Egy darab belőlünk - Lando Norris

18

- Gyere el az ajtótól! - hallottam meg Daniel barátnőjének a hangját. - Ne készüljön több kép! - mondta.

Igyekeztem remegő testem visszavonszolni a kávézóhoz, ahonnan az előbb elindultam, hiszen ott falak vannak és senki nem lát meg.

- Ülj le! - sietett oda a lány.

Adrenalinnal teli testemmel lehuppantam az addig kényelmesnek, most pedig keménynek érződő fotelbe.

- Annyira sok ember volt ott! - suttogtam magam elé meredve.

- Erre nem számítottam, Willow! - mondta a lány, majd újra a nevemet hallottam, csak most egy ismerős férfi hangon.

- Willow! - közeledett egyre inkább a hang.

Megfordultam és láttam, ahogy a hátsó kijárat irányából Lando szalad felém kikerülve a már Instagram-ról megismert pilótatársait.

Azonnal elém állt, majd leguggolt, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Olyan rémült volt, ami egy pillanatra még jobban megijesztett.

A gondterheltség az arcán nem tűnt új keletűnek, viszont a szemében izzó félelem friss volt és a mellkasomig hatolt. Nem akartam, hogy így érezzen.

- Mit csináltál? - lihegett. - Mit? - ismételte.

- Nem tudom. - kezdtem el sírni.

- Menjünk fel! - ragadta meg a csuklómat.

Hangjában nem tudtam felfedezni, hogy mit érez. Talán még ő sem tudta.

- Lando! - szólt oda neki egy piros pólós, sötét bőrű fiú.

- Ne most, Carlos! - haladtunk el mellette.

- Ne felejtsd el, hogy mit beszéltünk! - szólt utánunk, mire Lando bólintott egyet, majd végig vezetett a hosszú folyósón.

A szobájába beérve becsapta az ajtót, majd bezárta.

- Ha értem nem... - kezdte, majd kínjában felnevetett. - Ez hülyeség. Ha magadért nem, akkor legalább a kicsiért. Legalább érte, miért nem vigyázol magadra? Miért?  - vált egyre keservesebbé.

- De Lando! - kezdtem, de nem tudtam mit fogok mondani.

- Nincsen Lando! Nincsen! - vált egyre szigorúbbá. - Mi van, ha kimész és a több százból csak egy komolyabban veszi ezt az egészet, mint kellene és tesz veled valamit? Csak egy ember elég lett volna! És itt nem is egy volt, hanem rengeteg. Kérlek, érezd már a tetteidnek a súlyát! Már nem csak rólad van szó! Hanem rólunk! Vagy legalábbis rólatok! - mondta és szavai mélyre hatoltak.

Rájöttem, hogy milyen felelőtlen voltam és nem gondoltam át, hogy azok az emberek mostmár miattam is voltak ott. Én is érdeklem őket és ez az érdeklődés nem csak pozitív irányú.

- Sajnálom. Csak jót akartam. - mondtam halkan.

- Tudom. De ne így! - váltott hangnemet. - Tudom, hogy miattam kerültél ilyen helyzetbe. Tudom! - fogta a fejét.

Leült az ágy szélére és fejét a tenyerébe tette. Láttam, ahogy testtartása egyre merevebbé válik.

Megragadta a pólójának nyakát és elhúzta magától.

- Nem kapok levegőt! - kezdett el lihegni és ijedten rám nézett.

- Nyugi! - siettem oda.

Azonnal láttam, hogy ez a pánik miatt lesz. Ködössé vált a tekintete és egyre inkább magába fordult.

- Nem kapok! - görnyedt be és továbbra is a pólója varrását feszítgette.

Ösztönösen megfogtam a pólót és gondolkodás nélkül levettem róla.