Melletted |Charles Leclerc fanciction|

Kilencedik fejezet

- Charles! Itt vagy? - kérdezte egy női hang. Én nyílván nem tudtam, hogy ki az, de Charles valószínűleg igen.

- Ahj! A picsába, hogy mindig ilyenkor - dörmögte eléggé nekikeseredve.

- Ki az? - kérdeztem, mert nekem még mindig fogalmam sem volt.

- A médiásom. Ő intézkedik úgy kb mindenről és ő szól mindig, hogy mikor hol kell lennem. Most például a garázsban kéne.

- MI? Már ennyi az idő? - lepődtem meg. Ahogy mondani szokás jó társaságban repül az idő.

- Igen sajnos - még mindig csalódott volt, de lesz még lehetőség mindenre amit szeretnénk.

Nekem is csalódás volt egy kicsit, mert tudtam, hogy ha nem szakítanak félbe akkor Charles megcsókolt volna. Lehet sőt biztos, hogy kicsit gyorsan haladunk így nem is baj ha várunk ezzel.

- Akkor menjél! - parancsoltam kb. rá, mert még mindig nem mozdult. Megértettem ugyanis én se mozdultam volna a helyében.

- Te most elküldesz? - kérdezte egyszerre meglepve és nevetve.

- Nem és nem is szeretnélek, de tudom, hogy nem fogsz elmozdulni innen és ha nem mész lekésed a versenyt.

- De...

- Nincs de. Nyomás - szakítottam félbe és parancsoltam rá játékosan.

- Értettem főnökasszony - és vigyázba állt. Már nem bírtam tovább és széles mosollyal az arcomon elnevettem magam.

- Szeretem ha őszintén nevetsz - jegyezte meg komoly arccal. Én nekem a nevetés helyét a pír vette át az arcomon.

Majd Charles kinyitotta az ajtót, előre engedett és elindultunk hárman a garázsba. A médiás lány (akinek mint kiderült Mia a neve), Charles és én.

Félúton egy lány szólt utánam és én intettem Charlesnak, hogy menjenek nyugodtan én odatalálok.

- Szia! - szólított meg a lány. Nem tudtam ki ő, de valahogy ismerős volt.

- Szia! Ne haragudj, de ismerlek valahonnan?

- Nem hiszem! Alex (Albon) barátnője vagyok. Carla mesélt rólad és gondoltam beszélgethetnénk. Lily - nyújtotta a kezét.

- Bia - elfogadtam a gesztust és bemutatkoztam én is.

- Szóval verseny után van valami dolgod?

- Hát egyelőre nem tudok róla szóval nincs.

- Szuper. Akkor ameddig a barátaink elintézik a dolgaikat addig beszélgethetnénk.

- Jó. Várj! Mi?

- Charles meg Alex!?

- Mi nem vagyunk együtt - mondtam, mert ez volt az igazság.

- Jójó persze.

Láthatóan nem hitt nekem pedig csak és kizárólag az igazat mondtam. Nem voltunk együtt. Három nap után elég nagy csoda lenne. A csókot is gyorsnak érezném szóval nem kell kapkodni semmivel.

A verseny fél órán belül kezdődött Charlesszal az élen. Mi Carlaval és Arthurral már a garázsban voltunk és feszülten vártunk. Charles és Carlos is meglehetősen nyugodtak voltak. Bennük természetesen máshogy csapódik le az adrenalin meg nyilvánvalóan nem lenne túl jó ha olyan idegesek lennének, mint például mi nézők.

A versenyzők kihajtottak a garázsból, elindultak a kivezető körre és felálltak a rajtrácsra.

- AND IT'S LIGHTS OUT AND AWAY WE GO! - hallottam a jellegzetes mondatot.

A versenyzők elrajtoltak minden gond nélkül. Charles megőrizte a vezető pozícióját és semmilyen baleset nem történt az első körben. A 12 körben baleset történt és a csapat úgy döntött, hogy kihozza Charlest a boxba friss gumikért a safety car alatt. Csak ő volt az egyedüli aki kijött a boxba így sok időt vesztett. A verseny 45. köréig Charles a második helyen autózott Max Verstappen után.

Majd egy baleset következett. Kijött a safety car megint, de a mentés nem ment olyan gyorsan, mint bárki is gondolta volna. Mindannyiunk imádkozott, hogy induljon újra a verseny, mert csak így volt esélye Charlesnak a győzelemre. Az 52. körben hála a jó istennek kijött a biztonsági autó és így a mezőny egy végső és utolsó körös hajrára el tudott menni.

- Gyerünk, gyerünk, gyerünk! - motyogtam magam elé.

Carla megszorította a kezem. Tudtam, hogy ő is izgul ahogy Arthur is csak ő nem mutatta ki.

És az utolsó kanyarok egyikében Charles bebújt Verstappen Red Bullja mellé. A pulzusom az egekbe szökött, de Charles tökéletesen végrehajtotta az előzést. Átfűzte vörös Ferrariját az utolsó kanyaron és már láthatta is a kockászászlót. Amint átszelte a célvonalat nagyon megkönnyebbültem.

Azonnal elindultak a rádiózások. Charles szinte ordított örömében. Mindenki egyszerre viharzott ki a garázsból velem együtt. Nem tudtam pontosan hova megyek és mit csinálok, de vitt az adrenalin.

Lehetett látni mindenkin a büszkeséget. Meg is értettem. Hatalmas dolog amit ma Charles véghez vitt. Én is büszke voltam. Az első nagydíjam a lehető legjobban alakul eddig.

Charles kiszállt Ferrarijából amit rendesen megütögetett, leugrott a kocsiról és egyből futott a csapatához és családjához. A csapata megpaskolta, megölelgette majd elindult hozzánk. Megölelte a családját szorosan és szerintem még az is aki nem ismeri őket is láthatta, hogy milyen szoros kapcsolat van köztük.

Én kicsit arrébb álltam így nem tudtam, hogy Charles észre vesz-e. Egy pillanatra elindult lepakolni a cuccát és már elkönyveltem magamban, hogy nem lát, de miután levette sisakját körülnézett és egyből észrevett. Boldogság suhant át az arcán. Legalább is én így gondoltam. Odafutott hozzám. Nem is, inkább odasprintelt. Nyakamba ugrott és hatalmas mosollyal az ajkán megölelt.

- Köszönöm! Köszönöm Bia! Nagyon nagyon! - csak ennyit hallottam végig.

- De mégis mit? - kérdeztem, mert én aztán nem csináltam semmit se.

- Csak azt, hogy itt vagy. Sokkal különlegesebb vagy, mint valaha is gondolnád.

Majd arcon csókolt. Nem érdekelt, hogy mások is látnak. Nagyon aranyos pillanat volt aminek örültem, hogy végre megtörténik.

A ceremónia kezdődött így el kellett engednünk egymást. A monacói és olasz himnusz után kiosztották mindenkinek a jól megérdemelt trófeákat és kezdődhetett az ünneplés. Mind a három versenyző felkapta a pezsgőt és először egymásra majd a tömegre kezdték el locsolni. Soha nem volt még csak ehhez fogható élményem sem. Egyszerűen olyan volt mint egy álom. Egy álom ami most valóságos volt.