Melletted |Charles Leclerc fanciction|

Tizennyolcadik fejezet

Másnap reggel arra számítottam, hogy Charles karjaiban kelek, de ez nem így történt.

Oldalra néztem, de sehol nem láttam ami miatt egy picit be is pánikoltam viszont egy perc után Charles lépett be óvatosan az ajtón. Ami még meglepőbb volt, hogy két tányérral a kezében. Nekem persze egyből megolvadt a szívem.

- Ohh.. Jó reggelt! Azt hittem még alszol - mondta, de a hangjában csalódottságot hallottam.

- Mi van nálad? - kérdeztem érdeklődve és témát is váltva.

- Reggeli! - nézett le a tányérokra.

Erre magamtól is rájöttem úgyhogy felvontam a szemöldököm egy kis pontosításért.

- Ez a tiéd - nézett le a bal kezében levő tányérra. - Carla azt mondta, hogy a tojást nem szereted meg el mondta azt is, hogy mit szeretsz szóval ez avokádó toast paradicsommal. Az enyém meg tojás a versenydiéta miatt.

- Egyelek meg - mondtam elérzékenyült hanggal miközben elvettem tőle a tányérom.

Jó étvágyat kívántunk egymásnak és nekiláttunk az ételnek. Meg kell hagyni Charles nem csak jó pilóta, de szakácsnak is jó lenne az meg különösen jólesett, hogy utána érdeklődött, hogy mit szeretek és mit nem.

- Mikor csináltad ezt? Vagyis mikor keltél fel ehhez?

- Egy órával ezelőtt. Felkeltem és nem tudtam visszaaludni úgyhogy inkább csináltam reggelit. Gondoltam, hogy tetszeni fog.

- Így is van. Még én se csinálok ilyen jó avokádós pirítóst.

- Köszönöm! - mosolyát próbálta elrejteni, de egy idő után nem ment és egy fél mosolyt villantott.

- Na, de itt még nincs vége - kezdte és elindult az ajtó felé.

- Nincs? - néztem rá kérdőn.

Erre a kérdésemre már nem válaszolt hanem az ajtónk közelében lévő hűtőhöz ment ahonnan kivett egy tálkát.

- Carla azt is említette, hogy szereted a fagyit és a hideg smoothe-t úgyhogy ezt csináltam neked friss gyümölcsökkel.

- Valami álomvilágba csöppentem? - kérdeztem hitetlenkedve ugyanis ez biztosan nem lehet az én életem.

Charles a számhoz hajolt és adott egy puszit rá.

- Ezt érezted?

- Persze? - nem értettem hova vezet ez a kérdés.

- Akkor ez a valóság.

Én nagyon gyorsan megettem a desszertem. Carla elég jól ismer úgyhogy szerencse, hogy tőle kérdezte meg Charles az információkat amikre szüksége volt.

A tányérokat kivittem és elmosogattam. Jobb most megcsinálni mint a későbbiekre halogatni. Mikor visszaértem a szobámba Charles az ágyamon ült laptoppal az ölében.

- Hát te mit csinálsz?

- Dolgozom. Szombat ellenére a szerepem a munkában nem áll meg. Egy két adatot át kell még néznem, de szerintem úgy tíz perc és kész vagyok.

Csak bólintottam és hagytam dolgozni csendben nyugalomban. Alapesetben hazamegyek hétvégente, de ez egy különleges eset volt, így Pécsen maradtam és minden időt kihasználtam amit tudtam, hogy Charlesszal és a barátaimmal lehessek. Miután a barátom befejezte a dolgát lecsukta a laptopot és rám fordította azt a szép pár zöld szemeit.

- Te tényleg eszel fagyit télen? - kérdezte a semmiből. 

- Persze. De ezt honnan tudod?

- Amikor elmentél aludni tegnap én beszélgettem Carlával mert Arthur bealudt és sokat mesélt rólad és köztük ezt az információt is elmondta.

- Talán ő ismer a legjobban. De amúgy igen, én bármikor eszek fagyit akár betegen is.

- Betegen?

- Persze - nevettem el magam - neked is biztosan van olyan amit bármikor tudnál enni.

- A csoki bár nem ehetek sokat.

- Hogy hogy? - értetlenkedtem.

- Tudod, versenydiéta.

- Szemét egy dolog az biztos - nevette el magát végre ő is. Imádtam a mosolyát.

Délelőtt és a délután egy részében beszélgettünk illetve Mamma Miát néztünk. Az ágyamon feküdt Charles én meg a mellkasára hajtottam a fejem, lábamat meg átvetettem az ő lábán és így néztük a kedvenc filmem. Egy picit be is bóbiskoltunk és öt óra fele ébredtünk fel összegabalyodva.

- Jó... délutánt! - nézett le Charles az órájára.

- Ahh álmos vagyok - dőltem vissza a mellkasára.

- Most keltél fel.

- Akkor is.

- Hihetetlen vagy - mosolyodott el és úgy nézett le rám mintha egy angyal lennék. Egy pár másodpercig néztünk így egymásra és már hajoltunk volna a másik szájára amikor elkezdett eszeveszett módon csörögni a telefonom.

- Francba - morogta Charles.

- Szia Franci! - egyik barátnőm hívott - persze, szerintem igen, de megkérdezem őket.

Letettem a telefont és a barátomhoz fordultam illetve adtam egy csókot a szájára ami az előbb elmaradt.

- Este nincs kedved elmenni iszogatni?

- Végülis miért ne?

- Helyes. Elviszlek a kedvenc iszogatós helyemre. Szólok Carlanak is meg Arthurnak.

- Hogy felpörögtél - jegyezte meg mosolyogva.

- Ilyenkor mindig - mondtam, de már az ajtón futottam ki és rohantam a másik szobába.

Kicsit rövidebb és dráma mentes fejezet, de remélem tetszik.