Egy darab belőlünk - Lando Norris

15

Nyugalom árasztotta el a testem, miközben Lando családjával beszélgettem.

Olyan természetesnek érződött, mintha már ezer éve ismerném őket. Könnyebb és kényelmesebb volt velük lenni, mint a saját családommal.

Biztonságban voltam.

- Vedd át! - bólintott Lando testvérének felesége, mikor kisbabáját tartotta.

A szívem hevesen verni kezdett. Talán még nem is volt a kezemben ilyen apró teremtés.

Lassan és vigyázva helyezte kezembe a két hónapos Athena-t, akinek semmihez sem fogható illata azonnal az orromba szökött elemi nyugalmat okozva.

Olyan könnyű volt és ártatlan arcától megint könnyek szöktek a szemembe, melyeket igyekeztem leplezni, hiszen nem akartam, hogy a család azt gondolja, hogy ennyire érzelmileg instabil vagyok.

Leültem vele a mellettünk lévő bőrkanapéra és egy ideig mindenkit kizárva csak a vonásait követtem végig a szemeimmel.

Fel sem tudtam fogni, hogy hamarosan egy hozzá hasonló kisbaba lesz a kezemben, aki tényleg az enyém.

- Semmihez sem hasonlítható érzés. - mosolygott rám Savannah.

- El sem tudom képzelni. - néztem a kicsit.

Lando felénk sétált fülig érő mosollyal és megállt előttünk.

- Jól áll! - mosolygott, majd a bőröndünkhöz szaladt. - Várj itt! - mondta.

Nem kellett kétszer kérnie, hiszen a tapasztalatlanságtól nem igazán voltam annyira bátor, hogy túl hirtelen dolgokat csináljak egy babával a kezemben.

Pár pillanat múlva már rohant is vissza egy kamerával.

- Le akarlak titeket fotózni! - mondta lelkesen.

Kissé kirázott a hideg szavai hallatán. Boldoggá tett, hogy azt érzi, hogy megszeretné örökíteni ezt a pillanatot.

Egy olyan pillanatot, aminek én is a része vagyok.

Mosolyogtam egyet a kamerába, majd elkészítette a képet és boldogan konstatálta, hogy milyen jó fotós.

- Nézd! - fordította felém. - Tökéletes lett! - mondta, én pedig felkaptam a fejem erős kijelentésén.

Azonnal találkozott a tekintetünk, mert ő is érezte, hogy ez szokatlan szélsőség volt tőle. Mégsem volt rémült az arca. Csak meglepett. Meglepte saját magát.

Tekintetünk egybefonódását megszakította, hogy Savannah felpattant és kivette Lando kezéből a kamerát, majd megkérte Olivert, Lando bátyját, hogy hozza ide a nagyobbik lányukat, Mila-t is.

Oliver odaadta a a kislányt Lando-nak, majd utasították, hogy üljön le mellénk, mert csinálnak így is egy képet.

A fiú először megszeppenten ült mellém, majd közelebb húzódott, hiszen tudta, hogy akárhol állunk most, találkozott már a testemmel.

Mindketten a gyerekekre figyeltünk, hogy ők is jól látszódjanak.

Hallottam, ahogy Lando az unokahúgához beszél és olyan boldogság öntötte el a testem, amihez foghatót vissza sem tudom idézni, hogy mikor éreztem.

Talán most először éreztem igazán azt, hogy nem bántam meg azt az egészet, ami odavezetett minket, hogy most itt üljek és halljam, hogy Lando tökéletes választás volt.

- Nagyon jó apa leszel! - csúszott ki a számon és a fiúra néztem.

Ő is lassan felvezette rám a tekintetét és mosolya olyan gyermekien ártatlan volt, ami megmelengette a szívem.