Melletted |Charles Leclerc fanciction|

Tizenkettedik fejezet

Már 20 napja itthon voltunk, de valahogy úgy éreztem, hogy még mindig Monzában vagyok. Nagyon hiányzott Charles, habár minden nap telefonálunk és szinte egész álló nap chatelünk.

A barátaimmal viszont nagyon jól elvoltunk így ők enyhítették a hiányát. Ben sajnos nem tudta folytatni az egyetemet anyagi problémák miatt amit nagyon sajnáltam ugyanis egy nagyon jó barátom volt. Azóta nem igazán beszéltünk vele.

Történt még egy érdekes dolog. Írt nekem Noel, hogy találkozzunk csütörtökön azaz holnap. Nem tudtam, hogy álljak a dologhoz ugyanis hiába nem voltak érzelmeim már iránta, nem törölhettem ki a múltamból. És nem is akartam. Így hát belementem, de leszögeztem, hogy csak barátilag.

Másnap el is készülődtem, de nem vittem túlzásba. A helyszín a zsinagóga volt ahova enyhén késve érkeztem, de semmi komoly.

- Szia! - köszöntöttem.

- Hát szia! Hogy vagy?

- Egész jól - nem mentem bele a részletekbe inkább-Te?

- Megvagyok én is.

Hát ez elég kínosan indult, de nem is számítottam másra. Elmentünk sétálni egyet és átbeszéltünk szinte mindent.

Külső szemlélőnek lehet ez fura vagy kifogásolható én viszont tudtam az igazságot és nem akartam semmit. Tőle. Mert akitől akartam az éppen Monacóban volt és ráadásul ma még nem is beszéltünk ami nagyon aggasztott. De ha ennek a találkának vége akkor egyből felhívom, mert furcsállom, hogy miért nem válaszol a délelőtt elküldött üzenetemre.

Charles

Arthurral beszéltem a hét elején amikor megemlítettem neki, hogy mennyire hiányzik Bia. Na jó ez így nem igaz ugyanis több mint egy óráig nyavalyogtam neki, mint egy kislány. Majd felvetett egy nagyon jó ötletet.

Azt mondta, hogy miért nem utazom el Magyarországra pár napra, hogy láthassam Biát. Én természetesen egyből beleegyeztem és már aznap elkezdtem pakolni olyan izgatott lettem.

Mivel minden nap beszéltem azzal a lánnyal aki körül minden nap forognak a gondolataim így elég nehéz volt magamban tartani a meglepetést ami személyesen én voltam. Hűha ez elég nagyképűen hangzott.

Csütörtökre foglaltam magamnak egy járatot ami délelőtt tízkor indult. Mivel Monacóban nincs reptér így sokkal korábban kellett elindulnom, de megérte. Legalábbis ebben reménykedtem.

Őszintén az izgalom mellett volt bennem félelem is, mert nem tudtam, hogy fog reagálni mivel az elmúlt napokban furcsán viselkedett. Nem kérdeztem rá, mert nagyon jól tudtam, hogy ha akarna beszélni róla akkor már megtette volna így annyiban hagytam a dolgot. De azért aggódtam miatta.

Odaértem a reptérre kicsit késve így amikor észrevettem, hogy Bia írt nem volt már időm visszaírni bármennyire is szerettem volna.

A repülőút elég sima volt és szerencsémre Arthur feljött értem Budapestre. Huu, de szeretem ezt a várost. Bármikor jövök ide mindig eláll a szavam. Az építészete gyönyörű, az ételek isteniek és az emberek kedvesek, bár Bia nagyon próbál meggyőzni az ellenkezőjéről.

Amikor Pécsre értünk felmentem a koliba és ott vártam egy ideig, de csak Carla jött vissza.

- Istenem Carla azt hittem Bia jön..