Egy darab belőlünk - Lando Norris

3

1 hónappal később

- Esetleg ön tudja, hogy mivé alakítják a sejtek a tápanyagokat? - mutatott rám a professzor, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy ki vagyok.

Direkt az egyik leghátsó sorba ültem az óriási előadóban arra számítva, hogy ma észre sem vesznek.

- Nem, Uram! - válaszoltam halkan.

- Ezt fogja válaszolni a pácienseknek is, akiknek az életük múlik önön? - kötött belém az idős orvos.

- Nem, Uram! - ismételtem el az előbbi szavaim bizonytalanabbul.

- Remélem is, kishölgy! - húzta fel a szemöldökét. - Szedjük össze magunkat, mert ennél könnyebb kérdések csak az óvodában vannak, nem az orvosi egyetemen! - mondta, mire bólintottam egyet.

Talán valamennyire igaza is volt, annak ellenére, hogy nem találtam ezt a szituációt annyira komolynak, mint ahogy ő beállította azt.

Az utóbbi hetekben eléggé furán érzem magamat és kezdem elhanyagolni az egyetemet.

Anyáék az első pillanattól kezdve azt akarták, hogy orvos legyek. Bármennyire is lázadtam szinte minden szavuk ellen, ez az egy dolog az évek során nekem is nagyon fontossá vált.

Az álmom, hogy egyszer egy elismert sebész lehessek és megmenthessem minél több ember életét. A közös álmunk.

Talán már csak ez az egyetlen dolog, amivel tudok hozzájuk kapcsolódni és emiatt nem is akarom elengedni. Nem akarok már ennél is távolabb lenni a szüleimtől.

Az ok, ami miatt pedig nem megy a tanulás az a buli, amiben pont ma egy hónapja voltunk.

Egyrészt azóta szobafogságban vagyok, amin nem segít az, hogy anya és apa amúgy is egy buborékban nevelt fel, amit ez a bezártság méginkább szűkít. Nem tudok találkozni az egyetemi barátaimmal sem és kezdem érezni, hogy akaratlanul is magamba fordulok.

Tudom fura, hogy a szüleim 20 évesen még ilyenekkel büntetnek, de azt mondták, hogy amíg nem házasodom meg és költözöm el és ők tartanak el, addig joguk van ilyenekhez.

Én pedig valamilyen szinten tiszteletben tartom a döntésüket, mert nincs semmi pénzem elköltözni és tudom, hogyha nem a jövendőbeli férjemhez költöznék, hanem mondjuk egyedül vagy egy barátommal, akkor apáék kitagadnának, ami pedig nem tenne túl boldoggá.

A sok gondolkodás pedig mindig visszaterel egy pontra. Az estének arra a pontjára, amikor az a fiú berohant azon az ajtón.

Nem tudom az okát annak, hogy miért hagyott bennem ennyire mély nyomot.

Biztosan közrejátszik benne az is, hogy ez volt életem első és egyben remélem utolsó egyéjszakás kalandja is, ami szerintem kicsit mindenkit megrémít.

Megrémít, mert senki nem számít arra, hogy majd vele is meg fog ez történni és érzelmek nélkül távozik az egyik legérzelemdúsabb cselekményből, amit egy ember tehet.

És a legijesztőbb, hogy az érzelemmentesnek ígérkező szexből valami egészen más lett. Számomra az egy éjszakából számtalan álmatlan éjjel született.

Nem tudom elfelejteni azt a fiút, azt érzem, hogy kötődöm hozzá.

Nem tudom elfelejteni, ahogy beletúrtam a göndör hajába. Érzem az ujjaim között annak puha állagát.

Sokszor rémisztően pontosan és tisztán megcsap az illata, pedig olyat még azelőtt sosem éreztem.

A nevére nem emlékszem, mert annyira részeg voltam, hogy nem maradt meg. De az dereng, hogy sportoló, így biztosan ki tudnám nyomozni, hogy ki ő, mégsem teszem.