Melletted |Charles Leclerc fanciction|

Huszonegyedik fejezet

Másnap reggel úgy keltünk fel ahogy elaludtunk. Én Charles mellkasán az ő keze meg a derekamon pihent.

Megreggeliztünk és elkészülődtünk az utolsó teljes napunkhoz együtt. Elmentünk sétálni és egy aranyos étterembe is amit Charles talált a neten.

Az én szomorúságom az egyre jobban múlt el, de az agyam hátsó részében mindig ott volt, hogy holnap este már nem lesz itt. Ezt nem említettem neki, mert nem akartam rányomni az én rossz hangulatomat a napra. Inkább kiélveztem minden egyes másodpercet vele.

Sajnos a nap sokkal gyorsabban eltelt mint bármelyik másik nap és mire egyet pislogtunk már este is lett. Főztünk még egyszer utoljára közösen majd ledőltünk az ágyra ahol hamar el is aludtunk.

Nap közben már elkezdtük adagolni az embereknek, hogy együtt vagyunk amit a rajongók egy része jónak gondolt és pozitívan álltak az egészhez és ahhoz, hogy Charlesnak végre van egy kapcsolata, mert mint kiderült a rajongók ezen része se szerette Charlottet és azt, ahogy Charlesszal bánt meg a hírnevével. A másik fele az embereknek viszont nagyon ellenséges volt és elküldtek melegebb éghajlatra a komment szekcióban és privátban is. Ezek az üzenetek az engedélykéréseimben pihentek és ott is fognak maradni ugyanis az ilyen dolgokat nem veszem fel.

Ez úgyis csak még az a fázis volt, hogy mindketten kiraktuk, hogy ugyanazon a helyen vagyunk. Nyílván ez mindenkinek a fantáziáját és gondolkozását beindította, de nem bántam. Nem akartam bujkálni ugyanis nem volt mi miatt és már így is voltak olyanok akik lesi fotókat készítettek rólunk. Bármennyire is eldugott helyen voltunk emberek mindenhol voltak és lesznek is.

Ezt Charlesszal is megbeszéltem, mert nem örült annak, hogy nem bírják felfogni az emberek a magánélet szó jelentését. Megértettem, hogy dühítette, de az, hogy híres és tehetséges ráadásul jóképű f1-es pilóta az ezzel jár.

Másnap egy ebéd után elindultunk Pestre ahova Arthur vitte fel Charlest, de én meg Carla is mentünk velük.

A búcsú most még sokkal rosszabb és fájdalmasabb volt mint Monzában ugyanis a kapcsolatunk még bensőségesebb és szorosabb lett. A reptéren én el is pityeredtem, de Charles próbált megnyugtatni.

- Naa kérlek ne sírj. Nem szeretnélek szomorúnak látni főleg, hogy tudom az okát ami én vagyok.

- Próbálkozom.

- Tudom szivem. Szeretlek ezt sose feledd.

- Én is mindennél jobban! - öleltem át, ő meg felemelte a fejem és megcsókolt úgy, hogy azt sose felejtsem el.

Sajnos el kellett indulnia befelé, hogy le ne késse a gépet, bár nem lett volna ellenemre, tudtam, hogy haza kell mennie a versenyhétvége előtt.

Elköszönt a jegyespártól majd még egyszer odajött hozzám és adott a számra egy puszit majd bement a reptérbe.

A hazafele út csöndes volt bár Carla és Arthur is próbáltak felvidítani több kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel, de ez még a kezdeti hiánynak a nehézsége vagy a velejárója.

A következő nagyjából három hét egészen jól eltelt. Az egyetemen jó jegyeim voltak illetve a barátaimmal voltam sokat. Amikor tudtam hazajártam, hogy a családommal is tudjak kis időt tölteni.

Anyukám állandóan kérdezgette, hogy mi van velem, fiúkkal, hogy állok. Szóval csak a szokásos és úgy két héttel később elmondtam a történéseket amiket először el se akart hinni majd a nyakamba ugrott és gratulált.

Charles remekül szerepelt a nagydíjakon. Sorra hozta az első helyeket illetve a pole pozíciókat én pedig hihetetlenül büszke voltam rá.

Minden nap face-time-oltunk és az minden egyes nap átbeszéltük az egész napot.

A barátom születésnapja is már a nyakunkon volt és mi úgy terveztük, hogy meglepetés szülinapi bulija lesz.

Már korábban kérlelt, hogy töltsem vele ezt a napot, de kifogásként azt mondtam, hogy bármennyire is szeretnék nem tudok menni, mert családi mini nyaralálunk lesz így amikor október 15-én elindultunk Monacóba Charles azzal a tudattal indította a napot, hogy egyedül tölti a 25. születésnapját, de ez korántsem így lesz.