𝐄𝐋𝐋𝐄𝐍𝐒𝐙𝐄𝐍𝐕 - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

Zokogás.

-Ez igaz? - kérdeztem sokkoltan, elázva, mélyen kavargó érzelmekkel.

A férfi az arcát dühösen megdörzsölve vett egy mély levegőt.

Nem válaszolt.

-Ez igaz? - kiáltottam rá, megragadva a karját.

-Persze, hogy igaz, Blair! - ragadta meg két felkaromat rám kiáltva. - Nem érted, hogy szeretlek, Te nőszemély? - ragadta meg az arcom.

-Bucky, te nem feküdtél le azzal a nővel? - kérdeztem remegő hangon.

-Senkivel nem feküdtem le. - mondta komoran.

-Te mindvégig hűséges voltál? - kérdeztem.

-Hányszor mondjam még, hogy...

-Bucky, miért? - fakadtam ki zokogásban. - Miért hagytad, hogy két hónapig abban a hitben éljek, hogy Te... Te... - kezdtem.

-Jhonson, már mindegy - csitítgatott.

-Wanda azt mondta, hogy lefeküdtél vele! - püföltem a mellkasát. - Hogy hagyhattad, hogy... -kezdtem.

-Nem voltam jó neked, Blair, értsd meg! - ragadta meg az állkapcsomat, de csak tovább püföltem keservesen zokogva.

-Egy szemét vagy. Egy szemét vagy! -kiabáltam vele. - Hogy tehetted ezt? - kérdeztem elkeseredetten. - Két hónapig én.. - kapkodtam a levegőt. - A francba, lefeküdtem Strangel! - temettem a kezeimbe arcomat.

-Nem voltunk jók egymásnak. Veszekedtünk, öltük egymást, nem érezted jól magad mellettem... -hadart.

-És ezt ki mondta neked? - löktem rajta egyet. -Hogy dönthettél helyettem? - néztem rá összetörten. -Tönkretettél engem.

-Szerintéd miért hagytam, hogy elhagyj? - kiáltott rám dühösen.

-Nem Bucky, abban mentem tönkre, hogy elhagytalak! - zokogtam fel.

-A francba Jhonson. - mondta kétségbeesetten.

-Önző vagy. Önző vagy! A legelső problémánál kimenekültél, és aztán meg rám kened? - kiabáltam vele.

-Nem én voltam, aki lefeküdt mással!

-És ezt miért csak most tisztázod? Miért pont most? Miért nem előbb? Hogy tehetted, Barnes? Mond, hogy tehetted ezt velem?

-Hagyd abba Jhonson, Én...

-Nem, nem hagyom abba!

-Blair...

-Egész idáig csak hagytam! Egész idáig tűrni próbáltam, hogy egy szemét voltál velem! - kiabáltam rá. -Beállítottad, hogy Strange miatt hagysz el, aztán lefeküdtél mással és... istenem, hogy tehetted?

-Sajnálom.

-Hogy tehetted ezt velünk? - mutattam a mellkasomra, zokogva.

-Annyira sajnálom - magyarázkodott azonnal.

-Két hónapig gyűlöltelek, gyűlöltelek azért amit meg sem tettél! - püföltem. -Hagytad, hogy a barátaid lenézzenek, mert megcsaltál! Hagytad, hogy a családod, az egyetlen emberek az életedben... - kapkodtam a levegőt.

-Blair, sajnálom! - húzott magához.

-A francba, Barnes. -hagytam, hogy szorosan magához öleljen.

-Sajnálom.

-Nem érdekel a hülye, hülye sajnálatod! Ne most sajnáld. Ne sajnáld egyáltalán! Te művelted ezt. A te hibád. Istenem én úgy szerettelek Barnes... - ragadtam meg az arcát. -Annyira.. én annyira szerettelek - zokogtam.

-Blair, kérlek..

-Hogy tehetted ezt velünk? Hogy tehetted ezt? Azt hittem... azt hittem, szeretsz, a francba is! - toltam el magamtól.

-De én.. Én szerel...- kezdte.

-Ha az lennél, soha nem tettél volna ilyet. -szipogtam, majd miután a férfi több, hosszú másodpercnyi kétségbe esett hallgatás után sem válaszolt, arcomat gondterhelten letörölve szedtem össze cuccaimat és fordultam meg.

-Ne, Blair, nem mehetsz ki - indult utánam azonnal.

-Nem érdekel, mit gondolsz. Nem érdekel szerinted mit lehet és mit nem! - dühöngtem.

-Blair, nem gondoltam át.

-És megannyi hónap után sem volt merszed szólni? - harsogtam.

-Halkabban, ha Wanda itt van...

-Nem érdekel Wanda - kiáltottam fel. - Átvágott. Az a hülye kis...

-Valamiért minket akar. És...

-Minket? Nincs olyan hogy mi. Tönkretetted - kerültem ki az ágakat.

-Tudom, hogy dühös vagy... -kezdte.

-Oh, dehogy tudod. Nem tudsz te semmit Barnes.  Az ég világon semmit - hagytam ott gyorsítva lépteimen, Ő pedig dühösen utánam dobva egy ágat maradt le a tempóban.