𝐄𝐋𝐋𝐄𝐍𝐒𝐙𝐄𝐍𝐕 - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

Bejött.

A megérzés bejött. 

Nem voltam egyedül. 

A szokásos sétámra indultam, ám ezáltal szakadó esőben. 

Ugyanolyan napnak indult, palacsintát sütöttem, porszívóztam, Strange idegeire mentem, csendben ültem.. 

Tornacipőmmel a pocsolya vizét rugdosva gondolkodtam. Nem különösebben valamiről, úgy mindenről, a világról. Két és fél hete hogy eltűntem. 

Az érzés megint megvolt, mintha figyelnének - csak ma.. ma igaz volt. 

Két erős kar megragadva pufi kabátomba bújtatott felkarjaimat lökött a ház falának, így döbbenten kaptam fel a fejeim, de ujjai azonnal számra tapadtak.

A fém ujjai. 

Egyszerre öntött el a boldogság és a feszültség. Megtalált. Megtalált! Oh, ne. Megtalált. 

-Bucky - nyögtem ki még is megkönnyebbülten tenyerébe, Ő pedig mérgesen, sötét szemekkel nézett enyéimbe. Csak, hogy keze lecsúszott egyenesen a torkomra, így döbbent szemekkel kaptam kezeihez azonnal. 

-Barnes! - sikoltottam fel azonnal, de nem az jött amit vártam - egyáltalán nem támadott. 

-Te most szépen haza jössz. 

-Nem! - tiltakoztam azonnal, de nem számított, rángatott magával a sötét utca gyér lámpája felé. -Engedj el! - rángattam már kezeimet melyeket szorosan fogott. 

Ő nem támadott, de Én igen, azonnal kifordítva karját próbáltam meg minnél előbb lelépni, de nem hagyta magát, visszatolva a falhoz kiáltott rám. 

-Meg se próbáld, Jhonson! - kiáltott rám. 

-Szállj le rólam! - löktem rajta egyet, de csak heves vitába keveredtünk. 

-Mi a francot művelsz? - ordított. 

-Két hete koslatsz utánam, te mi a fenét képzelsz magadról!? - nyúltam felé, de azonnal el is kapta kezemet. -Beteg vagy, te megfigyelsz engem? 

-Nem hagysz más választást, Blair -ragadta meg állkapcsomat. 

-Jézusom, Te nem vagy normális, engedj el - próbáltam lefejteni ujjaimat.

-Hova a francba tűntél? - mart belém fém ujjaival, így fájdalmasan felnyögve kaptam arcomhoz. 

-Nagyon jól tudod Te! - kiáltottam fel keservesen, még is eszméletlen dühösen, ahogyan Ő is. 

-Te komolyan képes vagy feladni mindent, amiért összevesztünk? - kiabált velem, mire a szemöldökömet ráncolva álltam meg az ellenkezésben, hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal. 

-Mi? 

-A vita! - magyarázta. 

-Milyen vita, Barnes? - kérdeztem döbbenten, mire a férfi dühösen csillogó szemekkel engedett el. 

-Képes vagy elmenekülni? Te? Blair Jhonson? Aki nem fél? Komolyan?  - nézett rám lesajnálóan. -Semmi búcsú, semmi? Starkot faképnél hagyod, Furyval pedig összeugrasz? 

-Szállj ki az életemből, Barnes. Komolyan mondom. 

-Ezt mind azért, mert összevesztünk az erkélyen? Hűha, Jhonson. Komplikált személyiség vagy. 

És akkor beugrott. 

Mi összevesztünk. Amikor az Ő pólójában álltam a többiek elé és Wanda tusolta el az ügyet nekünk. A szürke póló, aztán az erkély, ahol üvöltöttünk egymással. 

-Nem minden rólad szól James. Törődj bele - néztem rá gúnyosan. 

-Akkor beijedtél, Jhonson? Tudod, mi az, hogy félni? Végre, de végre rájöttél, hogy nem érdemes kockázatot vállalni és megkérdőjelezni az életed? - nézett rám komolyan, Én pedig álltam a tekintetét. 

Oh, Barnes, ha te tudnád. 

-Meguntad a harcot? 

-Igen. - mondtam biccentve, szemrebbenés nélkül. 

-Akkor még is hogy tehetted ki a lányt ennek? Ott hagytál egyedül egy tinédzsert, aki csak most tapasztalja meg, milyen is az igazi élet, ott hagyod a családod, a csapatod, de ez ne számítson, még is hogy tehetted ezt Wandával? 

-Ehhez volt kedvem. - nyögtem ki unottan. 

- Te nem vagy normális. 

- Törődj bele Barnes. 

-Nem gondoltál Natashára? Stevere? A barátaidra? - kiabált, Én pedig csak tűrtem, tűrtem.. -Mind gyomorgörccsel várnak haza, mert egy levelet, üzenetetet sem hagytál! - ragadta meg vállamat újra. 

-Jó. 

-Most meg lelépsz valami idegen pasihoz, semmi életjel, bújkálsz, unatkozol, az ég világon nem csinálsz semmit! - kiabált, lökve egyet rajtam. -Hogy teheted ezt? 

-Könnyen. 

-Nem gondoltál ránk? A családodra? Akik megmentették az életed? - kiabált. - Nem gondoltál rám? - dühöngött, Én pedig komolyan nézve a szemébe vontam fel a szemöldököm. 

-De, gondoltam. 

-Mi a franc bajod van, Blair Jhonson, mond még is miért sértődtél meg a világra megint? - kérdezte hitetlenül, mérgesen. 

Én pedig kinyögtem. Végre, ó, végre kinyögtem. 

-Hazudtam. 

-Tessék? - akadt meg, ezúttal már halkan. 

-Hazudtam, Barnes, Ó istenem hogy téged kilóra meg lehet venni! - kiabáltam rá. -Miattad! Te vagy az oka! - löktem rajta egyet, és két kézzel a hajamba túrva vettem egy mély levegőt. -Tudok mindent. 

-Értelmesebben beszélj. 

-Te meg húzz vissza a hülye bázisra. 

- Nem megyek. Érted jöttem. Miattad jöttem! - idegeskedett. 

-Én meg miattad jöttem el! - kiáltottam rá. 

-Mi a francról beszélsz? - rázta hitetlenül a fejét. 

-Wanda nem mondta? - kérdeztem gúnyosan. - Wanda tud rólam mindent. 

-Mindenki tud rólam mindent. 

-Nem, Bucky. Mindent. - ismételtem meg, szemeiben pedig átfutott a döbbenetség.

Végre, végre valahára rájött. 

-Wanda azt is tudja, amit Én magam nem tudok - biccentettem. 

-Mit csináltál? - kérdezte ijedten. 

Nem válaszoltam. 

-Blair, mit csináltál? - noszogatott, Én pedig ajkaimat összepréselve ráztam a fejemet. - Jhonson! - kiáltott rám. 

-Úgy sajnálom - suttogtam remegő hangon. 

-Nehogy bőgni merj! - rángatott. - Mit csináltál? 

-Amanda.. - böktem ki, Ő pedig döbbenten elkapva rólam kezeit lépett hátra azonnal. -Úgy sajnálom. -ismételtem meg halkan. 

-Nem. - mondta ki egyszerűen, Én pedig arcát fürkészve ráztam a fejem. 

-Használt engem ellened. Azért vagyok aki, mert téged kellett volna, hogy megöljelek. Ellened lettem edzve, Barnes - mondtam, Ő pedig hitetlenül ellépve megint nézett végig rajtam.