Sors, dögölj meg! II. [LayChen]

50. Fejezet

Jongdae

Madarat lehetett volna fogatni velem, olyan boldog voltam Lay válaszától. Hozzám költözik. Együtt fogunk élni. Mármint hivatalosan is. Végül is eddig is itt dekkolt. Csak most már nem lesz bejelentkezve egy hotelba is pluszba. Nem kell végre megkérdeznem tőle, hogy hova megy vissza. Hozzám fog. Hozzánk.

- Jól meggondoltad? - még Kyungsoo aggodalommal teli hangja sem tudott kizökkenteni. Kibaszott boldog vagyok. Talán még sosem voltam ennyire boldog. Oké, de, persze, voltam. Amikor jártunk. De na!

- Semmit sem gondolok át nagyon. Te is tudod.

- Tudom. Ezért kérdezem - elszakítottam tekintetem a fürdőszoba ajtajától, ami mögött Lay rejtőzött és a férfi felé pillantottam.

- Már régóta szerettem volna megkérdezni tőle - mondtam csöndesen. - Csak nem volt merszem. Komolyan gondolom ezt vele. Megérted, ugye?

- Jaj, Jongdae, persze, hogy megértem - feszülten dőlt kissé hátra és támaszkodott meg a tenyerein maga mögött. Rohadt fura, hogy az ágyamon ülök vele úgy, hogy Lay kb öt méterre van tőlünk? - De ezzel nagyon veszélyes helyzetbe hozhatod magad. Aggódom. És mint a menedzsered kötelességem-

- Kérlek, ne... - tényleg nem akartam hallani. Kezeimmel a füleimre fogtam és csak ráztam a fejem. Nem veheti el az örömöm. Még nem. Alig egy fél nyamvadt órája tart. Élvezni akarom a gondolatát annak, minden faszságtól mentesen, hogy Lay-jel élek. Erre vártam. Ez a következő lépcsőfok. Nem akarok visszalépni egyet, vagy lezuhanni róla.

- Kötelességem figyelmeztetni téged, hogy bármilyen visszafordíthatatlan, kényes pletyka kap szárnyra rólad, akár csak szóban is, az az énekesi pályádba kerülhet. Ha megcáfolhatatlan képek készülnek kettőtökről Yixinggel, akkor pedig elképzelni sem tudom, mi lesz. Tehát megkérdezem még egyszer, jól meggondoltad, Jongdae?

Yixing

Megviselten fogtam rá a mosdókagyló két oldalára, miközben lehajtottam a fejem és csak meredtem a folyó vízre. Képtelen voltam Chennek nemet mondani. Hogy is lettem volna? És őszintén? Akartam. A tudatom és a szívem mélyén persze, hogy én is erre vágytam. De így? Megéri? Mi lesz, ha...

Mérhetetlen fájdalom hasított belém, ahogy realizáltam, mitől is félek a legjobban. Egy időzített bomba vagyok Chennek. Egy olyan illető, akivel sosem mutatkozhat nyilvánosan, akihez nem érhet hozzá, mert még félreértik az emberek. Vagy mi nem tudunk ellenállni a másiknak. Mi lesz, ha a végén... Meggyűlöl?

Mondjuk, tény, a kapcsolatunk is így indult, azonban azt nem bírom ki, ha megint oda jutunk. Ő attól fél, hogy egy nap arra kelek, már nem tudok tovább így élni. Én attól, hogy ő rájön, ez voltaképpen nem közös élet így és én pusztán egy veszélyforrás vagyok neki semmi több. Egy rejtegetett pasi. A pasija, aki bármikor elbaszhatja az egész életét. És ő ezért meggyűlöl.

Visszanyeltem a könnyeimet, bár kurva nehéz volt és elzártam a csapot. A hirtelen beálló csöndben mást sem hallottam, mint a saját heves levegővételen, aztán fülemet megütötték a kinti zajok. Egy beszélgetés. Egy beszélgetés Chen és Kyungsoo között. Tisztában voltam vele, hogy nem kellene hallgatózni, az esetek többségében nem is szoktam, de most...

- Anyám, mondtam már, hogy... Jól van, ne nézz már így! - Chen frusztráltnak tűnt, ugyanakkor... Nem is tudom... Mintha zavarban lett volna. Biztos elpirult. - Abban a pillanatban, hogy Lay beleegyezett, már biztos voltam benne. Nem fogom megbánni, bármi is történjék. Ha úgy alakul... Mindent feladok érte.