Egy darab belőlünk - Lando Norris

6

- Nem. Nem. Nem! - ismételgette a fiú és azt éreztem, hogy megbolondulok ettől.

- De. - szipogtam. - Megtörtént.

Olyan gyorsan járkált fel-alá, hogy egy idő után meg sem próbáltam követni a szememmel, mert ebben a helyzetben már az is fájt. Inkább csak meredtem előre.

- Nem is én voltam! - állt meg egyik pillanatról a másikra.

- Mi van? - kérdeztem.

- Biztos hazudsz! Csak tönkre akarsz tenni! - hadart. - Valaki más gyerekével vagy terhes! Vagy terhes sem vagy! - vágta a fejemhez.

Dühömben felpattantam és közvetlenül eléálltam.

- Kurvára nem hazudok! - emeltem fel a hangom. - Vallásos vagyok és az esküvőig le sem feküdhetnék senkivel. Ez alól kétszer tettem kivételt. Két éve, amikor beleszerettem egy fiúba. Két éve! - hangsúlyoztam. - És egy hónapja veled. Nincs senki más, akivel lefeküdtem volna az utóbbi időben. És ne merd megpróbálni kivonni magad ez alól az egész alól! Nem egyedül voltam benne! Rohadtul ott voltál te is! Tudom, hogy emlékszel! Azt az estét még a nagy Lando Norris sem felejtheti el! - zúdítottam minden frusztrációmat a fiúra, aki teljesen kiborulva bámult.

A táskámhoz siettem és kikaptam belőle egy képet. Az orvos adta, aki megnézte ultrahangon a hasamat a vizsgálat során.

Mivel még csak az első hónap legvégén járok, így szinte semmi nem látszik a képen, de mivel magánorvos volt, ezért adott egy apró fotót, ahol ha tudod, hogy mit kell nézni, akkor látszik a baba.

- Itt van. - sétáltam vissza hozzá és a kezébe nyomtam . - Látod azt az apró valamit a képen? - kezdtem el megint sírni. - Ő a te kisbabád is! Ugyanúgy, mint az enyém.

Lando úgy állt szótlanul a képet szorongatva, mintha teljesen elveszett lenne. Két kezével tartotta a pihekönnyű papírt.

Olyan volt, mintha kapaszkodni abba az egy képbe. Kihúzták a lába alól a talajt és az volt az egyetlen dolog, ami kényszerítette rá, hogy a valóságban maradjon.

Hátralépett és még mindig üvegesen bámulta a fotót. Nekiment hátulról a falnak, ami megállította a hátrálásban. Mit sem gondolkodva lecsúszott a fal mentén ülőhelyzetbe és folyni kezdtek a könnyei.

- Baszki. - ütötte bele gyengéden a falba a fejét.

- Mostmár elismered? - kérdeztem eggyel nyugodtabban, mint az előbb.

Hiába akartam lerohanni ezernyi kérdéssel, észre kellett vennem, hogy ez szinte ugyanakkora döbbenet számára is, mint nekem, amikor megtudtam.

- Sajnálom, Willow. - mondta, majd kérdőn nézett rám. - Willow, ugye? Jézusom, nem tudom a gyerekem anyjának a nevét! - akadt ki megint teljesen.

- Igen, Willow. - bólintottam.

- Elismerem. Nem hiszem, hogy hazudnál. Csak annyira ki vagyok akadva. - ingatta a fejét. - Kurva fiatalok vagyunk! Hány éves vagy?

- Húsz. - suttogtam.

A szívem olyan erősen kezdett verni, ahogy kimondtam. Annyira kevés idő ez. Nem lehet, hogy csak húsz év jutott kötelezettségek nélkül.

Megint - csak úgy, mint az utóbbi időben napi többször - egyik pillanatról a másikra azt éreztem, mintha egy hullámvasúton ülnék és felfordult a gyomrom.

Ismételten a wc-hez kellett rohannom és hánynom.

Az előbbiektől teljesen eltérő reakció érkezett Lando-tól. Még az előbb itt akart hagyni és rossz szemmel nézett rám, addig most odasietett és azonnal hátrafogta a hajamat.