Melletted |Charles Leclerc fanciction|

Huszonnegyedik fejezet

Másnap reggel amikor felkeltem oldalra fordultam, de éreztem, hogy Charles nincs mellettem. A hangok alapján egyből tudtam, hogy hol van.

Mielőtt lementem volna a földszintre megmostam a fogam, megcsináltam az arcápolási rutinom. Már indultam lefele amikor rájöttem, hogy nem akarok egy szál pizsamában vagyis inkább hálóingben lemenni úgyhogy visszafordultam és Charles fiókjából kikaptam egy pólót ami egyből a combom feléig ért.

Leosontam a lépcsőn és megpillantottam őt a zongorája előtt amire éppen rásütött a feljövő nap. Ezt a látványt órákig tudnám nézni arról nem is beszélve, hogy Charles milyen szépen játszott a hangszeren.

Közelebb léptem hozzá, de nem vett észre annyira koncentrált. Amikor mögé értem megsimítottam a vállát és félig mögé félig mellé álltam. Mivel nem számított az érkezésemre így kissé összerezzent és abbahagyta a zongorázást.

- Jó reggelt! - szólaltam meg először én.

- Még milyen jó! - mondta mosolyogva.

Megfogta derekam és hirtelen magához húzott az ölébe. Meglepetésembe egy icipicit felsikoltottam, de ezt az apró hangocskát is megakasztotta Charles a csókjával.

Lehet túl szentimentális vagyok, de mintha tegnap este óta minden szó, minden érintés más lenne.

- Jól aludtál? - kérdezte az arcomat fürkészve miközben a hajammal játszadozott.

- Nagyon is.

- Nem bántad meg?

- Mégis mit? - kérdeztem kissé értetlenkedve.

- Bármit ami tegnap történt. Azt hogy ide jöttél, hogy azt mondtad összeköltözöl velem vagy akár azt, hogy lefeküdtünk.

- Te hülye vagy? Hogy gondolkozhatsz ilyeneken egyáltalán? Dehogy bántam! - bújtam a nyaka és a válla közé. Úgy szorítottam mintha soha nem akarnám elengedni. Részben így is volt. Csak egy kicsit.

- Ez amúgy is a te hibád. Túl sokáig aludtál és egyedül hagytál.

- Jaj drágám, azért meg ne sajnáljalak - mondtam még mindig ölelve.

- Nagyon szépen játszol. Jó lenne erre kelni minden nap.

- Én inkább úgy kelnék fel, hogy még te is és én is az ágyban vagyunk.

- Ehh a zongora jobb - mondtam, de olyan döbbent arccal nézett rám, hogy muszáj volt elnevetnem magam - Vicceltem butus. Imádnám ezt az ötletedet.

Éreztem, hogy a hasam finoman jelezte hogy nem bánná ha ennék úgyhogy nagy nehezen kimásztam Charles öléből és elindultam jobbra, a konyha irányába.

- Na ácsi! Az az én pólóm? - tudakolta és annak ellenére, hogy háttal voltam tudtam, hogy mosolyog. És, hogy a hátsó feltájamat nézi.

- Megeshet - vontam meg a vállam, de nem fordultam vissza.

Kinyitottam a hűtőt, de sajnos nem volt benne kb. semmi se.

- Charles! Alig van itthon bármi amiből lehetne kaját csinálni.

Felem kapta a fejét és őszintén elmosolyodott.

- Mi az? - kérdeztem.

- Azt mondtad itthon. Ez boldoggá tett. Azért nincs semmi, mert alig voltam itthon és elég ritkán főzök.

- Ez mellettem nem így lesz. Majd én főzök.

- Értettem asszonyom. Reggeli után elmegyünk bevásárolni.