Melletted |Charles Leclerc fanciction|

Tizenhetedik fejezet

- Gyere ki!

Miután ez megtörtént én vettem át a szót.

- Tudod annyival tartozom, hogy meghallgassalak szóval mond Charles amit szeretnél - még mindig fájt és érezhette is, hogy hidegebb vagyok vele.

- Igazat mondtam amikor azt mondtam, hogy komolyan gondoltam. Nincs mentségem az ellen, hogy miért feküdtünk le. Egy rohadt nagy hiba volt amit sose bocsájtok meg magamnak, mert ezzel a mi kapcsolatunkat kockáztattam. Pont ez volt az indok, amiért nem mondtam el. Te nekem kívül belül szép vagy. Mindestül tökéletes. Nekem mindig is az leszel. Az első pillanattól kezdve az voltál nekem. Még nem is beszéltünk már az voltál. Tudom, hogy felmerül benned, hogy akkor miért tettem és azért, mert kétségbeestem és zavarodott voltam miután elmentél és Charlotte pont ott volt és tudom, hogy elszúrtam, de nem akartam, hogy hazugságra épüljön a kapcsolatunk. Nem tehettem meg veled. Én sajnálom, de Bia kérlek sőt könyörgöm, hogy bocsáss meg nekem.

- Amikor telefonáltatok akkor miről beszéltetek? - kérdeztem. Őszintén szólva a monológjának egy részén meg is hatódtam, de nem hagytam, hogy ezt ő is lássa rajtam.

- Megkérdezte, hogy találkozhatnánk e és mondtam, hogy nem, mert barátnőm van akit szeretek, de nem értette meg én meg felhúztam magam és így próbáltam a tudtára adni, hogy köztünk vége örökre és, hogy hagyjon békén.

- Jó.

- Jó? Megbocsátasz?

- Várjunk. Azt mondtad szeretsz? - kérdeztem. Ez a kicsi, de annál fontosabb szó csak most jutott el az agyamig.

- Igen. Bianka én teljes szívemből szeretlek. Most holnap mindörökké szeretni foglak. Még akkor is ha te nem.

- Ez nem igaz. Megbocsátok. Őszinte voltál és ezt nagyon értékelem. Megértem, hogy miért mondtad el és hivatalosan nem is jártunk még akkor így nincs sok jogom haragudni. És Charles én is szeretlek.

- Istenem köszönöm! - lépett közelebb és ölelt át jó szorosan.

Én ugyan ezt tettem. Beszívtam a kellemes parfümjének illatát és élveztem a közelségét. Valamilyen oknál fogva be is könnyeztem és amikor Charles felemelte a fejét le is törölte.

- Miért sírsz? - kérdezte aggodalmasan.

- Hiányoztál - vallottam be.

- Te is nekem. Elmondhatatlanul. Elmegyünk valahova?

- Ne haragudj, de most nem megy. Óráim vannak és este hatkor van vége az utolsónak.

- Rendben akkor addig feltalálom magam.

Meg is indultam ugyanis csak emiatt a beszélgetés miatt jöttem fel. Nem volt sok időm, de ezen rágódtam volna egész nap szóval muszáj volt időt szakítanom erre. És milyen jól tettem.

- Bia! - szólt utánam Charles.

- Igen?

- Szeretlek! - azt hiszem ezt a szót soha nem fogom megunni tőle.

- Én is szeretlek! - fordultam vissza és a szájára nyomtam egy puszit.

Az óráim nagyon lassan teltek el. Alapvetően szeretem ezeket a tárgyaikat, de így, hogy tudtam a barátom rám vár és nem lehetek vele pedig így sincs sok időnk lassan telt az idő.

Nem bocsátottam meg neki 100%-ig. Kell még egy kis idő, de helyrehozzuk. Nem csalt meg és nem haragudhatok olyan miatt ami nem történt meg hivatalosan.

Végül elérkezett a hat óra és szaladtam vissza a koliba. Vagyis szaladtam volna, mert nagyon sok ember megállított. Főleg lányok és mind ugyan azt kérdezte. "Te tényleg Charles Leclerc barátnője vagy?". Amikor igennel válaszoltam olyan fintort vágtak amit leírni sem lehet. Nem értem még mindig, hogy miért nem örülnek az emberek egy olyan ember boldogságáért akiért rajonganak. Na mindegy. Amikor megszabadultam tovább rohantam a koli irányába, de menet közbe megláttam az út másik oldalán Charlest.

- Hahó! - intettem neki. Egyből észre is vett és átjött az én oldalamra. - Hát te mit eszel.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Elvileg valami magyar kaja. Egy aranyos nénitől vettem - közelebbről is megnéztem és egyből tudtam, hogy mit eszik.

- Igen igen. Ez a kürtőskalács. Az egyik legjobb amit kitaláltak a magyarok.

- Kurtócskalás? - próbálta kimondani, de nem jött össze nekem meg az nem, hogy ne nevessek az akcentusán.

- Kür-tős-ka-lács - mondtam el neki lassabban.

- Kür-tős-ka-lacs!?

- Ez szinte tökéletes volt. Amúgy kár, hogy eszel.

- Miért?

- El akartam menni vacsorázni veled vagy főzni.

- Főznél nekem? - nézett rám boci szemekkel és egyből abbahagyta az evést.

- Persze. Carbonara?

- A kedvencem. Menjünk gyorsan, mert éhen halok.

A koli konyha nem a legjobb hely a világon. Csoda, hogy még lehet használni. Szerintem a szocializmusból maradt olyan régiek a dolgok, de egy tészta megfőzésére pont jó. Hozzávalóink voltak, mert reggel gyors bevásároltam, hogy vagy Charlesszal vagy nélküle, de ma ezt fogok enni.

A barátom próbált segíteni, de a szalonna felszeletelésén és a kóstoláson kívül nem hagytam neki semmit. Ha felgyullad ez a konyha legalább ne az ő felelőssége legyen.

Nagyjából 20-30 perc alatt végeztünk vagy inkább végeztem is. Charles már ült volna le az asztalhoz, de még idejében megállítottam.

- Inkább a szobámba együk meg - a konyhában szerintem semelyik kolis nem eszik.

- Mert?

- Semmi különös csak annyi, hogy szinte senki sem eszik a koli ebédlőjében - mondtam és a szobám felé vettem az irányt.

- Furák vagytok - jelentette ki, de azért követett.

A szobánkban csak az íróasztalt tudtuk asztalnak használni, de én már megszoktam, hogy az ágyamon eszem úgyhogy ez most sem változott.

Charles jófiúsan az asztalhoz ült amit én egy picit viccesnek is találtam.

Megvártam ameddig a barátom megkóstolta amit főztem. Eléggé izgultam, de az első reakciója után úgy éreztem, hogy ízlett neki.

- Úristen Bia ez isteni. Komolyan most feleségül veszlek - ezen én csak kuncogtam. Nagyon nagy boldogsággal töltött el, hogy ízlik neki a főztöm.

Annyira ízlett neki, hogy repetázott is amit én is ugyan úgy megtettem illetve a második körnél Carlat és Arthurt is megkínáltuk akik ugyan úgy tömték a majmot mint mi.

Szerintem este 11 óráig négyen beszélgettünk Arthur és a szobatársának a szobájába aki éppen betegeskedett úgyhogy nem volt ott, de ha ott lett volna se lett volna semmi, mert jóban vagyok illetve vagyunk a fiúval. Én viszont éreztem, hogy kezdenek lecsukódni a szemeim ugyanis nehéz és hosszú napom állt mögöttem.

- Én szerintem megyek aludni - emeltem fel a fejem Charles válláról és a fülébe súgtam a mondanivalóm.

- Menjek? - kérdezte.

- Maradj csak - mondtam neki - remélem te is így gondolod, de nálam vagyis inkább velem alszol ugye? - kérdeztem egy kicsit félve, de tudtam milyen választ fog mondani.

- Biztos? Nem túl gyors ez? - heh? Nem értettem, de a mosoly a szája sarkán elárulta, hogy csak ugrat.

- Te hülye vagy - löktem meg egy picit.

- De ezért szeretsz.

- Is.

- Én is szeretlek! - nem hiszem, hogy ezt valaha is megunom.

- Az új szerelmes nyálas pár - jegyezte meg Carla úgy, hogy mi is halljuk, de mi csak egy fintort vágtunk rá.

Ezután én adtam egy csókot Charlesnak és visszaindultam a szobámba ahol letusoltam, megcsináltam az arcápolási rutinom és bebújtam az ágyba.

Már elaludtam amikor éreztem, hogy Charles mellém bújuk és homlokon puszil.

- Nagyon szeretlek! Nem is tudod elképzelni mennyire! - mondta, de valószínűleg nem tudta, hogy én még nem alszom olyan mélyen.

Csak elmosolyodtam és életem során a legnyugodtabb éjszakáján estem át Charles ölelő karjában.