Sors, dögölj meg! II. [LayChen]

14. Fejezet

Jongdae

Óvatosan túrtam félre a takarót, nehogy a mellettem fekvő alak is felébredjen, majd hangtalanul az ágy szélére húzódtam. Fekete íriszeim fáradtan keresték az alsómat, ám rohadt nehezen ment a fókuszálás. Egy másodpercet sem aludtam az éjszaka. Nemcsak, hogy nem bírtam, igazából nem is mertem. Féltem, ha akárcsak elszenderedem, még álmodom Lay-ről, azt amilyen szerencsém van, még el is sírom magam közben. Élvezni akartam az éjjelt a férfival. Tényleg. De Lay...

Megviselten hunytam le pilláimat egy lélegzetvételnyi időre, azt követően vigyázva felkeltem, s felkaptam a gatyámat. Reményvesztetten pillantottam körbe, gőzöm sem volt, hova menekülhetnék az egésztől. Lefeküdtem a menedzseremmel. Ez, alighanem, életem egyik legelbaszottabb húzása volt.

A lakás voltaképpen egy hatalmas tér volt, nem volt külön hálószoba; a nappali rész mögött pár méterrel volt két lépcső, aminek a tetején állt az óriási ágyam. A konyhának volt egyedül fala, aminek a folytatásaként egy baszott nagy gardrób volt az egyik sarokban, míg a fekhely másik oldalán, szintén a sarokban, a fürdő kapott helyet. Hmm, a fürdőbe végül is elbújhatnék.

Csupasz talpaim idegesítően cuppogtak a padlón, így néhány lépés után meg is torpantam és rettegve sandítottam hátra, felébredt-e a férfi. Nem. Tudtam, hogy meg fogom bánni. Ahogy azt is, hogy a szeme elé se merek majd kerülni ezek után. Vagy bárkié elé az ügynökségnél, ha már itt tartunk. A rohadt életbe! És még csak meg sem érte!

Képtelen voltam elfelejteni Lay-t. Sóvárogtam a gyengéd érintés, s vörös ajkak után, látni akartam a szenvedélytől elködösült, ugyanakkor szerelmesen csillogó sötétbarna szempárt. Áhítoztam a jól ismert mentás-mézes illat után és a fél karomat odaadtam volna azért, hogy az ő nyögései visszhangozzanak fülemben. A vékony zongoraujjakról, illetve arról az eszméletlen csípőmozgásról meg inkább ne is beszéljünk. Még mindig Lay-ért vágyódott a testem minden porcikája.

Yixing

Elgondolkozva toltam arrébb a hotelszoba asztalán álló művirággal telerakott vázát, aztán egy halk sóhaj után a fára simítottam arcomat, s bágyadtan pislogtam előre. A szoba nem volt nagy, ellenben igen gyönyörű és új, mégis régiesnek ható bútorokkal volt tele. Az ajtó mellett balra rögtön volt egy falra szerelt, hatalmas tévé, amit igazából kényelmesen lehetett nézni akár innen is, a mögöttem lévő kanapéról is, vagy némileg elfordítva még az ágyból is. Bőven elég, úgy sem leszek itt sokat.

Mély levegőt vettem és kissé lejjebb mozdultam az állammal, hogy a fürdőszobára kukkantsak a másik oldalon. Chanyeol bent volt és az elhalt hangokból ítélve, végzett a zuhanyzással. Lehánytam. A kérdésem után a csönd olyan hosszúra nyúlt, hogy rendesen kétségbe estem, illetve totál bestresszeltem és azt hiszem, épp mondani akart valamit, amikor megbillentem, s végül kidobtam ismét a taccsot, egyenesen a mellkasára. Sok mindent megéltünk, de ez azért...

- Yixing? - zavartan löktem fel magam az asztalról, amint meghallottam Chanyeol félő baritonját. Ha nem lettem volna biztos abban, hogy a piálástól így is vörösek az orcáim, most tuti ötletem se lenne, mihez kezdjek, hogy ne lássa, mennyire is égek belül. - Khm... Tudom, hogy nem vagyunk egy méret, de nincs valami... Öhm, bővebb gatyád esetleg?

- Megnézem - motyogtam alig hallhatóan és gyorsan nekiálltam kotorászni a cuccaim között, hogy addig se kelljen őt figyelnem. Bár csak a fejét dugta ki a résen, azért így is eleget láttam a fedetlen nyakából, illetve vállaiból. Rohadt furcsa irányt vett ez a nap.

Igyekeztem a falat fixírozni, miközben felé nyújtottam az egyetlen olyan ruhadarabot, amiről úgy gondoltam, jó lehet rá. Valószínűleg a melegítő szára így sem fog leérni a bokájáig, azonban még mindig jobb, mint a semmi. Fellélegeztem, s nekidőltem a barnás komód szélének, miután becsukódott mögötte újra az ajtó, ám nem sokáig élvezhettem a nyugalmat. Döbbenetesen hamar lépett ki, immár felöltözve az én ruháimba, és rögvest összekapcsolta tekinteteinket. Nem akarom hallani a mondandóját. Úgy érzem, fájni fog.