben! - szisszentem rá. 

-Blair, hallgass - ragadta meg az arcomat. 

-Hagyd abba. Nem. Nem! - másztam ki kezei közül, szelve a lépcsőfokokat. -Ne viselkedj így velem. 

-Hogyan?

-Így! - csaptam a kezére. - Nem vagyunk egy pár. 

-Nem akarok egy pár lenni - mondta horkantva. 

-Akkor hagyj is békén! - morogtam. 

-Oh, te jó ég, ez hosszú lesz. 

-És még csak az első emeleten sem vagyunk. 

-Ez már az első emelet volt. 

-Ez a földszint volt, okos. Most vagyunk az elsőn. - léptem az utolsó fokra. 

-Ez a második Blair. 

-Ez az első! - mérgelődtem. 

-Miért lenne az első? Hol érzed magad, Európában? - háborgott. 

-Istenem, idegesítő vagy. - léptem kettesével. 

-Nem hagysz le, hiába. 

Úgy a negyedik emelet körül igen csak elfáradtam. 

-Nem bírom - húztam fel magam a korláton. 

-Ez csak az ötödik. 

-A negyedik. 

-Ó, istenem - állt meg, így megtorpanva borultam le majdnem, de megmarkoltam a korlátot, Barnes meg engem. -Le ne ess, idióta! 

-Te vagy idióta! - meredtem rá döbbenten, de felrántott. -Aú! 

-Gyere már! 

-Szerinted van bent valaki? - lépkedtem. 

-Ha igen, már tuti meghalt amiért ilyen lassan jössz. Egy éve csak lépcsőzünk. 

-Na ide figyelj, ha valami problémád van, oldd meg, de engem nem érdekel. 

-Jó, te mondtad - fordult felém, majd combjaimat megragadva pördített fel vállára, Én pedig kieresztve egy hisztérikus, dühöngő morajlást kiengedve ernyedtem el. -Ha problémád van old meg - vékonyította el a hangját. 

-Akkor börtönbe kerülnék. Te meg halott lennél - dünnyögtem.

-Oh, álmaidban bébi.