Melletted |Charles Leclerc fanciction|

Második fejezet

Ahogy csak álltam ott a gondolataimmal vagy inkább a túlgondolásommal - ami szintén nagyon jellemző rám - az emberek egy csöppet hülyének nézték. Nem értették hogy miért állok egy szál bőrönddel az út kellős közepén.

Már korábban beköltöztem anyáék segítségével, de nem maradtam ott hanem inkább hazamentem két napra az én kis szerelmeimhez. A macskáimhoz meg pár könyvért és a festő állványomért. Nagyjából ezek kellenek nekem és én már jól érzem magam.

Mivel a macskáim nem jöhetnek velem így megszorongattam és megpuszilgattam őket majd futottam a vonathoz.

Már pont indultam befelé a koleszba amikor kaptam egy üzenetet. Gyors ránéztem ki az, mert utálom a tudatot, hogy nem tudom. Egyszerűen megőrjít.

Csak annyit látok "Noel is typing". Noel a volt barátom. Az aki számomra nagyon sokat jelent. Felszaladt a szemöldököm jó magasra, de gyorsan csak inkább befutottam az épületbe és kikapcsoltam a netem. Ez egy nagyon rossz szokásom amiről nem tudok leszokni, de inkább nem is részletezném.

Nem figyeltem a lábam elé és szó szerint belefutottam valakibe.

Ennél kínosabb már úgysem lehet a napom - gondoltam magamban.

Gyorsan felnéztem és bocsánatot kértem.

- Úristen, ne haragudj - hebegtem-habogtam.

- Uhm semmi baj- válaszolt vissza angolul.

Átváltottam én is gyorsan ami nem okozott problémát mivel két tannyelvű gimibe jártam öt évig.

- Bocsi elfelejtettem hogy itt van angol szak - folytattam - és azért se haragudj, mert beléd mentem.

- Emiatt nem kell bocsánatot kérned. Egyébként Ben - mutatkozott be.

- Bia, Bianka nem tudom melyiket egyszerűbb kimondanod - őszintén fogalmam sincs miért mondtam ezt el ilyen furán, de már mindegy az első benyomásról már úgyis lemondtam.

- Szép neved van tényleg - mosolygott rám.

Jólesett hallani mert nem nagyon dicsérik meg a nevem itthon.

- Köszönöm - néztem rá én is széles mosollyal.

- Merre mész? - törte meg a kissé már kínos csendet.

- B épület 3. emelet 135-ös szoba - adtam egy igazán részletes választ.

- Na az szuper, szinte ugyan oda megyünk - örült meg hirtelen.

- Igen ez tényleg nagyon jó - mondtam egy kis szarkazmussal.

Nem arról van szó hogy zavarna, mert nem sőt örülök, hogy valakivel tudok beszélgetni csak félek, hogy ebből az lesz, hogy csendben megyünk egymás mellett és a végén kínosan elköszönünk.

5 perccel később később már ott is álltunk a szoba előtt. Azt kell hogy mondjam alábecsültem Bent. Nagyon jó társaság úgyhogy örülök, hogy összetalálkoztunk. Pontosabban, hogy belementem...

- Este lesz egy buli ha gondolod eljöhetsz - állított meg az ajtóban.

- Igen az nagyon jó lenne, köszönöm a meghívást - válaszoltam vissza.

- Azt megkérdezhetem, hogy melyik szakon vagy? - kérdeztem meg gyorsan mielőtt meggondoltam volna magam.

- Pszichológia. Természetesen angol nyelven.

- Tényleg?- néztem rá nagy meglepettséggel.

- Igen - bólogatott hevesen - Na és te?

- Ugyan azon. Ezért is lepődtem meg ennyire.

- Hogy hogy angol nyelvű szakon vagy ha magyar az anyanyelved? - nézett rám nagy döbbenettel. Látszott rajta, hogy tényleg nem érti.

- Angol kéttannyelvű gimnáziumba jártam és nem szeretném, hogy az angolom kárba vesszen illetve ide könnyebb volt bekerülnöm - magyaráztam el röviden.

- Értem. Mondjuk ennek így tényleg van értelme.

- Igen viszont ne haragudj de nekem mennem kell - indultam befelé a szobámba.

- Semmi baj.

Instagram nevet cseréltünk majd elköszöntünk egymástól.

És most jön a fekete leves, mert vissza kell írnom az exemnek...

Ilyenkor mindig a torkomban dobog a szívem nem egészen értem, hogy miért.

Szokásos módon azzal kezdett hogy "hi mizu".

Tudom mindenkinek megvan a véleménye a "szia mizu" típusú szövegekről, de nálunk ez egyfajta hagyomány lett, mert az első alkalommal amikor rám írt így kezdett majd két és fél éven keresztül minden nap ezzel indított vagy ő vagy én.

Szóval válaszoltam hogy "semmi különös, most költöztem be véglegesen a koliba"

Még egy darabig beszélgettünk lényegében a nagy semmiről és mint kiderült jövő héten Pécsen lesz szóval egy találkozót is megbeszéltünk. Valószínűleg ez nem annyira egészséges, de nekünk így könnyebb túl lenni az egész kapcsolatunkon.

Egy röpke másfél óra el is telt nekem meg nagyon kéne készülődnöm az esti buliba. Nem tudom kik lesznek ott és ez őszintén szólva nagyon frusztrál, mert mint mondtam szorongok mindentől és ez nem segít rajta.

De biztos jó lesz...