Melletted |Charles Leclerc fanciction|

Tizenkilencedik fejezet

Carla és Arthur is beleegyezett abba, hogy eljönnek este bulizni aminek különösen örültem.

Én Carlaval míg a két fiú együtt készülődtünk az estére.

- Minden rendben? - kérdeztem meg a barátnőmtől.

- Persze - felelte, de hallottam a hangján, hogy hazudik.

- Carla, ismerlek. Tudom mikor van baj. Arthur? - az arca elárulta, hogy telibe találtam - Elmondod?

- Valami nem okés. Az elmúlt pár napban nagyon furcsán viselkedett.

- Miért nem kérdeztél rá?

- Ez nem ilyen egyszerű.

- De Carla, ez ilyen egyszerű.

- Nem, mert lehet jobb ha nem tudom.

Ilyenkor nagyon utáltam őt. Talán ő a legjobban konfliktus kerülő ember akit valaha ismertem és hiába tudtam, hogy mennyire felőrli őt belülről tudtam, hogy nem fogja megkérdezni.

- Beszéljek vele? - ajánlottam fel.

- Megtennéd?

- Persze.

Charles

A lányok úgy döntöttek, hogy nekünk nincs helyünk az ő szobájukba most úgyhogy hagytuk őket és én Arthurhoz mentem.

Mi fiúk sokkal gyorsabban elkészülünk ami szerintem teljesen érthető.

Gyorsan letusoltunk, megcsináltuk a hajunkat ami nálunk annyit jelent, hogy az ujjainkkal átborzoljuk és kész is. Ruhának egy len inget és egy farmert választottunk mindketten. A testvéremmel eléggé hasonló a stílusunk bár sok ember szerint a hangunk is.

Max 30 perc lehetett mire mindennel végeztünk és bár felhívtuk a barátnőinket tudtuk előre a választ. "Még kell egy kis idő." A "kis idő" az minimum egy óra legalábbis mi így számoltuk. Addig is mi leültünk az ágyra és beszéltünk az élet nagy dolgairól, de már az elején észrevettem, hogy valami nincs rendben a testvéremmel, de bíztam benne, hogy bármi is nyomasztja elmondja ugyanis sose láttam még ilyennek.

- Mi van öcskös? - kérdeztem amikor ez nem történt meg.

- Csak ideges vagyok. És ne hívj így!

- Miért? Mi történt? Baj van? - kérdeztem aggodalmasan. A válasza második felével nem is törődtem.

- Carla.

- Ugye nem akartok szakítani?

- Atyám dehogyis. Pont az ellenkezője.

- Mi? - kérdeztem értetlenkedve. Fogalmam sem volt miről beszélt majd hirtelen leesett - Te meg akarod kérni a kezét?

- Aha. Csak nagyon izgulok miatta.

- Azt megértem és örülök is, de nem vagytok egy kicsit fiatalok ehhez?

- Ha úgy veszed de. Viszont 20 és 18 évesek vagyunk és én már most tudom, hogy nekem ő életem szerelme és ő az aki mellett le akarom élni az életem és itt a lehetőség és nem szeretném ezt elmulasztani.

- Mikor kéred meg?

- Ma még a buli előtt. Szeretném ha te is és Bia is ott lennétek.